Jelenlegi hely

Konferencia és kiállítás megnyitó a Reformáció 500 projekt keretében

2017.12.07.

Protestáns források, családok, személyek és históriák a 16-20. századból” címmel rendezte meg konferenciáját 2017. november 16-án, a Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Megye Győri Levéltára, valamint a Ráth Mátyás Evangélikus Gyűjtemény. A tudományos összejövetelen felszólalt PhDr. Peter Keresteš a Nyitrai Állami Levéltár igazgatója, valamint Világi Dávid a Ráth Mátyás Evangélikus Gyűjtemény levéltárosa.  A győri megyei archívum munkatársai is ismertették kutatási eredményeiket. Márkusné Vörös Hajnalka a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltárának főlevéltárosa, valamint Bödő István a Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Megyei Levéltárának igazgató-helyettese pedig bemutatta a „Vissza a forrásokhoz” című vándorkiállítást. A rendezvény levezető elnöke Kovács Eleonóra a Reformáció MNL projekt vezetője volt, megnyitó beszédet mondott Szemerei János a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke. Steinbach József a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke személyesen nem tudott jelen lenni a konferencián, de gondolatait írásban elküldte. Köszönjük minden felszólalónak a színvonalas előadást, valamint az érdeklődők kitartó figyelmét.

 

Képek a rendezvényről

Utolsó frissítés:

2019.08.07.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges