Jelenlegi hely

Múzeumok Éjszakája 2017. az MNL Komárom-Esztergom Megyei Levéltárában

2017.06.27.
Az idei évben június 24-én rendeztük meg – Esztergom többi muzeális intézményével összehangolva – a Múzeumok Éjszakája kulturális eseményt. Levéltárunk este 6 és 11 óra között várta kedves vendégeit a különféle programokra.

Esténk egyik meghatározó színhelye  – mondhatni az este tematikáját is adta – a kiállítóterünkben megtekinthető plakátkiállítás volt, mely közel egy éven át lesz nyitva. Erre a kiállításra levéltárunk szakkönyvtárának plakátgyűjteményéből szemezgettünk, s próbáltunk a több mint 2000 plakát közül egy olyan összeállítást a látogatók elé tárni, melyben életre kel Komárom-Esztergom megye múltja. A kifüggesztett falragaszok magukkal ragadják a vendéget egy időutazásra politikán, sporton és szórakozáson át. Az este folyamán induló tárlatvezetéseken kulisszatitkokat, kevésbé ismeretes információkat tudhattak meg a kíváncsi látogatók a kiállítás darabjairól és történelmi hátterükről.

A kis- és nagygyermekes családokat is izgalmas programokkal vártuk, hiszen egy éjszakára bárki könnyen Sherlock Holmes bőrébe bújhatott, hogy rejtett és titkos írásokat fejthessen meg, vagy nyomdai szakembernek érezhette magát plakáttervezőként. A könyvek és az olvasás szerelmesei különféle könyvjelzőket készíthettek, míg mások próbára tehették emlékezőképességüket a memóriakártyával. Akik szeretik, ha a részek egésszé válnak, most maguk is összeilleszthették a szétvált darabokat, különféle puzzle és kirakós játék várt picikre és nagyokra.

A sok nevetés és mosoly, mely az arcokra kiült, azt jelezte, hogy mindenki megtalálta azt, amiért hozzánk érkezett.

Fotók: Tóth Péter-Veronika, Erdélyi Szabolcs

 

 

 

Utolsó frissítés:

2017.06.27.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges