Jelenlegi hely

Öt új virtuális galéria vált elérhetővé

2019.08.22.
2019. augusztus 22-én az alábbi öt új virtuális galériát mutatta be sajtótájékoztató keretében a levéltár:

Az I. világháború hősi emlékművei

Az I. világháború hősi sírjai 

Erőszakos halálesetek 1918.10 - 1919.03

1919-1920 halottai. Vörös. Román. Fehér.

A spanyolnátha áldozatai
 

A címekben jelzett események szorosan kapcsolódnak egymáshoz, ezért fontos, hogy a centenáriumi évforduló alkalmából ne csak a harcokban elesetteknek, hanem a hátországban zajló erőszakos események és járvány áldozatainak is emléket állítsunk.

A kigyűjtött adatok mellett különleges, eddig feltáratlan dokumentumok fotói és történeti összefoglalók is segítik az 1918 és 1920 közötti, apokaliptikus viszonyok jobb megértését. A könnyű eligazodást segíti, hogy a galériákon belül települési bontásban nézhetőek meg a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyére vonatkozó egyedi, levéltári források.

Bízunk benne, hogy a nemzeti emlékezet ápolásán túl a most közzétett adatok segítik majd a családkutatókat és a települések helytörténetének kutatóit is és minden érdeklődő számára ízelítőt adnak a levéltárunkban őrzött titkokból. Évfordulós megemlékezéseken és az oktatásban is jól hasznosítható összeállításunk, hiszen Abádszalóktól kezdve Szolnokon át Zagyvarékasig olyan levéltári dokumentumokkal illusztrálhatóak a történelmi események, melyek konkrétan Abádszalók, Szolnok, Zagyvarékas és más megyei települések veszteségeiről tudósítanak, ezáltal közelebb hozzák a történelmet az itt élőkhöz.

Hiánypótlónak érezzük ezt a munkát azért is, mert az első világháború fronteseményeire mindenkor nagyobb figyelem irányul, s az azt követő, fordulatokban gazdag periódus története talán kevésbé része a köztudatnak.

Az internetes közzététel pedig garantálja, hogy bárki, akár otthonról is böngészhesse a galériákat, melyek honlapunkon, a lenyíló Menüben az I. világháború menüpont alól érhetőek el, vagy közvetlenül az alábbi linken:

http://mnl.gov.hu/mnl/jnszml/i_vilaghaboru

A virtuális galériák elkészítéséhez szükséges alapos és szakszerű forrásfeltáró és feldolgozó munkát Bojtos Gábor főlevéltáros végezte, míg a fotózásban és dokumentum szkennelésben Mészárosné Csók Zsuzsanna levéltári fotós, az internetes adatbázis feltöltésben pedig Barabás Sarolta levéltári informatikus volt segítségére.

 
A Szolnok Televízió tudósítása a sajtótájékoztatóról:
 
 

 

Utolsó frissítés:

2019.09.03.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges