A Nemzetközi Szent György Lovagrend tagjává avatták Áldozó Istvánt

2017.05.22.

Intézményünk igazgató-helyettesét, Áldozó Istvánt, 2017. április 22-én Orosházán, az Evangélikus Nagytemplomban a Nemzetközi Szent György Lovagrend tagjává avatta Moro Ákos nagyprior. Az ünnepség első részében a rend tagjai ökumenikus igeliturgián vettek részt, ezt követően került sor az ország különböző pontjairól, illetve a Kárpátaljáról és Erdélyből érkezett novíciusok (leendő tagok) avatására.A Szent György Lovagrend 1326-ban alakult Károly Róbert magyar király, valamint II. (Piast) Boleszláv esztergomi érsek jóváhagyása mellett. A rend alapító tagjai között találjuk többek között Felégdi Csanád egri püspököt, Ákos nembéli István veszprémi püspököt, illetve Széchenyi Tamás erdélyi vajdát. Az elsősorban jótékonykodással, a történelmi hagyományaink ápolásával és a határon túli magyarok megsegítésével foglalkozó rend 2009. november 18-án részesült a legnagyobb elismerésben. Az audenciával egybekötött szerdai napon Őszentsége XVI. Benedek pápa a Rend Nagymesterének, a Nagymester első helyettesének, valamint Főtörténészének jelenlétében megáldotta azt a Bibliát, amelyre az új tagok teszik a kezüket az avató ünnepségen. Kollégánk is a pápai áldásban részesült Biblia előtt mondta el lovagi esküjét.

Utolsó frissítés:

2019.08.07.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges