Általános iskolások látogatása a kecskeméti levéltárban

2018.02.06.

 

2018. január 19-én a Kecskeméti Piarista Iskola 4.b, 2018. január 24-én az Arany János Általános Iskola 6.b osztálya látogatta meg intézményünket.

Vendégeinket Hlbocsányi Norbert fogadta, bemutatta az intézményt és interaktív előadás keretében beszélt a szakma alapjairól (a levéltár fogalma, kik dolgoznak benne, az irat fogalma, az iratok anyaga, tárolása). Részletesen bemutatta az itt őrzött  irattípusokat: különböző évszázadok leveleit, borítékjait, képeslapjait, fotóit, divatképeit. A diákok kézbe vehettek néhány iratot eredetiben, megtapinthatták és összehasonlíthatták az anyagukat, illetve megismerkedtek a vízjelek világával is, bemutatta a XIX. századi nemesi és arisztokrata, valamint középpolgári és gazdaviseletét, valamint a régi Kecskemét fontosabb épülettípusait, városszerkezetét, a levéltárban található legkorábbi városábrázolásokat, látképeket, térképeket, legfontosabb kecskeméti történeti épületeket.

Ezt követően Tóth Szilárd Petrovics (Petőfi) Sándor gyermekkoráról, kecskeméti vonatkozásairól mesélt, akit evangélikus felekezetű lévén szülei a helyi evangélikus iskolába járattak, és neve több helyen fennmaradt egyes régi forrásokban. Ezt követően XIX-XX. századi egykori népiskolákban használt nyomtatványokat, irkákat, órarendeket, értesítőkönyveket, osztálynaplót mutatott be, majd régi iskolai fotókkal színesítette előadását.

Ezt követően a levéltár munkatársainak vezetésével a tanulók rövid sétát tehettek az intézményegység legszebb részeiben, megtekinthették a levéltár legkisebb és legnagyobb kötetét, különböző fotókat és anyakönyveket.

A diákok nagyon figyelmesen, aktívan reagáltak a kollégák kérdéseire, illetve önállóan is kérdeztek. Végül a címerek, a pecsétnyomók és pecsétek világa került bemutatásra, közben meg egy kis pecsételés is zajlott, amikor a diákok a pecsétnyomókat kézbe vehették és üres papírlapokon ki is próbálhatták.

 

bkml

Kecskeméti Piarista Iskola 4.b osztályának látogatásán készült fotók itt érhetőek el.

 

bkml

Az Arany János Általános Iskola 6.b osztályának látogatásán készült fotók itt érhetőek el.

 

Utolsó frissítés:

2018.02.06.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges