Levéltári óráink 2018-ban

2018.06.19.
Forgalmasan telt az elmúlt hónap levéltárunkban, ismét számos diákot láthattunk vendégül intézményünkben.

Május elején az esztergomi József Attila Általános iskola 3. osztálya látogatott el hozzánk és tettünk egy közös sétát a várhegyen. A Bazilikában évszázados aláírásokat kerestünk és számos rejtéllyel megismerkedtünk, a várhegy titkairól úgyszintén fellebbentettük a fátylat.

Hónap közepén a Győri Kölcsey Ferenc Általános Iskola ötödik osztálya jött el hozzánk, hogy bepillantást nyerhessen a régmúlt íráshordozóinak és íróeszközeinek világába, valamint kipróbálhassák azokat.

Május 18-án ismét az esztergomi József Attila Általános Iskola diákjait köszönthettük intézményünkben, most az ötödik osztály keresett (és talált) kincset, valamint kapott írástörténeti ízelítőt.

A budapesti Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnázium ügyvitel szakos osztálya már szakmai szemmel tekintett levéltárunkra, mikor május 23-án vendégül láttuk őket. Külön örülünk látogatásuknak, hiszen az itt hallottak hasznukra válnak a szakmai munkában is.

Budapest XV. kerületéből érkezett hozzánk a Károly Róbert Általános Iskola hatodik osztálya, akik kipróbálhattak és kézbe vehettek nádtollat, lúdtollat, viasztáblát, pergament és papiruszt.

Június 8-án a József Attila Általános Iskola első évfolyama égett teljes lázban, ugyanis kincset keresni jöttek. Külön öröm volt, hogy a legkisebbeket is intézményünkben köszönthettük, és ámultunk ügyességükön, amivel a kincset megszerezték.

A Nyergesújfalui Kernstok Károly Általános Iskola június 11-én minket látott vendégül, amikor a témahét keretein belül a negyedik évfolyamnak tartottunk rövid bemutatót intézményünkről, és engedtünk bepillantást az írás fejlődésének múltjába. Szintén kipróbálhattak és kézbe vehettek olyan eszközöket és íráshordozókat, melyekkel a mindennapok során nemigen találkoznak.

Mozgalmas hónapunk zárásaként Százhalombattáról köszönthettük az ÉSZC Széchenyi István Szakgimnáziumának diákjait, akik több témába is belekóstoltak, de kivételes helyzetben voltak, mert ők tekinthették meg először új kiállításunkat, ami a Múzeumok Éjszakájának keretein belül nyit majd.

Köszönjük és örülünk neki, hogy ennyien választottak minket az elmúlt egy hónapban, reméljük a következő tanévben is találkozunk!

 

Fotók: Tóth-Péter Veronika, Gere Ákos, Vakán József

 

Utolsó frissítés:

2018.06.21.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges