Jelenlegi hely

Moritz Pál, a kalmár

2017.10.02.

Moritz Pál, a kalmár és a korai reformáció Sopronban
 
Moritz Pál jelentős alakja volt a középkori Sopronnak, egyben pedig a reformáció korai soproni történetének is. 1511-ben telepedett meg Sopronban, és még ebben az évben feleségül vett egy gazdag özvegyasszonyt. Kettejük tekintélyes vagyona lehetővé tette, hogy a Fő téren nagy házat birtokoljanak. Moritz Pál kalmáráruboltot üzemeltetett a ferences templom tövében. A vagyonát egyre gyarapító Moritz 1522-ben már a ferencesek templomgondnoka, a belső tanács tagja, a belváros egyik adószedője volt.
 
Moritz Pál alakja kapcsán szót kell ejtenünk az első magyarországi autodaféról, amelyet Sopronban tartottak. A lutheránus könyveket tulajdonló Moritz Pálnak 1524-ben nyilvánosan bűnbánatot kellett gyakorolnia, könyveit a Fő téren megrakott máglyán égették el. Mindezek ellenére továbbra is belső tanácsos maradhatott, sőt, 1530-ban bekövetkezett halála előtt két ízben betöltötte a városbírói pozíciót is.
Moritz Pál soproni kalmár adósainak könyve (1520-1529) az egyetlen üzleti könyv, amely soproni kereskedőktől és kalmároktól fennmaradt levéltárunkban. Gazdaság- és társadalomtörténészek számára rengeteg információval szolgál a korabeli árukról, azok árairól, egy városi kereskedő üzleti köréről, mindemellett a nyelvtörténészek számára is kitűnő forrás korai újfelnémet szókincsével.

 

 

Levéltári jelzet:

MNL GYMSM SL XV.76. Sopron szabad királyi város és Sopron vármegye Mohács előtti okleveleinek gyűjteménye, Dl.3390.

 

Publikáció:

Mollay Károly: Das Geschäftsbuch des Krämers Paul Moritz / Moritz Pál kalmár üzleti könyve 1520-1529. Sopron Város Történeti Forrásai B. sorozat, 1. kötet. Sopron, 1994.

 

A bejegyzést összeállította:

Dr. Németh Ildikó főlevéltáros

Utolsó frissítés:

2017.10.02.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges