Jelenlegi hely

I. világháborús emlékművek (Alap)

Alap

Avatás: 1932. november 6.

Alkotó: Mechle Béla (Az alkotás egyezik Türje község hősi emlékművével, amelyet szintén Mechle Béla soproni kőfaragó készített.)[1]

Fejér Vármegye Törvényhatósági Bizottsága jóváhagyta az alapi képviselő-testület 1923. szeptember 9-én hozott határozatát, amelyben kimondták a háborúban elesett hősök emlékének megörökítését. Azt azonban nem hagyta jóvá, hogy erre a célra összesen száz mázsa búza értéket szavaztak meg. A költségeket a bizottság túl magasnak találta, ezért utasította a községet, hogy az emlékművet nyilvános pályázat útján vagy házilag készíttessék el, és a község anyagi érdekeit szem előtt tartva hozzanak újabb határozatot, illetve javasolta egy egyszerűbb emlékmű vagy emléktábla felállítását.[2]

1932. november 6-án vasárnap leplezték le a hősök emlékművét. Az ünnepélyen József főherceg is megjelent, aki avatóbeszédében a 17. és 69. ezred hősiességét emelte ki, amelyben az alapiak is harcoltak, majd megkoszorúzta az emlékművet.[3]

2016-ban az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság támogatásával a központi, illetve a községi temetőben található emlékművet is felújították.[4]

Jegyzetek

[2]MNL FML IV.402a. Fejér Vármegye Törvényhatósági Bizottságának iratai. Közgyűlési jegyzőkönyvek. 1923. 975. p.

[3]MTI Hírarchívum 1932. november 7., 17. p. http://archiv1920-1944.mti.hu

[4]http://www.alap.hu/index.php/hirek/82-palyazat/550-emlekmu-felujitas

Alapi első világháborús emlékmű. 1942. Forrás: Ády/Köztérkép

Fejér Megyei Hírlap. 2000. szeptember 26. 8. p.

Alapi első világháborús emlékmű. Fotó: Lovas Andrea 2013.

Alapi első világháborús emlékmű. Fotó: Lovas Andrea 2013.

A felújított alapi első világháborús emlékmű: Fotó: Kovács Attiláné 2019.