Őszi élménytáborozók a levéltárban

2019.10.30.
2019. október 29-én és 30-án a Tiszaligeti Turisztikai Központ őszi élménytáborából vettek részt általános iskolás felső tagozatos diákok levéltár-pedagógiai foglalkozásokon. A Homokról és Tószegről érkező táborozók még sosem jártak ezelőtt levéltárban.

Míg első nap a gyerekek hagyományos raktárvezetés keretében ismerkedhettek meg a Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára feladataival, gyűjtőkörével és gyűjteménye érdekesebb és értékesebb darabjaival, addig a második napi csoport a „A szó elszáll – az írás megmarad?” című időszaki kiállításán keresztül tanulhatta meg a maradandó irat fogalmát és körét, szembesülhetett az iratpusztulások történelmi okaival és a dokumentumokat károsító környezeti hatásokkal. A tanulók egy interaktív feladaton keresztül maguk is részeseivé válhattak az iratértékelés folyamatának, és szétválogathatták a levéltár gyűjtőkörébe tartozó iratokat, fotókat, sajtótermékeket a személyes valamint a nem maradandó iratoktól. A levéltári látogatást mindkét nap kreatív foglalkozás zárta.

Utolsó frissítés:

2019.11.12.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges