Jelenlegi hely

A lóistállótól az eltüzelt bútorokig. Az iskolák pusztulása a második világháború alatt

Január hónap dokumentuma
2019.01.04.
A második világháború az élet minden területén óriási károkat okozott és nem kímélte Jász-Nagykun-Szolnok vármegye iskoláit sem. A II. Ukrán Front 1944 októberében érte el ezt a területet. A harcok, az átvonuló hadseregek, a lakosság nagyszámú menekülése és a kaotikus közállapotok miatt a legtöbb iskolában ekkor felfüggesztették a tanítást. A front elvonulása után azonban az élet lassan visszatért a régi kerékvágásban, így az oktatást is újra meg kellett kezdeni. Az iskolák megnyitása viszont 1944–1945 telén számos akadályba ütközött. Az egyik legfontosabb hátráltató tényező az iskolaépületek rossz, néha használhatatlan állapota, vagy bútorzatuk és felszerelésük teljes megsemmisülése volt. Január hónap dokumentuma néhány, a megye déli részén elhelyezkedő iskola pusztulásáról ad tájékoztatást.

Országos viszonylatban alig maradt olyan iskola, amelynek épülete és felszerelése sértetlenül átvészelte volna a háborút. Egyes adatok szerint a népiskoláknak felét, a középiskoláknak 60%-át érte épületkár. A Tiszazugot és környékét nem érték olyan súlyos bombázások, mint a nagyvárosokat, így az épületek sem pusztultak el olyan mértékben. Ennek ellenére a belövések és a falvakon keresztülvonuló hadseregek miatt számos épület került használhatatlan állapotba. A legnagyobb rombolást maguk a katonák okozták, akik jobb esetben saját magukat, rosszabb esetben igavonó állataikat szállásolták el az elhagyott iskolákban. Ez történt a ma már Bács-Kiskun megyéhez tartozó tiszaugi református iskolában és a közigazgatásilag ekkor még Tiszaföldvárhoz tartozó Martfűn is.

Tiszaföldváron a szovjetek hadtápbázist alakítottak ki, aminek következtében a lakosságot kitelepítették a külterületekre. A kiürítés idején a katonák mind a lakóházakat, mind a középületeket felhasználták saját céljaikra, a községházában például laktanyát rendeztek be. De nem úszta meg a pusztítást a külterületen fekvő martfűi iskola sem, melynek állapotáról 1945. június 1-én tett jelentést Halassy Sándor helyi tanító. (1–2. kép) Ebből kiderül, hogy a katonák a tantermeket istállónak használták, aminek következtében a padlózat teljesen magába itta a lovak ürülékét. Az udvaron 50-60 centiméter magasságban trágya és rothadó állati tetemek hevertek, amely rettenetes bűzt árasztott. Az ajtókat és ablakokat részben eltüzelték, és nem maradtak tanszerek, szemléltető képek és írószerek sem az iskolában. Magától értetődő, hogy ilyen körülmények között lehetetlen volt elkezdeni a tanítást. A szintén tiszaföldvári mezőgazdasági népiskola épületét a településen megjelenő román katonák tették tönkre, akik minden elképzelhető faanyagot feltüzeltek az iskola területéről. Pusztításuk olyan mértékű volt, hogy az iskola igazgatójának panaszára a román tiszteket a kunszentmártoni orosz katonai parancsnokságon is kihallgatták. Az ezzel kapcsolatos forrás azt is elárulja, hogy a helyreállítási munkálatok rendkívül nehezen indultak el. Ez természetes, hiszen a háborúban teljesen kimerült Magyarországon rendkívül nehéz volt előteremteni a felújításhoz szükséges építőanyagot és pénzt, amely ráadásul folyamatosan inflálódott is. A szóban forgó gazdasági iskolában például az építőmesterek csak abban az esetben vállalták volna az épület helyreállítását, ha az árak emelkedése megállt volna, ez azonban a forint 1946-os bevezetéséig nem következett be. (3. kép) Általános probléma volt továbbá, hogy az iskolák ugyan kérhettek segélyt a fölöttes minisztériumoktól a felújítások fedezésére, ehhez azonban kész költségvetést kellett benyújtaniuk, amit sok esetben a folyamatosan értéktelenedő pengő miatt képtelenek voltak összeállítani.

            A Tiszai alsó járás főjegyzőjének jelentése szerint egy másik településen, Szelevényen semmilyen nagyobb szabású rombolás nem történt. Ennek ellenére a falu iskolái megsínylették a harcokat. Az állami népiskolában például a beszállásolt katonák „fürdőt” rendeztek be, aminek következtében az iskola és a kölcsönkönyvtár iratai eltűntek és valószínűleg az épület sem lehetett makulátlan állapotban. (4. kép) A szintén Szelevényhez tartozó csörkei iskola ajtaja, összes ablaka és bútorzata teljesen megsemmisült. Az ottani tanítónő azonban az emberi lelemény és a szakmai elhivatottság szép példáját bemutatva a megmaradt felszereléssel egy bognárműhelybe költözött, ahol 1944. november 20-án ideiglenesen újra megnyitotta az iskolát. (5–7. kép) Ezek a források is kitérnek arra, hogy a helyreállítási munkálatok nagyon lassan haladtak, mert, ahogy a csörkei iskola példája is mutatja, a szükséges faanyagok beszerzése 1945-ben szinte lehetetlen volt.

            Azok az iskolák is szorult helyzetbe kerültek, ahol „csak” a bútorzat semmisült meg. Ilyen volt a cibakházi népiskola, melynek háború utáni állapotáról rendkívül értékes képek készültek 1945 januárjában. (8–17. kép) A képeken jól látszik, hogy egyes tantermekben semmilyen bútorzat nem maradt. A hagyományos iskolapadokat más ülőalkalmatosságokkal próbálták pótolni, amely nem volt elszigetelt eset. Voltak olyan iskolák, ahová a gyermekek otthonról vittek székeket, hogy le tudjanak ülni a tantermekben. A bútorok pótlása, az építőanyagok beszerzéséhez hasonlóan nagyon nehéz feladatnak bizonyult, így számos helyen kényszermegoldásokat kellett alkalmazni ahhoz, hogy a tanulás minimális feltételeit biztosítani tudják.

A legtöbb hazai oktatási intézmény az 1945–1946-os tanévben megnyitotta kapuit, igaz, mostoha körülmények között. Az épületek és a felszerelés pusztulása azonban csak az egyik ilyen hátráltató tényező volt, emellett a tanítók tömeges menekülése, a társadalom rendkívül rossz szociális helyzete, vagy a pedagógusok igazoló eljárás alá vonása legalább ilyen mértékben nehezítették az eredményes munkavégzést. Mindezekről bővebben olvashatnak az érdeklődők évkönyvünk, a Zounuk hamarosan megjelenő, 32. kötetében.

 

Felhasznált irodalom:

Botka János – Soós Imre – Szabó István: Szelevény. In: Adatok Szolnok megye történetéből. II. kötet. (Szerk.: Dr. Botka János) Szolnok, 1989. 211–231. p.

Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Budapest, 2005.

Szikszai Mihály: Tiszaföldvár története 1876–1993. In: Tiszaföldvár. Fejezetek a város történetéből. (Szerk.: Kelemen Éva – Pató Mária – Szlankó István) Tiszaföldvár, 2002. 79–109. p.

 

Felhasznált források:

MNL JNSZML V. 640. b. Tiszaföldvár közigazgatási iratai. 925/1945. (1–2. kép)

MNL JNSZML VIII. 71. A Tiszaföldvári Mezőgazdasági Szakiskola iratai. 18/1945. (3. kép)

MNL JNSZML VI. 501. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye tanfelügyelőjének iratai. 811–1/1945. (4. kép)

MNL JNSZML VI. 501. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye tanfelügyelőjének iratai. 810/1945. (5–7. kép)

MNL JNSZML XXIII. 287. Kunszentmártoni Járási Tanács VB Oktatási és Népművelési Osztályának iratai. 122-186/1951. (8–17. kép)

 

Összeállította: Mucsi László levéltáros

 

Utolsó frissítés:

2019.01.17.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges