Jelenlegi hely

Együttműködési megállapodást kötött a szolnoki levéltár a RepTárral

Indóház-történeti vitrin a partnerségi kapcsolat első „hivatalos” eredménye
2018.11.30.
2018. november 29-én a Magyar Nemzeti Levéltár és a RepTár Szolnok Nonprofit Kft. között évek óta működő jó gyakorlatot írásban is rögzítő együttműködési megállapodást írt alá Csönge Attila, az MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára igazgatója valamint Kovács Ákos, a RepTár ügyvezető igazgatója.

A partnerségi nyilatkozat kiterjed a két közművelődési intézmény jövőbeni kiállításainak, kiadványainak, előadásainak kölcsönös szakmai segítségnyújtására, a repülés- és vasúttörténeti levéltári forrásoknak a közös feltárására, valamint a múzeum- és levéltárpedagógiai tapasztalatok cseréjére.

A sajtónyilvános eseményen történt a 171 éves Indóház előtt tisztelgő és annak történetét bemutató új kiállító vitrin felavatása is, amely szintén a RepTár és a Levéltár közös munkájának eredményeként született. A kompakt minitárlat eredeti tárgyak és az Illustrierte Zeitung 1847-es, a szolnoki Indóház avatási ünnepségéről tudósító korabeli lapszáma mellett levéltári dokumentumok segítségével tárja a látogatók elé e vasúti védett épület kalandos történetét.

 
A Szolnok Televízió összefoglalója az eseményről:
 
 
 
 
 

 

Utolsó frissítés:

2018.12.12.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges