Jelenlegi hely

Kötetbemutató és előadás a Szolnoki Törvényszéken

2019.09.18.
2019. szeptember 13-án, pénteken mutatták be "A Szolnoki Törvényszék története 1919" című kötetet a törvényszék dísztermében. A kötet megírásában kollégánk, Bojtos Gábor főlevéltáros is közreműködött és a bemutató alkalmával előadást is tartott "A törvényszék emléktábláin feltüntetett jogász áldozatokról".

A kötetbemutatón Kissné dr. Szabó Judit, a Szolnoki Törvényszék Elnöke és dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke méltatta az újabb bíróságtörténeti kötetet és annak összeállítóit. A száz évvel ezelőtti eseményeket Dr. Fülöp Tamás, a Neumann János Egyetem rektora, volt levéltár-igazgatónk és Bojtos Gábor főlevéltáros idézték meg élvezetes előadásaikkal, míg Dr. Pongrácz Zsolt, a törvényszék történeti munkacsoport vezetője a kötet születésének körülményeiről beszélt. A most megjelentetett kötet már a negyedik abban a sorozatban, mely a Szolnoki Törvényszék és jeles alakjainak történetét ismerteti.

A nagy érdeklődés mellett megtartott bemutatót követően a törvényszék második emeleti aulájában a Tanácsköztársaság jogalkotását és rögtönbíráskodását bemutató időszaki kiállítás nyílt meg, melynek elkészültét levéltárunk dokumentummásolatokkal segítette.

 

A Szolnok Televízió tudósítása az eseményről:

 

Utolsó frissítés:

2019.10.01.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges