Kutatóterem-átadás, kiállítás-megnyitó rendezvény az MNL Heves Megyei Levéltárában

2015.06.01.
2015. május 20-án ünnepélyes keretek közt adták át a Heves Megyei Levéltár új kutatótermét. Tőzsér Istvánné Géczi Andrea, az NKA Közgyűjtemények Kollégiumának vezetője és dr. Fülöp Tamás, az MNL főigazgató-helyettese megnyitóbeszédükben egyaránt kihangsúlyozták a modern, kutatóbarát terek létrejöttének fontosságát, amelyek korunk elvárásainak megfelelő infrastrukturális hátteret képesek biztosítani a tudományos kutatás számára.

A kutatóterem mellett egy előadó- és kiállítótér kialakítására is sor került, amelyet a II. világháború befejezésének 70. évfordulója tiszteletére rendezett „Custos, quid de nocte?" Felszabadulás és megszállás Heves megyében című, a levéltár dokumentumaiból válogatott kiállítással avattak fel. Dr. Pap József, az Eszterházy Károly Főiskola Történettudományi Intézetének igazgatója ennek apropóján kiemelte a levéltári forrásoknak nemcsak a történeti kutatásban, hanem a történészképzésben is betöltött, meghatározó szerepét. Egyben utalt arra, hogy a kiállítás által feldolgozott, 1944 novemberétől 1945 végéig tartó bő egy év fókuszba kerülése azért is lényeges momentum, mert ez az időszak méltánytalanul keveset kutatott területe Heves megye történetének. 

Utolsó frissítés:

2017.03.08.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges