Jelenlegi hely

IV. B. 255. A Békés Megyei Ínségi Központi Bizottmány iratai 1863–1865

A Békés Megyei Központi Ínségi Bizottmány megalakítása ügyében a főispáni helytartó, Kis János 1863. június 28-án adta ki a rendeletet, amelyben intézkedett a városokban, községekben megalakítandó helyi ínségbizottmányok működéséről is. Az intézkedést az 1863 tavaszán és nyarán az Alföldet – így Békés megyét is – sújtó nagy szárazság tette szükségessé. A rendkívüli aszály a lakosság és az állatállomány létfeltételeit veszélyeztette, a munka nélkül maradt Békés megyei parasztság körében mozgolódást eredményezett.

A helyi ínségbizottmányokban az elöljáróság tagjain kívül részt vettek a helység lelkészei, módosabb lakosai. Szarvason előkelő hölgyekből alakult „hölgykoszorú” is segítette a bizottmány munkáját. A segélyezés alapja a kormány által nyújtott pénz-, gabona- és vetőmagsegély, valamint a helyből és ország ínség nem sújtotta részéből beérkezett természetbeni és pénzadományok voltak.

Az iratanyag a helyi ínségbizottmányoknál keletkezett iratokat tartalmazza. A Gyulán székelő központi ínségbizottmány jegyzőkönyvei az elnöki tisztet ellátó főispáni helytartó iratanyagában találhatók, az általa tett intézkedésekkel együtt. A helyi számadások felülvizsgálatát egy Gyulán működő, megyei főtisztviselőkből álló héttagú albizottság végezte. Az ínségbizottmányok 1864 augusztus végén szüntették meg működésüket, számadásaik felülvizsgálata ugyanazon év decemberében történt meg.

A bizottmányi iratok között elszámolások, segélyosztási és adománygyűjtő listák, valamint egyéb dokumentumok találhatók, amelyek bemutatják a megyét ért természeti csapás következményeit: a lakosságot sújtó különböző betegségeket (skorbut), másrészt a takarmányhiány okozta állatállomány pusztulást.

A megyében 24 helyi bizottság működött, ezek közül tíznek maradt meg az iratanyaga, amelyet római számmal jelölt dossziékban helyeztek el a levéltárosok a rendezés során. Az állag nélküli fondban a következő települések ínségbizottmányi iratai találhatók meg: Gyula, Békés, Szarvas városok, Békésszentandrás, Kétegyháza, Köröstarcsa, Orosháza, Öcsöd, Szeghalom és Vésztő községek.

4 doboz = 0,48 ifm

1–4. doboz      Ínségbizottmányok iratai            1863–1865