Jelenlegi hely

Selmectől Sopronig emlékkiállítás

2018.12.18.

Selmectől Sopronig  emlékkiállítás a Soproni Egyetem Központi Könyvtár és Levéltárában

 

A Sopron & Selmec 100 rendezvénysorozat keretében, 2018. december 5-én nyílt kiállítás a Központi Könyvtár és Levéltárban „Selmectől Sopronig” címmel. A Központi Könyvtár és Levéltár

nyitvatartási idejében látogatható kiállításon könyvek, korabeli hírlapcikkek mellett az egyetemi Központi Levéltár által őrzött eredeti iratok válogatott másolatai tekinthetők meg. A helyben elérhető forrásokat az MNL Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltárának, valamint az egyetem Erdészeti, Faipari és Földméréstörténeti Gyűjteményének néhány dokumentuma egészíti ki.

 

 Az emlékkiállítás a Soproni Egyetem „Sopron-Selmec 100” rendezvénysorozatához kapcsolódik. Maga a programsorozat, így a kiállítás is, a Soproni Egyetem jogelőd intézményének, a Bányászati és Erdészeti Főiskola Selmecbányáról Sopronba költözésének 100. évfordulója alkalmából állít emléket.

 

Az első tárló (Selmeci előzmények) képeket villant fel a főiskola utolsó selmecbányai éveiből. Olvasható itt Szép Ernő Ballag már a vén diák című, Vasárnapi újságban megjelent tárcája, amelyben az utolsó selmeci valétálást örökítette meg a szerző. A tárló érdekessége néhány, a 100 évvel ezelőtti Selmecbányáról készült felvétel, melyeket Roth Gyula, egyetemünk egykori professzora készített. Az egyetemi levéltárban őrzött fotóhagyaték legizgalmasabb darabjai közé tartozik az Erdészeti Palota lépcsőjéről  készült, fekete-fehér sztereo felvétel, melynek anaglif másolatát nézve, 3D-ben is átélhetjük, milyen volt Selmecbánya száz évvel ezelőtt! A dokumentumválogatást néhány selmeci vonatkozású tanulmányi szabályzat, kőnyomatos jegyzet egészíti ki.

 

A második tárlóban (Menekülés Selmecről) a 1918-1919 fordulóján lezajlott események dokumentumait láthatjuk. A diákok december közepi meneküléséről eddig még nem kerültek elő korabeli fényképek, ezért a történések hangulatát Ruzsinszky László Tempus c. regényéből származó illusztráció tükrözi az összeállításban. Hírlapvita világít rá arra, milyen tétje volt annak, hogy a magyar nyelvű intézmény áttelepül Felső-Magyarország többnemzetiségű régiójából. Ebben a tárlóban emlékezünk meg a költözést levezénylő Réz Géza rektorról is. A dokumentumokat a centenáriumi évforduló első kiadványa, Tamási László Pillanat című dramolettje egészíti ki.

 

A harmadik tárló (Sopron befogad) a főiskola Sopronba kerülésének történetét meséli el, amelyben elévülhetetlen érdemei voltak Sopronyi Turner Mihálynak. Sopron akkori polgármestere minden követ megmozgatott a főiskola ide kerüléséért, erről több dokumentum is szerepel az összeállításban, a MNL Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltárának iratanyagából (ezúton is köszönjük hozzájárulásukat). Ilyen például a „Felhívás Sopron polgáraihoz” kiáltvány, melyben Thurner a tanárok és a diákok elhelyezésére kéri meg a város lakóit, a háború utáni nehéz lakásviszonyok dacára. A főiskola Sopronba költözésének sajtóvisszhangját tükrözi az április végéig – a teljes tanári kar Sopronba költözéséig – terjedő újságcikk-válogatás. A tanítás 1919. április 28-án kezdődött meg a Károly laktanyában.

 

A negyedik tárló az első soproni évekbe, a hányattatott sorsú Alma Mater új otthonra találásába nyújt betekintést. A sajtódokumentáció kedves soproni diákjelenetet és a diákok üdvözletét örökíti meg 1919 márciusából. A főiskola Rektori Hivatalának irataiban fennmaradtak a főiskolára visszatérni szándékozó hallgatók levelei: ezek közül néhány jellemző darab mutatja, milyen helyzetben voltak a korabeli diákok. Sokan több éves frontszolgálat után jelentkeznek újra a háború miatt megszakított tanulmányok folytatására: ezt tükrözi a lakonikus tömörségű „kérek drótválaszt utolsó vizsgáim letételére...” távirat üzenettől a fia hadifogságáról hírt adó, megható apai levelezőlapig terjedő válogatás.

 

Külön tárlóban kapnak helyet a selmecbányai vonatkozású könyvek, közöttük ifj. Krug Lajos, a költözést is megörökítő regénye, a Tüzek a végeken: Selmectől-Sopronig. A diákhagyományokat elevenen adja vissza Ruzsinszky László Tempusa, melynek több kiadása is megtekinthető; Tassonyi Ernő Aki a párját keresi: Regény a selmeci diákéletből c. regénye; illetve Kosáryné Réz Lola Selmeci diákok c. könyve. A főiskola háborús veszteségeinek állít emléket Dr. ifj. Sarkady Sándor A Selmecbányai Főiskola hősi halott hallgatói (1914-1921) című munkája. Ritkasága miatt

Pittner Tivadar Tódor Vérzivatar című regényének csak a címlapmásolata kerülhetett a tárlóba; reménykedünk újabb kiadásában.

 

A kiállítás mellett megtekinthető a Selmecbányáról származó Műemlékkönyvtár is. A Központi Könyvtár Műemléki Gyűjteményének kialakulása egybeesik az első magyarországi bányatisztképző iskola alapításával Selmecbányán (1735). A Központi Könyvtár épületében kialakított műemlék teremben megtekinthetik a gyűjtemény tudománytörténeti szempontból is érdekes állomány 12 szakcsoport szerinti felosztását.

A kiállításról a Soproni Egyetem Központi Levéltárának oldalán is olvashatnak híradást: http://leveltar.uni-sopron.hu/selmectol-sopronig-emlekkiallitas

A „Sopron-Selmec 100” programsorozathoz kapcsolódóan készülő, centenáriumi honlap, további érdekes olvasnivalókkal elérhető itt: http://sopronselmec100.uni-sopron.hu/kezdolap

 

Utolsó frissítés:

2018.12.18.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges