Jelenlegi hely

Forrásaink a reformációról

Dokumentumok az MNL Csongrád Megyei Levéltárából
2018.10.10.

Jelen kötet a reformáció születésének 500. évfordulójának alkalmából jött létre, s – alapvetően szubjektív – válogatást tartalmaz a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltárában őrzött reformációs témájú iratokból, a 18. század végétől egészen a 20. század utolsó évtizedeiig. Mintegy félszáz hosszabb-rövidebb dokumentum került be a válogatásunkba, amely ha átfogó képet nem is, de segítséget mindenképpen nyújthat elmúlt évszázadaink megyei protestantizmusának tanulmányozásához.

Sorozatszerkesztő: Kovács Eleonóra
A sorozatszerkesztő munkatársai: Brigovácz László, Husvéth András, Szálkai Tamás, Varga Zsolt
Szerkesztő: Varsányi Attila
A forrásokat válogatta, átírta és a jegyzeteket összeállította: Farkas Csaba, Georgiádes Ildikó, Szenti Csilla, Tánczos Roland, Urbancsok Zsolt, Varsányi Attila
Bevezető, rövidítésjegyzék, függelék: Varsányi Attila
Az előszót írta: Kovács Eleonóra
Olvasószerkesztő: Varga Zsolt

Utolsó frissítés:

2018.10.31.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges