Levéltár-pedagógia – „Amerikából jöttem, mesterségem címere LS – Levéltáros!”

2019.11.18.

Roth Gyula Erdészeti, Faipari, Kertészeti, Környezetvédelmi Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium

 

2019. 11. 06.

 

Intézményünkben 2019. november 6-án megtartott „Amerikából jöttem, mesterségem címere LS – Levéltáros!” c. levéltár-pedagógiai foglalkozáson a Roth Gyula Erdészeti, Faipari, Kertészeti, Környezetvédelmi Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 10. B osztályos kollégista tanulói vettek részt kollégiumi nevelőtanáruk kíséretében.

 A foglalkozás keretében a diákok megismerhették a közigazgatás, a történetírás és a magánszemélyek számára is nélkülözhetetlen, de a köztudatban kevésbé megjelenő közgyűjteményt, a levéltárat – annak működését, főbb feladatait; legértékesebb kincseit – és az azt működtető levéltárosok munkáját.

 A tanulók végigjárhatták a levéltár nyitott (kiállító termeket) és a nyilvánosság elől elzárt (raktár) helységeit. Valamint megismerhették a levéltár által gyűjtött iratok sokszínűségét.  

 

Levéltári sétánkra iskolai csoportokon kívül felnőtt csoportokat is szeretettel várunk!

 Amennyiben felkeltettük érdeklődésüket, és további információra lenne szükségük a levéltár-pedagógiai foglalkozásokkal kapcsolatban, vagy bármilyen kérdésük van, készséggel és szívesen állunk rendelkezésükre elérhetőségünk valamelyikén!


 

A foglalkozásról készült képeket galériánkban tekinthetik meg.


Kapcsolattartó: Simonné Prezenszki Erzsébet, levéltáros

 

Email: leveltarpedagogia.sopron@mnl.gov.hu

Tel: +36-99-312-198

Tel: +36-20-258-3802

 

 

 

 

 

Utolsó frissítés:

2019.11.18.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges