"Szép ének az gyulai vitézekről"

2015.09.08.

2015. augusztus 25-én az Erkel Ferenc Gimnázium diákjai egy három helyszínen megvalósuló, határokon is túlnyúló (Gyula, Diósgyőr, Nagyvárad) program keretében látogattak el levéltárunkba.
A Mi egy Másért Gyulai Gyermekekért és Ifjúságért Közhasznú Egyesület kérte fel intézményünket, hogy a Diáktalálkozók a Hungarikumok és a gótikus várak jegyében című projekt keretében kollégáink segítségével megismerjék a levéltárat, az itt őrzött emlékeket, azok feltárásának módjait, lehetőségeit.  Az értéktár programba illeszkedő látogatás sorozat folytatódik.

Utolsó frissítés:

2017.05.09.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges