Jelenlegi hely

Steöszel József jászkun főkapitány beiktatási ünnepsége (1798)

Novemberi hónap dokumentuma
2018.11.26.
A Jászkun Kerület legfőbb vezetője a nádor által kinevezett főkapitány volt. A pozícióra jellemzően a Habsburg hatalomhoz hű, megbízható személyt választottak; személyére vonatkozóan a nádor nem is fogadott el még jelölést sem. A kinevezés egy életre szólt és a letöbb főkapitány haláláig hivatalában maradt.

Az alább közlésre kerülő forrás rapini Steöszel József (1754-1815) 1798 nyarán lezajlott beiktató ünnepségéről emlékezik meg. Steöszel Heves megyei katolikus nemes család leszármazottja, főkapitányi címe mellett császári-királyi tanácsosi és aranysarkantyús vitézi ranggal is rendelkezett. A kinevezéséhez érdemes kiemelni, hogy elődje, rákosi Boross Sándor jászkun főkapitány nem halálozás folytán, hanem lemondás útján vált meg hivatalától, Boross egészsége ugyanis az 1790-es évek végére olyan mértékben megromlott, hogy felmentését kérelmezte az uralkodónál. Méltánylandó eddigi munkáját, a lemondását elfogadták, helyére pedig a nádor Steöszel József ekkori Heves megyei főszolgabírót nevezte ki.

Az új főkapitány kinevezésének menetét a Jászkun Kerület Nemesi Közgyűlésének jegyzőkönyveiből mi is könnyen végigkövethetjük. 1798. július elején már megérkezett a nádor leirata az új főkapitány kinevezéséről, három nappal később, július 8-án pedig a Jászkun Kerület ünnepélyes küldöttsége kereste fel Steöszelt Gyöngyösön, hogy kinevezéséhez gratuláljon, egyben az ünnepélyes beiktatására Jászberénybe meghívja. Steöszel a korabeli rendnek megfelelően előbb a nádor előtt tett hivatalos esküt, a beiktatási ünnepségére pedig ezt követően, július 30-án Jászberényben került sor. Túl azon, hogy Jászkun Kerület élén hivatalosan elfoglalta a főkapitányi széket, Steöszel beiktatására szerényebb keretek között külön került sor a Nagykun Kerületben (augusztus 4-én Kunszentmártonban) és a Kiskun Kerületben (augusztus 6-án Kiskunfélegyházán) is.

Megjegyzés a forráshoz: az olvashatóság kedvéért a durvább nyelvtani hibákat korrigáltuk, az idegen kifejezéseket a szövegben kapcsos zárójellel jeleztük, a rövidítéseket pedig a szövegben feloldottuk.

 

A forrás szövege:

1354. Folyó Szent Jakab havának 30k napján [július 30-án] a nagytemplomban tartatott Szent Lélek segítségül hívásáról a kerületbeli magistratus [tisztikar], a megyebéli közönségeknek követjeivel együtt a Districtualis Szálában [Jászkun Kerület Székházának Üléstermében] mindnyájan felgyülekezvén, a tekintetes nádorispányi vicekapitány [alkapitány] Komáromy Menyhárt úrnak elöl ülése [elnöklete] alatt a Táblát [ti. asztalt] körül fogván Gyűlést tartott, az hol is azon két rendbéli magistratualis deputatiokat [hivatalos követségeket], amelyek már az előbbeni Particularis Gyülésben [Kisgyűlésben] a végre, hogy tekintetes rákosi Boros Sándor királyi tanácsos, mint nádorispányi biztos úr úgy tekintetes új főkapitány rapini Steöszel József úr e Gyülésbe tisztessen behívattassanak, előre gondosan kineveztessenek, fentemlített palatinalis [nádori] vicekapitány [alkapitány] úr a magistratusnak kebelébül kiküldötte; amely két deputatiok [követségek] minekutána e részben magok kötelességének eleget tettek volna, a tisztelt uraságok mindketten ide a Gyűlés színe eleibe a sub A. [„A” alatt] számlált papi és világi méltóságokkal és főúri rendekkel a Districtualis Szálába beérkeztenek, és a Tábla mellett illő székeket fogván, s mindkét részről egész örömmel és nagy szívességgel fogadtattván letelepedtek. Tisztelt nádorispányi biztos úr a maga biztosságát elöl beszélleni és a Kerületeknek [ti. Jászkun Kerület] eleibe terjeszteni kezdvén az egész Publicum [Közönség] előtt felolvastatta felséges nádorispány őkirályi hercegségének, mint nagy kegyelmességű főbíránknak és grófunknak [ti. József nádornak] hozzája bocsátott kegyelmes parancsolattyát, melly szerint sub dato 6a Juny a. c. [folyó esztendő Június 6-i dátum alatt] illy kegyes nyilatkoztatást őkirályi hercegsége tenni méltóztatik. Hogy mivel tekintetes urasága [ti. Boross Sándor] mind egészségének törődött voltára [ti. rossz állapotára], mind ugyan annak gyakortai veszedelmes változásaira nézve az itt tovább folytatandó főkapitányi hivatalától magát menté tétettni [felmenteni] egyszersmind az arról való lemondását kegyelmessen elfogadtattani nagyon kérte és szorgalmaztatta. Jóllehet őkirályi hercegsége óhajtotta volna, hogy ő urasága a jelentett főkapitányi hivatalt, melyet számos esztendőkig e legterhesebb időkben megkülönböztetett serénységgel és buzgósággal valamint a Kerületeknek [ti. Jászkun Kerületnek] nyilván való előmenetelével, úgy mind magának őkirályi hercegségének tökélletes megelégedésével is mind ekkoráig hűségesen viselt vala, továbbá is folytathatta volna. Az elöl kifejezett fontos okainak és kéréseinek mindazáltal őfelsége helyt adván, az ily móddal ürességre esett főkapitányi hivatalt őkirályi hercegsége [ti. a nádor] tekintetes Steöszel József Heves vármegyei főszolgabíró úrnak, mind különös természeti szép ajándékaira, mind régi hív és hasznos szolgálatira, emellett a közjónak folytatásában nyert bőséges tapasztalásaira, egyetemben pedig f. eleneinek [ti. elődeinek], és önnön magának érdemeire való nézve által engedte és bocsátotta. Azért ezen kegyes resolutioját [rendeletét] valamint a már elválasztott új főkapitány úrnak olly utasítással immár kiadta, hogy a Hitnek letételére Bécsben őkirályi hercegsége előtt minél előbb megjelenjen, úgy annak jelentésével tisztelt nádorispányi biztos úrnak is kegyelmesen meghagyni méltóztatik, hogy azon kinevezett új főkapitány urat a maga nyert új hivatalába, minekutána kegyes decretumával [határozatával] magát jelenteni fogja, a Districtusoknak [Jászkun Kerületnek] Közönséges Gyűlést hirdetvén és nékiek ezen felséges resolutioját [rendeletét] tudtára adván beállítsa és helyhesztesse, ennek végbe viteléről pedig őkirályi herczegségét tudósítsa.

Folytatván tekintetes nádorispányi biztos úr [ti. Boross Sándor] annak utána ékes beszédjét, mind a Kerületekhez, mind a tekintetes új főkapitány úrhoz, s elöl kérvén [ti. elkérvén] főkapitány úrtól őherczegségének kegyes decretumát, aztat is felolvastatta és közönségessé tétette [ti. kihirdette], egyszersmind tökéletesen végre hajtván további beszédét, minekutánna tisztelt főkapitány úrnak igen szép és válogatott kifejezésekkel örvendezett; a Districtusoknak [Jászkun Kerületnek] hiteles pecsétjét Ő Uraságának gondviselése alá által adta és a Kerületekkel együtt kegyességébe és szeretetibe ajánlotta, s ő uraságát székében felemeltettvén, szokott móddal és díszes ceremóniával sokszori vivát kiáltások között hivatalába nagy örömmel bevezette és állította. Végre pedig a Districtusokat a szép engedelmességre és egészségre kérvén és intvén, magát a Kerületeknek szíves barátságába és jó akarattyokba ajánlván, hozzája egész megelégedésével mutatott engedelmességeket megköszönvén mind az eddig viselt hivatalától, mind a Kerületektől és annak egész magistratusától érzékeny kimagyarázással végbúcsút vett és mondani méltóztatott.

E meg lévén tekintetes rapini Steöszel József új főkapitány úr a tekintetes nádorispányi biztos úrnak hasonló szép és igen díszes beszéddel meg felelvén, elsőbben is tekintetes nagy érdemű őuraságának tisztes fáradtságát meg köszönvén magát kegyességébe és barátságába ajánlotta. Annak utána pedig a Districtusokhoz fordítván szóllalását, először is a Kerületeket az vele való egyetértésre, végre pedig az engedelmességre és kötelességeknek teljesítésére kérte és intette, azzal fejezvén be ékes beszédét, hogy hozzája nem csak ki ki egész bizodalommal járulhat mindent meghallgatni kívánván, hanem teljes igyekezetét és erőlködését tehetségével együtt oda akarja fordítani és arányozni, miként minden időben és alkalmatosságban a Districtusokat híres kötelessége és fő hivatalos tartozása szerint nem csak kellő móddal vezérelhesse és gyámolíthassa, hanem egy úttal mind in concreto [egészében] a Districtusoknak [Jászkun Kerületnek], mind in Particulari [egyesével, részenként] minden privilegiatus [kiváltságos] lakosnak törvényes és privilegialis jussaira és szabadságainak védelmére, s fenntartására mindenkor lehessen és szolgálhasson; mely szíves ajánlására

A megyebeli közönséges magistratus [tisztikar] is a Kerületekkel egyetembe a magok fő nótáriussa [főjegyzője] által illő köszönetet tévén, örömöket és hálaadatosságokat díszes viszontagló [viszonzó] felelettel kinyilatkoztatták, e mellett ő királyi hercegségének atyáskodó gondoskodását nyilvánvaló hirdetéssel és köszönet tétellel is bizonyítván tekintetes uraságának teljes engedelmességeket szolgálattyoknak készségét, mindenben segedelmességeket, s parancsolattyainak és kötelességeiknek teljesítését egész alázatossággal ígérték és ajánlották.

E szerint annak okáért részekről is megesvén a beiktatás, s rajtok levő törvényes hatalmának elismerésére és elfogadására, minekutána az vidékről egybe sereglett számos főméltóságoknak és sok szép tekintetes úri rendeknek ezen pompás gyülekezetre való magom örvendetes megalázásokat egész tisztelettel megköszönték ezen díszes és szerencsés beiktatásról őkirályi hercegségének alázatos tudósítás tétettni rendeltetvén, hogy fényes fő hivatalát és törvényes hatalmát tekintetes új főkapitány úr elkezdhesse a publicum folytatásához fogván ő urasága a következendő felséges parancsolatokat felolvasta.

Összeállította: Horváth Gergő igazgatóhelyettes

 

Jelzet: MNL JNSzML IV.1.a. A Jászkun Kerület Nemesi Közgyűlésének Jegyzőkönyvei 1354/1798.

 

Felhasznált irodalom:

Bánkiné Molnár Erzsébet: A Jászkun Kerület igazgatása 1745-1876. (Szolnok, 1995.)

Farkas Kristóf Vince: A Jászkun Kerület tisztikara és társadalmi kötődése 1745-1876. (Doktori értekezés, 2016)

 

Utolsó frissítés:

2018.12.10.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges