Jelenlegi hely

Átadták Szolnokon az Év Levéltára 2017. évi díját

2018.02.06.
Az Év Levéltára díjat 2017-ban a Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára nyerte el. A Magyar Levéltárosok Egyesületének Választmánya által felkért háromtagú Bíráló Bizottság hatodik alkalommal döntött a díj alapítása óta.

Korábban Budapest Főváros Levéltára, a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár, a Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltára, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára, majd Veszprém Megyei Levéltára kapta meg a címet.

A zsűri a bírálat során kiemelten vizsgálta a szolgáltató levéltár koncepciójának megvalósulását, a közönségkapcsolatok alakulását, a levéltár helyben kifejtett illetve országos szakmai rendezvényeken tapasztalható aktivitását, valamint a „Nyitott Levéltárak” programsorozathoz kapcsolódás formáit.

Az ünnepélyes díjátadó rendezvényre 2018. február 5-én 11.00-kor került sor Szolnokon, az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ Kamaratermében, ahol elsőként Molnár Lajos Milán ügyvezető igazgató köszöntötte e jeles alkalomra érkező vendégeket és az ünnepelteket. A rendezvényen köszöntőt mondott Dr. Kenyeres István, a Magyar Levéltárosok Egyesületének elnöke, Dr. Kállai Mária, Jász-Nagykun-Szolnok Megye kormánymegbízottja, Kovács Sándor, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke, Dr. Sepseyné dr. Vígh Annamária, az EMMI főosztályvezetője és Dr. Ö. Kovács József, a Magyar Nemzeti Levéltár megyei főigazgató-helyettese.

A bíráló bizottság döntését Dr. Szögi László címzetes egyetemi tanár, MTA-ELTE Egyetemtörténeti Kutatócsoport kutatási részlegvezető, MLE választmányi tag indokolta, majd Dr. Kenyeres Istvánnal közösen átadták az üvegplakettet, az oklevelet és a táblát Csönge Attila levéltár-igazgatónak és Horváth Gergő igazgató-helyettesnek. A díjhoz 370.000 Ft, a nyertes intézmény által felhasználható keretösszeg tartozik.

A köszöntők után levetítésre került a Szolnok Televízió által készített bemutatkozó kisfilm, majd a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár munkatársainak rövid, prezentációval kísért beszámolóiból az intézmény kapcsolati hálójával, szakmai munkájával és közművelődési tevékenységével ismerkedhettek meg a jelenlévők.

 
 
A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára bemutatkozó rövidfilmje, melyet a Szolnok Televízió készített az intézmény Év Levéltára 2017. díjátadójára:
 
 
A Szolnok Televízió tudósítása a díjátadóról:
 
 
A Szolnok Televízió Téma című műsorában Csönge Attila levéltár-igazgatóval készült stúdióbeszélgetés az elismerés kapcsán:
 
 

 

 

Utolsó frissítés:

2018.02.26.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges