Jelenlegi hely

Dobner Ferdinánd polgármester,városbíró

2018.02.05.

Dobner Ferdinánd polgármester, városbíró, diplomata, költő és „városszépítő”

 

Dobner Ferdinánd polgármester és városbíró több feljegyzését is őrzi a Soproni Levéltár a 18. század elejéről. Dobner 1659 januárjában született Sopronban, evangélikus családban. Ifjúkorában a tehetős városi polgárcsaládok hagyományait követve küldték külföldi egyetemjárásra szülei: Jénában bölcseletet és jogot hallgatott, verseket írt. Németül, magyarul és latinul beszélt. Szülővárosába visszatérve ügyvédként kezdett tevékenykedni, de hamar bekerült a városi elitbe: 1689-től haláláig belső tanácsos volt, társai egymás után többször választották meg bírónak és polgármesternek. Diplomataként az ő érdemeként tartják számon, hogy 1704-1706 között több ízben sikerrel akadályozta meg, hogy a kuruc csapatok elfoglalják Sopront. Az 1709-es és 1715-ös országgyűléseken városi követként vett részt. Lelkes könyvgyűjtő volt, hivatali munkájáról feljegyzéseket vezetett, naplót írt. Az ő polgármestersége idején állították fel a Fő téren Sopron egyik emblematikus jelképét, a barokk műremek, csavart oszlopú Szentháromság szobrot. Ugyancsak az ő nevéhez köthető a belvárost övező várárok körének fásítása. 1730-ban hunyt el Sopronban.

 

Levéltári jelzet:

MNL GYMSM SL IV.1019. Dobner Ferdinánd polgármester és városbíró feljegyzései 1700-1730 (1739).

 

Publikáció:

Csatkai Endre: Dobner Ferdinánd, a könyvbarát. Soproni szemle 1957/3-4. sz. 300-301.

Házi Jenő: Soproni polgárcsaládok 1535-1848, I-II. Budapest, 1982. 344-345.

Kovács József László: A céltáblákat szőlő díszítse! Szőlő és lövészünnepek Magyarországon a 16-19. században. Budapest, 2009.

Sarkady Sándor (szerk.): Aranykönyv 2000. Sopron, 1999. 32.

 

A bejegyzést összeállította:

Dr. Németh Ildikó főlevéltáros

 

Utolsó frissítés:

2018.03.19.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges