Hírek

2019.07.23.
2019. június 22-én a Napsugár Gyermekház „Barangoló” programjának táborosai levéltárunkban kezdték a szolnoki kulturális intézményekkel való ismerkedést. A papírtörténeti kiállításunk megtekintését követően nagy lelkesedéssel próbálták ki a kézi papírmerítés technikáját, emlékként pedig nem csupán egy-egy vízjeles merített papírt, hanem saját készítésű könyvfaló könyvjelzőt is magukkal vihettek.
2019.07.04.
2019. július 3-án a Kassai Úti Általános Iskola 3. osztályos táborozói látogattak el a Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárába. A tábor tematikájához kiválóan illeszkedik intézményünk „A szelektív hulladékgyűjtéstől a papíröntésig” című programja, melyen nagy érdeklődéssel és aktivitással vettek részt a gyerekek. Ha pedig már a levéltárban jártak, nem maradhatott ki raktáraink és a benne rejtőző érdekes dokumentumok, adathordozók felfedezése sem.
Július hónap dokumentuma
2019.07.01.
1990. december 27-én Dr. Chikán Csaba és Magony László alapítványt hoztak létre Mozgáskorlátozottak Nemzetközi Fotó- és Színesdia Pályázata (MONFODI) néven a mozgáskorlátozott emberek ösztönzésére és segítésére, alkotó erejük, tehetségük kibontakoztatására a fotóművészet eszközeivel; értékeik, műveik bemutatására; ezáltal társadalmi elfogadásuk, beilleszkedésük és az emberi viszonyokban egyenjogú részvételük előmozdítása céljából. A szolnoki székhelyű alapítványt kuratórium kezelte Magony László elnökletével. A Kuratórium az alapítvány terhére kétévenként nemzetközi fotó- és színesdia pályázatot hirdetett, valamint kiállításokat, fotóstáborokat, továbbképzési alkalmakat szervezett a mozgáskorlátozottak részére, alkotásaikból kiadványokat állított össze és forgalmazta azokat.
2019.06.26.
A Fiumei Általános Iskola Erzsébet-táborának diákjai töltöttek el egy délelőttöt 2019. június 26-án a Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárában. A gyerekek nagy része idén áprilisban már járt intézményünkben az iskola tehetséggondozó csoportjával, akkor a levéltár történetével, feladataival és az őrizetében lévő érdekes iratokkal ismerkedhettek meg.
2019.06.25.
2019. június 25-én a jászfényszarui Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság nyári napközis tábora látogatott el Szolnokra. A főként a Jászságból származó 25 általános iskolai diák és kísérőik a délelőttöt a Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára hűs raktáraiban töltötték.
Az első jármű a szolnoki Nemzeti Szálloda tulajdonosainak birtokában lehetett
2019.06.25.
2019.06.24.
2019. június 20-án és 21-én a Szolnoki Családkutató Klub tagjai egyéni konzultációs lehetőséggel élhettek a Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárában.

Oldalak