Jelenlegi hely

Új Szolnok-történeti kiállítás nyílt a levéltárban

2015.11.18.
2015. november 18-án ünnepélyes keretek között adták át az MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára új kamara-kiállítótermét.

Az átadással egybekötve megnyílt új időszaki kiállításunk is „Képek Szolnok város történetéből” címmel, melyet a megyeszékhely első, 1075-ös írásos említésének 940. évfordulója alkalmából állítottak össze a levéltár munkatársai.

A kamara-kiállítóterem mellett bemutatásra kerültek a kutatóteremben elhelyezett új bútorok és informatikai eszközök is, melyeket a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Közgyűjtemények Kollégiuma „A levéltári közönségszolgáltatási terek – kutatóterem, kiállítótér, előadótermek – látogatóbarát fejlesztése” c. pályázatának köszönhetően tudott beszerezni a levéltár.

A kiállítás minden kedden és csütörtökön délután két órától látogatható, illetve előzetes telefonos bejelentkezés alapján ettől eltérő időpontokban is tudunk csoportokat fogadni.

 

http://www.szolnoktv.hu/hirek/?article_hid=35631

Utolsó frissítés:

2016.04.14.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges