Jelenlegi hely

Iratkezelés felügyelete

Tanácsok, önkormányzatok

A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Levéltára a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény (valamint az azt módosító 2005. évi CXLIX. törvény) értelmében a nem selejtezhető irattári anyag fennmaradásának biztosítása érdekében az illetékességi körébe tartozó szervek iratainak védelmét és iratkezelésének rendjét a szervek iratkezelési szabályzata alapján rendszeresen ellenőrzi. A levéltár ellenőrzi továbbá az illetékességi körébe tartozó szervek iratainak selejtezését, és a maradandó értéket nem képviselő, selejtezésre kiválogatott iratok megsemmisítését a hozzá legalább két példányban megküldött selejtezési jegyzőkönyvek záradékolásával engedélyezi. Tekintettel arra, hogy a selejtezni kívánt iratok esetében mindig a keletkezésük évében érvényben lévő irattári tervekben meghatározott őrzési időket kell figyelembe venni, ezért az önkormányzatok munkájának megkönnyítése érdekében a Levéltár az alábbiakban hozzáférhetővé teszi a tanácsi korszakra vonatkozó legfontosabb jogszabályokat szkennelt formátumban. Kérjük, hogy amennyiben kérdéseik lennének a selejtezés elvégzésével kapcsolatban, a Levéltár munkatársait telefonon felhívni szíveskedjenek! (06-56-421-404)


Az 1957-1960-ig keletkezett iratokra vonatkozóan az 1058/1956. (VI. 28.) Minisztertanácsi határozat „Minta-ügyiratkezelési szabályzat a tanácsi végrehajtó bizottságok számára" rendelkezései érvényesek.

Az 1961-1973 közötti iratok selejtezése az 1/1960 KE utasítás „Útmutató az iratselejtezési ügykörjegyzékek használatához" (TK. 10.sz.) alapján történik.

Az 1974-1984-ig keletkezett iratok selejtezését a 8/1973. (TK 51.) MTTH sz. utasítás „A tanácsi szervek ügyiratkezelésének szabályai" alapján kell elvégezni.

1/1982. (TK. 5.) MTTH utasítás (A Minisztertanács Tanácsi Hivatala) „a tanácsi szervek ügyiratkezelésének szabályairól szóló 8/1973 (TK 51) MTTH számú utasítás módosítása és egységes szövege".

Az 1985-1999-ig keletkezett iratok selejtezését a 2/1984. (TK 28.) MTTH sz. utasítás „A tanácsi szervek ügyiratkezelésének szabályairól szóló 1/1982 (TK 27) MTTH számú utasítás módosításáról" alapján végezzék. Fontos: a hagyatéki leltár- (36H1) és az építési, bontási stb. (25E4) ügyek őrzési ideje tévesen lett meghatározva, maradandó értékű helyett selejtezhetőnek feltüntetve. Kérjük, hogy amennyiben ilyen irataik még vannak, ezeket ne selejtezzék!

1999-től érvényes a később többször módosított 38/1998 (IX.4.) BM rendelet „A helyi önkormányzatok iratkezelési mintaszabályzatáról"

22/1999. (VII.16.) BM rendelet „A helyi önkormányzatok iratkezelési mintaszabályzatáról szóló 38/1998 BM rend módosításáról." 2000. január 1-től lépett hatályba.

38/2001 (XII. 22.) BM rendelet „A helyi önkormányzatok iratkezelési mintaszabályzatáról szóló 38/1998 BM rend módosításáról." 2002. január 1-től lépett hatályba.

45/2003. (XII. 2.) BM rendelete a helyi önkormányzatok iratkezelési mintaszabályzatáról szóló 38/1998. (IX. 4.) BM rendelet módosításáról. 2004. január 1-én lépett hatályba.

A választásról szóló H/3. pontot módosította a 66/2004. (XI.12) BM rendelet, a választói névjegyzékek 90 nap után selejtezhetők

335/2005 (XII. 29.) Kormány rendelet „A közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének általános követelményeiről" (KEIR) 2006. január 1-től lépett hatályba.

http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0500335.KOR

12/2006 (XII. 18.) ÖTM rend. (MK . 2006. 156.sz.) „A helyi önkormányzatok egységes irattári tervének kiadásáról" 2007. január 1-től lépett hatályba.

http://www.kozlonyok.hu/nkonline/MKPDF/hiteles/mk06156.pdf

 

Oktatási intézmények

A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Levéltára a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény (valamint az azt módosító 2005. évi CXLIX. törvény) értelmében a nem selejtezhető irattári anyag fennmaradásának biztosítása érdekében az illetékességi körébe tartozó oktatási intézmények iratainak védelmét és iratkezelésének rendjét e szervek iratkezelési szabályzata alapján rendszeresen ellenőrzi. A levéltár ellenőrzi továbbá az illetőségi körébe tartozó oktatási intézmények selejtezését. A maradandó értéket nem képviselő iratok megsemmisítését a levéltár a hozzá legalább két példányban beküldött selejtezési jegyzőkönyvek záradékolásával engedélyezi. A közlevéltárak és a nyilvános magánlevéltárak tevékenységével összefüggő szakmai követelményekről szóló 27/2015. (V. 27.) EMMI rendelet 9. §-a értelmében a selejtezési jegyzőkönyvben feltüntetett irattári tételeket a levéltár maradandó értékűnek ítélheti és azokat visszatarthatja. A selejtezésnél mindig az iratok keletkezésének időpontjában hatályos irattári terveben meghatározott őrzési időt kell figyelembe venni. A selejtezés folyamatának megkönnyítése érdekében a levéltár az alábbiakban közzé teszi az oktatási intézményekre vonatkozó legfontosabb irattári terveket, amelyek a szocialista korszakban általában a rendtartásokban is megjelentek. A könnyebb eligazodás érdekében közzéteszünk egy a középiskolák irattári terveit összefoglaló táblázatot és egy oktatási intézmények számára készült minta iratkezelési szabályzatot is. Kérjük, hogy amennyiben kérdéseik lennének a selejtezés elvégzésével kapcsolatban, a Levéltár munkatársait telefonon felhívni szíveskedjenek! (06-56-421-404)

az_iratkezeles_gyakorlata_a_nevelesi-oktatasi_intezmenyekben.pdf

 

A legfontosabb irattári tervek:

Általános iskolák:

Rendtartás az általános iskolák és a gimnáziumok számára. Bp. Tankönyvkiadó, 1964. 79-90. o.

Rendtartás az általános iskolák számára. Bp. Művelődési Minisztérium, 1973. 99-105. o.

Rendtartás az általános iskolák számára. Bp. Oktatási Minisztérium. (Kiadásért felelős: Tankönyvkiadó) 1976. 101-104. o.

Rendtartás az általános iskolák számára. (Felelős szerk.: Tóth Józsefné) Bp. Művelődési Minisztérium, 1983. 111-114. o.

A művelődési miniszter 16/1987.(VIII.12.) MM számú rendelete a nevelési-oktatási intézmények ügyintézéséről, iratkezeléséről, valamint a tanügyi nyilvántartásokról. (Művelődési Közlöny. 1987. okt. 7. 17.sz.)

A nevelési-oktatási intézmény irattári terve, az iskolai záradékok és a kötelező nyomtatványok.

(Művelődési és Közoktatási Miniszter rend. 11/1994. Magyar Közlöny 1994. 62.sz.)

20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról. (1. sz. melléklet)

 

Középiskolák:

Rendtartás az általános iskolák és a gimnáziumok számára. Bp. Tankönyvkiadó, 1964. 79-90. o.

Rendtartás a gimnáziumok számára. Bp. Művelődési Minisztérium, 1973. 117-123. o.

Rendtartás a szakközépiskolák számára. Bp. Művelődési Minisztérium, 1980. 101-106. o.

Rendtartás a szakmunkásképző iskolák számára. Bp. Munkaügyi Minisztérium, 1980. 184-188. o.

A művelődési miniszter 16/1987.(VIII.12.) MM számú rendelete a nevelési-oktatási intézmények ügyintézéséről, iratkezeléséről, valamint a tanügyi nyilvántartásokról. (Művelődési Közlöny. 1987. okt. 7. 17.sz.)

A nevelési-oktatási intézmény irattári terve, az iskolai záradékok és a kötelező nyomtatványok.

(Művelődési és Közoktatási Miniszter rend. 11/1994. Magyar Közlöny 1994. 62.sz.)

20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról. (1. sz. melléklet)

 

Gyermek és ifjúságvédő intézetek:

Rendtartás a gyermek- és ifjúságvédő intézetek számára. Bp. Oktatási Minisztérium, 1978. 94-100. o.

CsatolmányMéret
PDF icon 38_1998_ix._4_bm_rendelet.pdf21.53 MB
PDF icon 12_2006_xii._18._otm_rendelet_mk._2006._156_sz.pdf220.93 KB
PDF icon 1058_1956_vi._28_minisztertanacsi_hatarozat.pdf14.78 MB
PDF icon 66_2004_xi._12_bm_rendelet.pdf54.85 MB
PDF icon 8_1973_tk._51_mtth_sz_utasitas.pdf47.18 MB
PDF icon 1_1960_ke_utasitas_utmutato_az_iratselejtezesi_ugykorjegyzekek_hasznalatahoz.pdf38.49 MB
PDF icon 38_2001_xii._22_bm_rendelet.pdf21.4 MB
PDF icon 335-2005_xii._29_korm._rendelet.pdf157.72 KB
PDF icon 2_1984_tk._28_mtth_sz._utasitas.pdf2.78 MB
PDF icon rendtartas_a_gyermek-es_ifjusagvedo_intezetek_szamara_1978._oktatasi_miniszterium_94-100_old.pdf4.97 MB
PDF icon rendtartas_a_szakmunkaskepzo_iskolak_szamara_1980_munkaugyi_miniszterium_184-188._o.pdf1.97 MB
PDF icon rendtartas_az_altalanos_iskolak_es_a_gimnaziumok_szamara_1964_tankonyvkiado_79-90._o.pdf27.03 MB
PDF icon rendtartas_a_szakkozepiskolak_szamara_1980_muvelodesi_miniszterium_101-106._o.pdf2.55 MB
PDF icon muvelodesi_es_kozoktatasi_miniszter_rendelet_11per1994._magyar_kozlony_1994._62.sz_.pdf6.66 MB
PDF icon a_nevelesi-oktatasi_intezmenyek_mukodeserol_es_a_koznevelesi_intezmenyek_nevhasznalatarol_szolo_20per2012._viii._31._emmi_rendelet_mellekletet_kepzo_irattari_terv.pdf192.81 KB
PDF icon kozepiskolak_irattari_tervenek_osszefoglalo_tablazata.pdf214.97 KB
PDF icon rendtartas_az_altalanos_iskolak_szamara_1983_muvelodesi_miniszterium_111-114._o.pdf2.96 MB
PDF icon rendtartas_a_gimnaziumok_szamara_1973_muvelodesi_miniszterium_117-123._o.pdf5.52 MB
PDF icon rendtartas_az_altalanos_iskolak_szamara_1976_oktatasi_miniszterium_101-104._o.pdf3.35 MB
PDF icon rendtartas_az_altalanos_iskolak_szamara_1973_muvelodesi_miniszterium_99-105._o.pdf6.71 MB
PDF icon a_muvelodesi_miniszter_16per1987.viii.12._mm_szamu_rendelete_a_nevelesi-oktatasi_intezmenyek_ugyintezeserol_iratkezeleserol_valamint_a_tanugyi_nyilvantartasokrol.pdf5.47 MB
PDF icon az_iratkezeles_gyakorlata_a_nevelesi-oktatasi_intezmenyekben.pdf3.05 MB
PDF icon iratkezelesi_szabalyzat.pdf132.61 KB