Látogatás a Nyitrai Állami Levéltárban

2018.11.26.

A Nyitrai Állami Levéltárral 2015-ben vette fel intézményünk a kapcsolatot. Több alkalommal látogattunk el a szlovákiai archívumba, illetve a nyitrai kollégák is jártak levéltárunkban. Már az első találkozások során felmerült, hogy a Nyitrán őrzött magyar nyelvű iratanyagok feltárást elkezdjük. A Magyar Nemzeti Levéltár Tolna Megyei Levéltárának munkatársaival, valamint az MNL hungarika-kutatások irányításért, szervezéséért és nyilvántartásáért felelős szervezeti egység vezetőjével, Dr. Laczlavik Györggyel karöltve 2018. október közepén tájékozódtunk a kutatási lehetőségekről.

A Nyitrai Állami Levéltár részéről Dr. Milan Belej Igazgató-helyettes és Farkas Attila levéltáros segítették munkánkat.

 

Utolsó frissítés:

2018.11.27.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges