Jelenlegi hely

Emlékezés a Második Magyar Hadsereg doni kálváriájára

2019.01.21.

A Kapuvári Bográcsos Egyesület 2019. január 12-én megemlékezett a Második Magyar Hadsereg doni kálváriájáról. A rendezvény a Hősök Emlékművénél koszorúzással kezdődött, majd az emlékezők az Assisi Szent Ferenc templomba vonultak. A város e különösen szép szakrális épületében elsőként Dr. Hoffer Imre alpolgármester köszöntötte a résztvevőket, majd intézményünk igazgató-helyettese ismertette a magyar honvédek háborús szerepvállalását. Áldozó István előadását és a hozzá kapcsolódó emlékműsort követően Dr. Szaradics József nyugállományú ezredes, egykori tábori lelkész szentmisét mutatott be az elhunyt katonák lelki üdvéért.

 

 

Utolsó frissítés:

2019.08.07.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges