Jelenlegi hely

Óriási érdeklődés a kecskeméti levéltárban - Múzéj 2019

2019.06.24.

bkml

Beszámoló a kecskeméti Múzeumok Éjszakájáról

 

Az MNL Bács-Kiskun Megyei Levéltára első ízben 2010-ben vett részt a Múzeumok Éjszakája országos rendezvényén. 2019-ben immár 10. alkalommal nyíltak meg a levéltár kapui a nagyközönség előtt.

A korábbi években már hagyománnyá vált, hogy a kecskeméti városházán lévő részlegünk biztosította a helyszínt a színes programhoz. Az idén a városháza felújítási munkálatai miatt a Klapka utcai levéltári központban rendeztük meg a programot. Bár a kiállításnak teret adó levéltári épület és folyosó meglehetősen szűkös, a vendégek az elmúlt években megszokott érdeklődéssel fogadták az új tárlatot.

Másfél órával zárás előtt már hajszál híján ezer látogatót regisztráltak kollégáink. Sajnos, ekkor megérkezett a vihar Kecskemétre is, és a vidám, egyik helyszínről a másikra hömpölygő, "múzéjozó" tömeg szétszéledt. Ennek ellenére - úgy gondoljuk -, egy újabb sikeres és élményekben gazdag estét szervezett levéltárunk.

bkml

 

De lássuk, hogy mit is kínáltunk az éjszaka folyamán a kultúrára kíváncsi látogatóinknak:

 

Kiállítás

A 2019. esztendő központi hívószavai: "Utazás" és "Digitalizáció" volt. Levéltárunk ehhez kapcsolódóan "KECSKEMÉT KÖZLEKEDÉSTÖRTÉNETÉNEK MÉRFÖLDKÖVEI" címmel rendezett kiállítást. Ebben a témakörben eddig sem kiállítás, sem tudományos feldolgozások nem születtek a város vonatkozásában, így elmondhatjuk, hogy a tárlat témája úttörő jellegű, különleges volt. A tablók összeállításához kollégáink alapkutatásokat végeztek.

A látogatók megtudhatták, mikor jelentek meg az első kerékpárok, autók a városban, és hogy ezek mekkora feltűnést keltettek akkor. A hőlégballonok áthaladásáról is rendszeresen tudósítottak az újságok, mint ahogy arról is, milyen volt az első kecskeméti repülőnap 1913-ban. Kiderült továbbá, hogy bizony Kecskeméten már majd' száz évvel ezelőtt is közlekedett Mercedes autóbusz, vagy hogy villamos közlekedés kialakítását is tervezték.

bkml

 

A kiállítás mellett rendszeres kísérőprogramokat tartunk:

 

Hetedíziglen
(Család – Történet – Kutatás a Múzeumok Éjszakáján)

Sokaknak vonzó szombat esti programpontot kínált a kutatóteremben berendezett „családfás sarkunk”. Munkatársaink az online kutatás lehetőségeiről és szakirodalmi hátteréről nyújtottak tájékoztatót, illetve a családfakutatás levéltári forrásai közül válogatott gyöngyszemekkel, érdeklődést felkeltő iratokkal ismerkedhettek a téma iránt fogékony vendégek.

bkml

 

Játékos fejtörők

A kutatóterem másik felében, a gyerekek és felnőttek tehették próbára tudásukat, a kiállításhoz kapcsolódó kvízkérdésekre lehetett válaszolni. Korabeli városképes különbségkeresőink, kirakókockáink tárházát újabbakkal bővítettünk, ezek mindig vonzzák a játékos kedvű felnőtteket, gyerekeket. A régi idők útlevelének kitöltésére is volt lehetőség. 

bkml

 

Gyereksarok

A legkisebbeknek a közlekedés témakörére utalva, fából készült elemekből épített vasutas asztalt rendeztünk be.

bkml

 

Pecsételés

A régi pecséteket bemutató helyszínünk, ahol ezeket ki is lehet próbálni, meglepő módon nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek körében is mindig népszerű.

bkml

 

Raktárbemutató

A levéltári programok közül kiemelkedett a raktárbemutató. Az óránként indított vezetett eseményen annyian szerettek volna részt venni, hogy végül duplázni kellett az induló csoportokat. Talán nem csoda ez, hiszen a levéltári központ raktárait először nyitottuk meg a nagyközönség számára. Munkatársaink a termeken belül több helyen kikészített eredeti dokumentumokkal és lebilincselő bemutatókkal nyűgözték le a kíváncsi kecskemétieket.

bkml

 

Itt mondunk köszönetet a rendezvény lebonyolításában részt vevő minden munkatársnak, támogatónak, felajánlónak:
Igazi csapatmunka volt!

 

bkml

 

Utolsó frissítés:

2019.06.25.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges