Jelenlegi hely

Állami kitüntetésben részesült az MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltárának igazgatója

2018.03.25.
Nemzeti ünnepünk alkalmából – „a helyi települések múltjának felkutatását és megismertetését szolgáló magas színvonalú tudományos, illetve közművelődési tevékenysége elismeréseként” – Áder János, Magyarország köztársasági elnöke Szendiné dr. Orvos Erzsébetnek, az MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltára főlevéltáros–igazgatójának a Magyar Arany Érdemkeresztet adományozta. A kitüntetés átadására 2018. március 13-án került sor Budapesten, a Pesti Vigadóban.

Szendiné dr. Orvos Erzsébet 1989 óta dolgozik a Hajdú-Bihar Megyei Levéltárban, miután elvégezte a történelem–latin szakot a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. Kezdettől fogva komoly tudományos feladatokat bíztak rá, így Debrecen legféltettebb középkori okleveleinek és magisztrátusi jegyzőkönyveinek fordítását. Fő kutatási területe ennek megfelelően Debrecen 16–17. századi társadalomtörténete lett, doktori dolgozatát is e témából írta. Az évfordulókhoz kapcsolódóan azonban számos felkérésnek tett eleget a közel három évtized alatt, így mondhatjuk, hogy Debrecen város és a megye történetét a 16. századtól kezdve a 20. századig követte nyomon publikációk és előadások formájában. A kiadványok szerkesztésében is tevékenyen részt vállal: 2005-től a magisztrátusi jegyzőkönyvek, 2011-től a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyveinek sorozatszerkesztője.

15 éve vezetőként is eredményes munkát végez. Legfontosabb céljának tekinti, hogy levéltárunk kapja meg azt a társadalmi elismertséget, ami mindenképpen megilleti. Hogy nyitottságunkat bizonyítsa, és ismertté tegye a levéltár intézményét, minden helyi kezdeményezésbe bekapcsolódik. Számos debreceni és megyei intézménnyel értékes szakmai munkakapcsolatot alakított ki, ami közös rendezvények, kiadványok formájában komoly eredményeket hozott. A „Feltárulnak a Városháza kincsei” című kiállítás például olyan sok közintézmény összefogásából állt össze, amelyre még nem volt példa intézményünk, sőt a város történetében sem. Tavaly a Múzeumok Éjszakáján is elsődleges szerepünk volt abban, hogy a rendezvénysorozat idei fővárosa, Debrecen méltón betöltse szerepét. A városvezetés értékeli is a levéltár munkáját: 2015-ben Csokonai-díjjal jutalmazta azt.

A megyei vezetéssel szintén nagyon jó kapcsolatot sikerült kialakítania; 2015-ben például felkérték, hogy a megyei közgyűlések első napirendi pontjaként tartson előadásokat „Mi történt a megyében ezer év alatt?” címmel. Ezt a munkát több mint egy éven keresztül végezte. Rendezvényeink nemcsak a megye lakosainak, de a médiának is felkeltette érdeklődését a levéltár iránt, így megjelenésünk száma a sajtóban és televízióban az utóbbi időben jelentősen emelkedett.

Számos pályázatban vett részt, amelyek mind szakmai, mind pénzügyi téren jelentősen hozzájárultak levéltárunk gazdagodásához, levéltár-pedagógiai foglalkozásaink színvonalának emeléséhez. Az MNL Reformáció Emlékév projektjében a Forrásfeltáró Bizottság vezetőjeként koordinálta a megyei levéltárak munkáját. A HURO pályázat során nemcsak a magyar–román tudományos kapcsolatokat segítette elő, de sikerült általa olyan digitalizáló műhelyt kialakítani, ami nemcsak megyénknek, hanem – a régiós digitalizáló központ révén – a Magyar Nemzeti Levéltárnak is előnye származik belőle. A közművelődési munkánk mellett éppen a digitalizálásban elért eredményeinknek köszönhető, hogy 2014-ben megkaptuk az Év Levéltára kitüntető címet.

Több szakmai szervezetnek is a tagja: a Regesztázó Munkabizottságnak, a Tiszántúli Történész Társaságnak, 2012-től elnökségi tagja a Hajdú-Bihar Megyei és Debreceni Honismereti Egyesületnek. Szerkesztőségi tagja az egyesület 2014-ben alapított online folyóiratának, az Új Nézőpontnak. Kuratóriumi tagja az Őrváros – Debrecen Szerepe Magyarország XX. századi Történelmében Közalapítványnak. Külső szakértőként részt vesz a Debreceni Értéktár munkájában, melynek eredményeképp az MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltárát és teljes iratanyagát – az országban elsőként – 2015-ben helyi értékké nyilvánították.

Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy az Igazgató Asszony tevékenységének köszönhetően az MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltára nemcsak az ország egyik legjobban felszerelt levéltára lett, de ismét „visszakerült Hajdú-Bihar megye kulturális térképére” is; számításba veszik, mint helyi közgyűjteményt, mellyel lehet és érdemes is együttműködni.

 

Szikla Gergő

 

 

Utolsó frissítés:

2018.04.13.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges