„A Hátország a Nagy Háborúban” vándorkiállítás Dunakilitin.

2016.10.11.

A Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Megye Győri Levéltárának munkatársai 2016. október 5-én Dunakilitin mutatták be, „A Hátország a Nagy Háborúban” című vándorkiállítást és a „Szemelvények Moson vármegye dokumentumaiból az első világháború idejéből” című tárlatot. A megnyitón közreműködött az Őszidő Népdalkör és verseket szavaltak a Dr. Batthyány-Strattmann László Általános Iskola tanulói. Dancsecz Mónika igazgató köszöntette az egybegyűlteket, majd Áldozó István igazgató-helyettes a „Moson vármegyei katonák a csatatéren” című előadását tartotta meg. Nagy Róbert főlevéltáros és Beregszászi Balázs segédlevéltáros ismertették a tárlatokat. A rendezvényt Kovács Andor Tamásné polgármester szavai zárták. A rendezvény levezető elnöke Darnai Zsolt, a Dunakiliti IKSZT alkalmazottja volt.

A fotókat készítette Tatai Zsuzsanna.

  

 

Utolsó frissítés:

2019.08.07.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges