Jelenlegi hely

Jászfényszarui táborozók Bedekovich nyomában

2019.06.25.
2019. június 25-én a jászfényszarui Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság nyári napközis tábora látogatott el Szolnokra. A főként a Jászságból származó 25 általános iskolai diák és kísérőik a délelőttöt a Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára hűs raktáraiban töltötték.

Először a levéltár működésével, a helyben őrzött iratok típusaival és kifejezetten Jászfényszarura vonatkozó írott forrásainkkal ismerkedtek meg a gyerekek, majd a foglalkozás második felében térképgyűjteményeinkbe kaphattak betekintést és felfedezhették ezek sajátos jegyeit. Szó esett Bedekovich Lőrincről, a jászság ismert geodétájáról, akinek gazdagon díszített kéziratos térképei a korabeli vízrajzi és helyrajzi viszonyok pontos ábrázolásán túl magas esztétikai értéket is képviselnek, a kalandos módon – a kenderesi Horthy-birtok szemétdombjáról – levéltárunkba került Homann-atlaszról, valamint az óriás kirakóként egymáshoz illeszthető kataszteri térképekről.

Végezetül a gyerekek különleges feladatot kaptak: az egyik Bedekovich térképnek a feliratába római számokkal elrejtett keletkezési dátumát kellett megfejteniük.

 
Az Új Néplap fényképes tudósítása a táborozó gyerekek látogatásáról:
 

Utolsó frissítés:

2019.07.08.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges