Megjelent a „Forrásaink a reformációról” című kötetünk

2018.10.16.

 

A reformáció 500. évfordulója alkalmából „Forrásaink a reformációról. Dokumentumok az MNL Bács-Kiskun Megyei Levéltárából” címmel megjelent a Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Megyei Levéltárának legújabb kiadványa. A dokumentum-válogatás tematikus szerkezetben kilenc fejezetre tagolódik, az egyes fejezeteken belül kronológikus rendben szerepelnek az iratok. A kötetet alkotó 125 forrás közlésén keresztül az olvasó bepillantást nyerhet elsősorban a kecskeméti, valamint a jelentősebb protestáns múlttal rendelkező Bács-Kiskun megyei egyházközségek egykori életébe.

 

Kiadványunkban szemelvényeket közlünk Hornyik János Kecskemét város története, oklevéltárral című munkájából, mely a legkorábbi időszakot, a 15-16. századi eseményeket mutatja be. Ezt követően szemléltetjük a protestáns felekezetek és a kecskeméti városvezetés kapcsolatát a 18. század elejétől a 19. század végéig. A Koháry család kecskeméti vonatkozású levelezése mellett ízelítőt adunk a megyénkben élt nevezetes protestáns családok és személyek jelentősebb irataiból is. A rendi társadalom utolsó két évszázadából fennmaradt kecskeméti végrendeletek bőséges anyagából a polgári élet sajátosságait megragadó különböző korú és terjedelmű testamentumokat válogattunk, továbbá külön fejezetet szenteltünk a város életében a 18. század végén újra megerősödött kecskeméti evangélikus egyházközösség bemutatásának.

 

A kecskeméti református és evangélikus oktatás- és nevelésügyére fókuszáló fejezetben a diákélet egykori sajátosságai is megjelennek, ugyanakkor önálló fejezetben gyűjtöttük csokorba a Kecskeméti Református Jogakadémia működésére, elsősorban a megalakulására vonatkozó, majd az intézmény második világháború utáni viszonyait – mint a megszűnést megelőző időszak – tükröző jelentősebb forrásokat. A kommunista diktatúra időszakából származó forrásválogatásunk a rendszer egyházpolitikájának a sorsfordító intézkedéseire világít rá, ezt követően külön válogatást közlünk egyéb Bács-Kiskun megyei települések (Kiskunhalas, Kiskunfélegyháza) protestáns egyházközségeinek múltjának illusztrálására, a 18. század végétől a 20. század elejéig.

 

 

Sorozatszerkesztő. Kovács Eleonóra

A sorozatszerkesztő munkatársai: Brigovácz László, Husvéth András, Kollega Tarsoly István, Szálkai Tamás, Varga Zsolt

Szerkesztő: Kádár Annamária

A szerkesztő munkatársa: Szabó Bence

A forrásokat válogatta, átírta, fordította és jegyzetekkel ellátta: Cseri Gábor, Gönczi Gergő, Hlbocsányi Norbert, Kádár Annamária, Kőfalviné Ónodi Márta, Szabó Bence, Tóth Szilárd

Digitalizálás: Mudri Andor

Bevezető: Gyenesei József

Az előszót írta: Kovács Eleonóra

Olvasószerkesztő: Husvéth András

Borítóterv: Szálkai Tamás

 

 

 

 

 

Utolsó frissítés:

2018.10.17.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges