A tanácsi ügyiratkezelésre vonatkozó legfontosabb ismeretek

A tanácsok működése során az elmúlt negyven év alatt nagy mennyiségű történeti értékű iratanyag keletkezett. A megyei és az alárendelt tanácsok jogszabályok által meghatározott rendszerben kezelték irataikat. Ezek a rendszerek időnként változtak a kor követelményeit többé-kevésbé követve. A kutató számára is szükséges az iratkezelési rendszerek vázlatos ismerete, mert ennek birtokában tud tájékozódni az egyes tanácsi fondképzők iratanyagában. A szervezeti változások, a hatáskör és az ügyrend ismerete mellett ezek az információk fontosak a kutató számára.

A tanácsokhoz, így a megyékhez is a felsőbb hatóságoktól, alárendelt szervektől, magánszemélyektől, esetenként az adott tanácsi szervezeten belülről is érkezhettek iratok, amelyeket az illetékes szervezeti egység nyilvántartásba vett, vagyis iktatott, majd hozzáfogott az ügy intézéséhez.

Az iktatás rendszerének kialakításakor Békés megyében kétféle megoldást alkalmaztak: 1. Minden szervezeti egység 1957-1980 között külön iktatta a hozzá érkezett iratokat, külön iktató-, mutatókönyvet vezetett (decentralizált iktatás). 2. 1980-tól minden iratot egy központi iktató irodában iktattak, itt vezették az iktató- és mutatókönyveket, később áttértek a számítógépes iktatásra (centralizált iktatás). Nyilvántartásait a rendezés során a megyei tanács igazgatási osztálya iratai között helyeztük el, hiszen az iratkezelés, irattározás felügyelete ennek az osztálynak volt a feladata.

A hivatalhoz érkező ügyek iratai egy vagy több iratdarabból, aktából állnak. Az egyes ügyek iratainak nyilvántartásba vétele két alapvető rendszer szerint történhetett: 1. Az adott ügyben keletkező valamennyi aktát évenként és egyenként külön-külön beiktatják. Az ügy intézése akár éveken át is tarthatott. Az egy ügyben keletkezett összes iratból a csatolás révén állt össze az ún. ügyirat. Ez a közigazgatásban 1949 előtt használt alapszámos iktatási rendszer. A tanácsi igazgatás nem ezt a rendszert alkalmazta. 2. 1949-ben vezették be a Botár Olivér által összeállított úgynevezett rendszámos iktatási és irattári rendszert. Ez a közigazgatási számrendszernek nevezett szisztéma nem évenként 1-gyel újrakezdődő, folyamatos iktatószámokkal operált, hanem az iratokat az ügyek tárgya szerint csoportosította. Mivel minden azonos tárgyú ügy egy rendszámot kapott, ezért a nyilvántartás alapja nem az akta, hanem az ügyirat lett. A rendszámok az igazgatásban előforduló valamennyi ügytípust felölelték, közigazgatási ágazati bontásban. Az ágazatokon belül a rendszámok osztályok, alosztályok, csoportok szerint határozták meg az egyes ügyek besorolását, azaz az ügyiratok helyét. A besorolás alapja a decimális rendszer, a 4 vagy 5 jegyű rendszám első vagy első két száma az osztályt, a második, vagy harmadik az alosztályt, az utolsó két számjegy pedig az ügycsoportot jelenti. Mivel az egyes egységeket két szám is jelentheti (így a rendszám lehet 5 jegyű is), a decimális rendszer nem következetes. A közigazgatási szakosztályok nevének ismerete a legfontosabb információkat adja meg a kutatónak.


0000 Alkotmány, közjog, államigazgatás és külügy

1000 Vallás, tudomány, művészet

2000 Igazságügy

3000 Szociális gondoskodás és egészségügy

3600 Közmunka és középítésügy

4000 Állambiztonság, honvédelem

5000 Közbiztonság, közrend és rendészeti igazgatás

6000 Pénzügyek, nemzetgazdaság

7600 Közlekedés, fuvarozás és hírtovábbítás

8000 Földművelés, mezőgazdaság, őstermelés

8800 Közellátás

9000 Ipar, bányászat

10000 Állami gazdálkodás ellenőrzése, anyagelosztás és ármegállapítás

Az egyes közigazgatási osztályok alapján iktattak a megyei tanácsi szakosztályok is, természetesen ők már az alosztályok, csoportok számait is használták, hiszen egyedi ügyeket regisztráltak. A rendszám tehát áll egy négyjegyű (esetenként ötjegyű) számból, amely az ügy ágazati besorolását, közigazgatási osztályát, alosz-tályát, ügycsoportját adta meg. Pl. 5237 községnevek, helynevek megállapítása stb. A Békés Megyei Tanács V. B. Titkársága irataiban található négy Békés megyei új község végleges nevének megállapítására vonatkozó 1950. évi iratok a következő rendszámokon találhatók:

5237-2/1/1950. Pusztaecseg-Ecsegfalva, 5237-4/1/1950. Szabadkígyós, 5237-6/1/1950. Kamut, 5237-7/1/1950. Kardoskút. A perszámok az jelzik, hogy az egyedi ügyet a rendszámon belül milyen sorszámon iktatták. Egy sorszámon 4 iratpárt tarthattak nyilván, ha már 5. iratforduló is volt, akkor a továbbiakat már ún. iratjegyzéken tartották nyilván. A második perszám az iratjegyzék számát jelenti. A rendszámok bontására az abc betűit, vagy egyéb jelzőszámokat is alkalmazhattak.

Példa a rendszám felépítésére:

5237-4/1/1950. Szabadkígyós nevének végleges megállapítása

5237-4/1/1950. az iktatás sorszáma (alszám) a rendszámon belül

5237-4/1/1950. az iratjegyzék száma, amelyre az 5. aktát iktatták

5237 közigazgatási csoport (községnevek és helynevek megállapítása, új községek alapítása)

5200 közigazgatási alosztály (vármegyék, városok, községek közigazgatása)
5000 közigazgatási osztály (közbiztonság, közrend, rendészeti igazgatás)

A rendszámokhoz kötődő ügyeket ún. ügynyilvántartó lapon, iktató kartonokon iktatták, amelyek a fenti adatokat és az ügyirat tárgyát is tartalmazták. Ezért ehhez az önmutatós rendszerhez nem készült külön tárgy-, személynév mutatókönyv. A keresett rendszámokat tartalmazó kartonok egyenkénti átnézésével lehet kikeresni a megfelelő ügyet. A rendszámos iktatási rendszert a minisztériumok, országos főhatóságoktól a községi tanácsokig egyaránt alkalmazták, a leiratot stb. megküldő hatóság fel is tüntette az aktán, milyen rendszámon kell nyilvántartani az érkeztetett ügyiratot. Az egész rendszer áttekintését, alkalmazását Botár Olivér: Magyar közigazgatási számrendszer (Bp., 1949.) című segédlete tartalmazza, amelyben, alfabetikus sorrendben is megtaláljuk a legfontosabb ügycsoportokat. (Természetesen ezt használták a korabeli iktatókban is, de a kutató számára is hasznos segédlet.) 1950-ben Botár Olivér munkájaként megjelent a számrendszer magyarázó kötete is, amely mintegy elméleti alapvetését jelenti a rendszernek.

A rendszámos iktatás hátrányait, a nem teljesen decimális rendszer okozta besorolási nehézségek kiküszöbölését célozta a 178/1951. (IX. 30.) MT számú rendelet „Az állami szervek iratainak csoportszámos nyilvántartása" címmel. (Megjelent a Belügyi Közlöny 1951. december 12. I. évf. 28. számában.) A csoportszámos rendszer útmutatója, amelyet ugyancsak az előbbi Belügyi Közlöny tartalmazott, részletes kezelési utasításokat adott az új kezelési rendszer használatával kapcsolatban.

Az 1952. január 2-ától bevezetésre került csoportszámos iktatás sokban hasonlatos az előzőhöz, azonban annak hiányosságait - a szándék szerint - korrigálva adott új rendszert. A sorozatos közigazgatási változtatások, átszervezések ideje volt ez, azonban a változásokat a rendszámrendszer nem tudta rugalmasan követni, mert egy adott közigazgatási struktúrát vett alapul. A csoportszámos iktatás a tárgyi (funkcionális) elvet követte, ami lehetővé tette, hogy a funkciókat, ügyköröket ne kelljen átcsoportosítani, ha egy-egy közigazgatási átszervezés történt. Az egyes tárgyak decimális rendszerbe sorolása is következetesebb volt, az iratkezelés során nem kellett minden alkalommal mind a négy számjegyből álló csoportszámot használni. (A csoportszám első tagja a főcsoportot, a második a csoportot, a harmadik szám az alcsoportot jelentette.) Itt azonban az iktatószám következetesen a csoportszámból, a csoportszámon belüli sorszámból és négy alszámból állt, mert itt ugyanis minden iratfordulót alszámokkal láttak el, míg a korábbi rendszerben csak az ötödiktől kezdték az alszámok adását. A rendelet útmutatója részletesen közli a csoportszámok rendszerbeli tagolódását, a betűrendes felsorolását is. A jogszabály lehetőséget biztosított arra is, hogy az iktatást végző kezelőiroda számára az országosan egységes csoportszámsorból helyben összeállítható legyen a munkájukban használatos csoportszámok listája, és ennek alkalmazásával történjék meg az iratok nyilvántartásba vétele.

Példa a csoportszám felépítésére:

9525 Anyakönyvi okiratok kiállítása
9520 alcsoport (anyakönyvezés)
9500 csoport (személyi állapot ügyei)
9000 főcsoport (rendészet, igazságügy)

Az iktatás itt is ügynyilvántartó kartonokon történt, a kartonok sorrendjét a csoportszámok sorrendje határozta meg. Az egyes csoportszámokon belül ábécé vagy egyéb tagolási lehetőséget is használtak. A kartotékrendszeren kívül, az ügyirattal együtt került az irattárba az iratjegyzék.

A tíz tárgyi alapon kialakított főcsoport:

1. Államhatalmi és államigazgatási (költségvetési) szervek, vállalatok (gazdálkodó egységek) általános ügyei
2. Tervügyek
3. Pénzügy
4. Bányászat, kohászat, nehézipar
5. Könnyűipar, helyi ipar, építésigazgatás
6. Mezőgazdaság
7. Közlekedés, hírközlés, belkereskedelem, élelmezés
8. Szociális, egészségügyi és kulturális ügyek
9. Rendészet, igazságügy
0. Nemzetközi együttműködés, honvédelem

Az egyes szakigazgatási szervek irataiban szereplő legfontosabb rendszámok, csoportszámok

Vb-titkárság

Rendszámok 1950-1951

0060 Közszolgálat
0341 KSH
1210 Tanügyi igazgatás
5201 Vármegye stb. területszervezési ügyek
5204 Vármegyei önkormányzat megalakulása, működése
5205 Városi önkormányzat megalakulása, működése
5206 Községi önkormányzat megalakulása és működése
5209 Közigazgatási bizottság ügyei
5210 Vármegyei közigazgatás
5213 Törvényhatósági bizottság ügyei
5214 Vármegyei szabályrendelet
5215 Vármegyei alkalmazottak létszám megállapítása
5216 Vármegyei alkalmazottak személyi, szolgálati ügyei
5220 Vármegyei háztartás
5221 Vármegye költségvetése, zárszámadása
5223 Vármegye tárcavagyona
5224 Vármegyei üzemek, intézmények
5230 Községi közigazgatás
5231 Községi határozatok
5234 Községi szabályrendeletek
5235 Községi alkalmazottak létszám megállapítása
5236 Községi alkalmazottak személyzeti és szolgálati ügyei
5237 Községnevek, helynevek megállapítása, új községek alapítása
5241 Községi költségvetés, zárszámadás
5257 Városi alkalmazottak személyi, szabadság ügyei
5261 Városok költségvetései és zárszámadásai
5632 Országos jellegű társadalmi egyesületek ellenőrzése
5639 Vallási jelegű egyesületek ellenőrzése
5644 Állattenyésztő és állatvédelmi egyesületek ellenőrzése
6260 Közalkalmazotti illetmények
6363 Párbér
7143 Vásárügyek, piaci árusítás
7500 Szövetkezetügyek
7606 Államépítészeti Hivatal személyzeti és szolgálati ügyei
7650 Közúti közlekedés
7664 Közigazgatási műszaki bejárás
7700 Járműigazgatás, szállítás
7706 Gépjármű igazgatás személyi, szolgálati ügyei
7726 Gépjármű üzemanyag
7727 Gépjármű műszaki ügyei
7754 Úszómunkagépek felügyelete
7800 Vasúti közlekedés
8002 Földművelésügyi Minisztérium szolgálati ügyek
8007 Mezőgazdasági Igazgatóságok ügyei
8050 Mezőgazdasági tanfolyamok
8130 Ingatlanforgalom, tagosítás
8602 Állatorvosi közszolgálat
8720 Erdőbirtok-politika
8770 Ár- és belvízvédelem
8780 Öntözés
8800 Közellátás
8830 Közellátási közigazgatás
8900 Közellátási forgalomszabályozás
8911 Gabona-, kukoricabeszolgáltatás
8970 Tej, tejtermék forgalma

Csoportszámok 1952-1956

1 Államhatalmi és államigazgatási szervek stb. általános ügyei
104 Helyi tanácsok és állandó bizottságok működése
12 Vállalatok szervezése, szervezete
13 Államigazgatási szervek, vállalatok működése és munkaügyei
144 Továbbképzés, szakoktatás
149 Vegyes személyi ügyek
17 Jogügyek
18 Felügyelet, ellenőrzés
187 Működés elleni panaszok
2 Tervügyek
20 Tervgazdálkodás általános ügyei
202 Statisztika, adatszolgáltatás
22 Termelés feltételeinek javítása, termelés tervezése
23 Beruházás, felújítás
25 Anyaggazdálkodás
27 Munkaerő-gazdálkodás
3 Pénzügyek
31 Költségvetés
322 Bérek
323 Egyéb járandóságok
326 Nyugdíj stb.
34 Közadó bevételek
344 Közadók behajtása
36 Vállalati pénzgazdálkodás
5 Könnyűipar, helyi ipar, építés igazgatás
61 Földrendezés
62 Állami gazdaságok, termelőszövetkezetek
6263 Tsz-ek egyéb ügyei
63 Mezőgazdaság gépesítése
65 Állattenyésztés
66 Erdőgazdaság, vadgazdaság, halászat
68 Vízgazdálkodás
7 Közlekedés, hírközlés, belkereskedelem, élelmezés
71 Közlekedés igazgatás általános ügyei
73 Közutak, hidak
76 Posta, hírközlés
79 Élelmezés
791 Mezőgazdasági termékek begyűjtése
8 Szociális és kulturális ügyek
809 Lakásgazdálkodás
82 Közegészségügyi felügyelet, járvány elleni védelem
84 Közoktatásügyi igazgatás
85 Oktatás, nevelés
87 Népművelés
872 Sajtóügyek
88 Testnevelés és sport
89 Vallásügyek
91 Igazgatásrendészet
93 Egyéb rendészet
94 Rendőrhatósági intézkedések és kihágások
95 Személyi állapot ügyei
01 Külügyi igazgatás

Igazgatási osztály

Rendszámok 1950-1951

0060 Közszolgálat
0064 Köztisztviselői illetmény
0069 Köztisztviselő szabadsága stb.
0370 Tervhivatal
0372 Beruházások engedélyezése, tervgazdálkodás
0622 Nemzetközi jogi szerződések
0706 Külföldi okiratok beszerzése magánfél részére
1100 Vallás, tudomány, művészet, népművelés
1210 Tanügyigazgatás
1223 Általános iskolák anyagi ügyei
1610 Könyvtárak, levéltárak
2252 Törvényesítés házasságkötéssel, atyai elismerés
2360 Kisajátítás
2904 Alapítványok ügyei
3044 Fürdők
3061 Népjóléti tervelőkészítés
3170 Gyógyszertárak, gyógyszerészek ügyei
3172 Gyógyszertárak felállítása, áthelyezése
3366 Állami gyermekmenhelyek és állami gyermekotthonok igazgatása és felügyelete
3652 Tervgazdálkodás, építkezés
3653 Közületi építkezések
3700 Építésügyi igazgatás
3743 Építkezési engedélyek
3815 Tanyás települések korszerű kialakítása
3820 Városrendezés
3910 Közmunka igazgatás
3920 Munkaügyek
4149 Hősi temetők ügyei, sírok, emlékművek
5020 Belügyi szervezés, sajtó, propaganda
5110 Anyakönyv, választójog és az országgyűlés működése
5120 Állampolgárság
5123 Honosítási ügyek
5160 Gyámsági és gondnoksági ügyek
5162 Árvaszéki, gyámhatósági alkalmazottak személyi és szolgálati ügyei
5164 Kiskorúak, gondnokoltak gyámsági ügyei
5204 Vármegyei önkormányzat alakítása és működése
5223 Vármegye tárcavagyona
5230 Községi közigazgatás
5234 Községi szabályrendeletek
5237 Községnevek és helynevek megállapítása, új községek alapítása
5250 Város- és községigazgatás
5255 Városok szabályrendeletei
5264 Városi üzemek, intézetek és intézmények
5431 Rendőri felügyelet és kitiltás
5571 Adománygyűjtés és adománygyűjtési engedély
5620 Tűzrendészet
5630 Egyesületi rendészet
6601 Vámtarifa
6470 Illetékek
7095 Hordójelzés
7850 Vasúti műszaki ügyek
8127 Házhelyjuttatás
8263 Mezőgazdasági gépállomások ügyei

Csoportszámok 1952-1956

10 Államhatalmi szervek ügyei
102 Választások
104 Helyi tanácsok és állandó bizottságok működése
11 Államigazgatás szervezése, szervezete
111 Államigazgatási területátcsatolás
113 Államigazgatási szervek létesítése, megszüntetése, hatáskörök megváltoz- tatása, hivatal és hatáskör átadása
114 Államigazgatási szervek belső szerkezete
115 Vb-k ügyei (alakítás, működés stb.)
13 Államigazgatási szervek és vállalatok működése, munkaügye
131 Eljárás, ügyvitel, ügykezelés
134 Munkatervek
14 Személyi ügyek
141 Munkaviszonnyal kapcsolatos ügyek
144 Továbbképzés, szakoktatás
145 Munkafegyelem
17 Jogügyek
173 Bíróságok és más hatóságok megkeresései
174 Kisajátítás, igénybevétel
176 Jogi képviselet jogvitás stb. ügyekben
177 Döntőbizottságok
183 Belső ellenőrzés
184 Külső ellenőrzés
2 Tervügyek
224 Újítás, ésszerűsítés
276 Munkakönyvek
3 Pénzügyek
312 Költségvetési előirányzat elkészítése stb.
321 Munkakörök (státuszok)
33 Állami vagyon
331 Állami ingatlan vagyon kezelése
335 Házállamosítás iratai
357 Belföldi államadósságok, államkölcsönök ügyei
68 Ár- és belvízvédelem, vízgazdálkodás
71 Közlekedésigazgatás általános ügyei
715 Árufuvarozás
725 Vasúti forgalmi ügyek
73 Közutak, hidak
74 Közlekedés és közlekedésrendészet
75 Szállítmányozás, idegenforgalom
751 Belföldi szállítmányozás
756 Idegenforgalmi ügyek
76 Posta, hírközlés
77 Belkereskedelmi igazgatás
802 Hadigondozás
8036 Szociális otthoni felvétel
809 Lakásgazdálkodás, közületi elhelyezés
8092 Ingatlankezelés
819 Állami gondozottá nyilvánított gyermekek ügyei
87 Népművelés
9 Rendészet, igazságügy
915 Egyesületek
93 Egyéb rendészet
935 Tűzrendészeti szervezési és szolgálati ügyek
936 Tűzrendészeti ügyek
9482 Kihágással kapcsolatos megkeresések
951 Állampolgárság
952 Anyakönyvi ügyek
955 Gyámság, gondnokság
01 Külügyi igazgatás, anyakönyvi okiratok hitelesítése (felekezeti)

Munkaügyi osztály

Rendszámok 1950-1951

104 Helyi tanácsok működése
115 Vb-k ügyei
122 Vállalatok létesítése stb.
130 Államigazgatási szervek működése
134 Munkatervek
137 Munkamozgalom, munkaverseny
14 Személyi ügyek
141 Munkaviszonnyal kapcsolatos ügyek
144 Továbbképzés, szakoktatás
145 Munkafegyelem
147 Jutalmak, segélyek
174 Kisajátítás, igénybevétel
180 Felügyelet ellenőrzés
20 Tervgazdálkodás általános ügyei
23 Beruházás, felújítás
25 Anyaggazdálkodás
27 Munkaerő-gazdálkodás
272 Munkaerőmérleg
273 Munkába állítás
274 Munkaerő-toborzás
276 Munkakönyv
3 Pénzügy
31 Költségvetés
321 Munkakörök
322 Bérek
325 Kiküldetés, külszolgálat stb. költségek
35 Pénz- és hitelügyek
41 Kohászat
58 Építésigazgatás
586 Lakás-helyreállítás, lakásmegosztás
587 Község- és városrendezés stb.
599 Iparjogosítványok, iparengedélyek
649 Mezőgazdasági idénymunkák
743 Gépjárművek ügyei
75 Szállítmányozás, idegenforgalom
873 Népművelés, propaganda

Tervgazdálkodási szakigazgatás

Rendszám 1950-1951

3815 Tanyástelepülések korszerű kialakítása

Csoportszámok 1952-1956

122 Vállalatok létesítése, megszüntetése, áttelepítése, egyesítése
126 Vállalatok belső szervezete
131 Eljárás, ügyvitel
134 Munkatervek
137 Munkamozgalom, munkaverseny
141 Munkaviszonnyal kapcsolatos ügyek
143 Szabadságügyek
144 Továbbképzés, szakoktatás
145 Munkafegyelem
147 Jutalmak
149 Vegyes személyi ügyek
184 Külső ellenőrzés
20 Tervgazdálkodás általános ügyei
201 Tervelőkészítés, tervütemezés
202 Statisztika
205 Tervfelbontás
206 Tervmódosítás
216 Minőségjavítás, selejtcsökkentés, ellenőrzés
223 Üzemi berendezés felülvizsgálata
231 Beruházási módszertani kérdések
233 Beruházás előkészítés
234 Beruházások megvalósítása és a megvalósítás ellenőrzése
235 Beruházások pénzügyi lebonyolítása és nyilvántartása
25 Anyaggazdálkodás
252 Anyagkészlet
254 Anyagigénylés, anyagkiutalás
257 Hulladékanyag
258 Takarékosság
262 Vállalat kijelölés, közületi beszerzés
272 Munkaerőmérleg
315 Költségvetési hitelek felhasználása
321 Munkakörök
325 Kiküldetési stb. költségek
331 Állami ingatlan vagyon kezelése
333 Államigazgatási álló- és fogyóeszközök stb. kezelése
363 Vállalati gazdálkodás. Eredmény-elszámolások
364 Pénzügyi terv
365 Pénzgazdálkodás általános kérdései
585 Középületek bontása, helyreállítása
587 Község- és városrendezés
591 Helyi ipar általános ügyei
593 Helyi iparvállalatok termelési ügyei
596 Kisipari termelőszövetkezetek termelési ügyei
621 Állami gazdaságok szervezési ügyei
624 Termelőszövetkezetek szervezési ügyei
627 Gépállomások szervezése
631 Mezőgazdaság gépellátása
635 Mezőgazdasági gépek üzemben tartása
639 Mezőgazdaság villamosítása
641 Minőségi növénytermesztési ügyek
649 Mezőgazdasági idénymunkák
65 Állattenyésztés
651 Minőségi állattenyésztési ügyek
663 Fahasználat
682 Vízügyi igazgatás
686 Öntözés
717 Szállítási biztosítás
7326 Városok, községek útépítési ügyei
77 Belkereskedelmi igazgatás
771 Állami belkereskedelem
728 Vegyes élelmiszerek forgalma
773 Magánkereskedelem
776 Szervezett ellátás
791 Mezőgazdasági termények begyűjtése
796 Vegyes élelmiszerellátás
8091 Lakás- és helyiség-kiutalás
872 Sajtóügyek

Pénzügyi osztály

Csoportszámok 1952-1956

13 Állami szervek és vállalatok működése
184 Külső ellenőrzés
2 Tervügyek
312 Költségvetési előirányzat elkészítése stb.
314 Költségvetési hitelek rendelkezésre bocsátása
319 Számadások
34 Közadó bevételek
343 Egyenes adók és egyenes adó jellegű közszolgáltatások kezelése
344 Közadók behajtása
345 Forgalmi adók
5 Könnyűipar, ipar, helyi ipar stb.
9 Rendészet, igazságügy

Építési-, Közlekedési- és Vízügyi Osztály

Rendszámok 1950-1951

0372 Beruházások engedélyezése
1210 Tanügyi igazgatás
1610 Könyvtárak, levéltárak
1731 Műemlékek Országos Bizottsága
1914 Sportépítkezések
2360 Kisajátítások
2800 Polgári törvénykezés igazgatása
3019 Népjóléti hitel- és tervügyek
3061 Népjóléti tervelőkészítés
3271 Lakáskiutalás és lakásügyi jogorvoslatok
3500 Társadalombiztosítás
3600 Közmunka és középítkezés-ügy
3652 Tervgazdálkodási építkezés
3653 Közületi építkezések
3655 Új építési eljárások
3663 Építési akciók pénzügyi lebonyolítása
3700 Építésügyi igazgatás
3701 Építésügyi igazgatási ügyek
3702 Építésügyi ügykezelés
3703 Romépületek
3731 Építésügyi szolgálati utasítások
3743 Építkezési engedélyek
3744 Helyreállítási engedélyek
3815 Tanyás települések korszerű kialakítása
3818 Falurendezési tervek és tervpályázatok
3836 Terek és utak, utcák stb. berendezésének ügyei
3855 Közületek vízellátási ügyei
3870 Közműi berendezések ügyei
3871 Központi fűtő, melegvíz-termelő stb. ügyei
3910 Közmunka igazgatás
4740 Honvédségi szolgáltatások
5020 Belügyi szervezés, sajtó, propaganda
5204 Vármegyei önkormányzat megalakulása, működése
5209 Közigazgatási Bizottság ügyei
5220 Vármegyék igazgatása
5237 Községnevek, helynevek megállapítása, új községek alapítása
5264 Városi üzemek, intézetek és intézmények
5620 Tűzrendészet
5645 Szakszervezetek ügyei
6161 Bontási engedélyek
6263 Közalkalmazotti illetmények
6270 Közalkalmazotti nyugellátás
7664 Közigazgatási műszaki bejárás
7710 Szállító vállalatok, gépjármű-engedélyek
8123 Földreformmal kapcsolatos felülvizsgálati kérelmek
8127 Házhelyjuttatás
8130 Ingatlanforgalom, tagosítás
8133 Ingatlanfeldarabolás, parcellázás
8325 Gabonatárházak
8750 Vízügyek és vízügyi igazgatás
9040 Iparpolitika és munkaversenyügyek
9100 Iparigazgatás
9200 Kisipar, kézműipar
9672 Tégla- és cserépipar
10081 Nemzeti vállalatok

Csoportszámok 1952-1956

104 Helyi tanácsok és állandó bizottságok működése
11 Államigazgatási szervek szervezete
111 Államigazgatási területrendezés
113 Államigazgatási szervek létesítése stb.
115 Vb-k ügyei
12 Vállalatok szervezése, szervezete
122 Vállalatok létesítése stb.
124 Vállalatok nyilvántartása
126 Vállalatok belső szerkezete
13 Államigazgatási szervek, vállalatok működése stb.
131 Eljárás, ügyvitel
134 Munkatervek
136 Munkarend
14 Személyi ügyek
141 Munkaviszonnyal kapcsolatos ügyek
144 Továbbképzés, szakoktatás
145 Munkafegyelem
17 Jogügyek
174 Kisajátítás, igénybevétel
177 Döntőbizottságok
184 Külső ellenőrzés
187 Működés elleni panaszok
20 Tervgazdálkodás általános ügyei
201 Tervelőkészítés, tervütemezés stb.
202 Statisztika
206 Tervmódosítás
208 Tervjelentések
21 Műszaki fejlesztés
212 Szakosítás, profilírozás
22 Termelési feltételek javítása stb.
222 Új eljárások alkalmazása
224 Újítás, ésszerűsítés
226 Tapasztalatcsere, munkamódszer-átadás
229 Kutató szervek
23 Beruházás, felújítás
233 Beruházás előkészítése
234 Beruházások megvalósítása
235 Beruházások pénzügyi lebonyolítása és nyilvántartása
236 Felújítás
26 Áruszolgáltatás (beszerzés, raktározás stb.)
262 Vállalati kijelölés, közületi beszerzés
27 Munkaerő-gazdálkodás
271 Normák (szakmunkás)
272 Munkaerőmérleg
274 Munkaerő-toborzás
275 Egyéb munkaerő-gazdálkodási ügyek (munkaerő-közvetítés stb.)
276 Munkakönyv
277 Szakmunkás át- és továbbképzés
31 Költségvetés
315 Költségvetési hitelek felhasználása
318 Számvitel, könyvelés
32 Bér- és nyugdíj
321 Munkakörök, státuszok
322 Bérek
331 Állami ingatlan vagyon kezelése
357 Belföldi államadósságok
36 Vállalati pénzgazdálkodás
364 Pénzügyi terv
365 Pénzgazdálkodás általános kérdései
369 Számviteli és mérlegügyek
58 Építésigazgatás
583 Építési, használatbavételi engedélyek
584 Építésrendészet
585 Romépületek bontása, helyreállítása
586 Lakás-helyreállítás, lakásmegosztás
587 Község- és városrendezés
588 Közületi építkezések
591 Helyi ipar általános ügyei
67 Kertgazdálkodás
673 Virág és díszkertészet
68 Vízgazdálkodás, talajjavítás
684 Árvízvédelem
686 Öntözés
687 Ivóvíz és szennyvízcsatornázás
689 Népfürdők, strandok
7 Közlekedés, hírközlés, belkereskedelem, élelmezés
711 Szállítástervezés
712 Menetrendek
72 Vasút
721 Vasútépítés
73 Közutak, hidak
731 Útügyek
732 Útépítés
739 Komp- és révügyek
74 Közlekedés és közlekedés-rendészet
741 Közúti közlekedés-rendészet
75 Szállítmányozás, idegenforgalom
809 Lakásgazdálkodás
815 Szülőintézetek, anya- és csecsemőotthonok stb.
854 Műszaki felsőoktatás
863 Múzeumok, gyűjtemények, műemlékek
93 Egyéb rendészet
936 Tűzrendészeti ügyek

Kommunális Osztály

Rendszámok 1950-1951

0372 Beruházások engedélyezése, tervgazdálkodás
304 Népjóléti intézmények
3044 Gyógyhelyi és üdülőhelyi intézőbizottságok
3060 Népjóléti általános ügyek
3920 Munkaügyek
8770 Ár- és belvízvédelem

Csoportszámok 1952-1956

106 Kitüntetések
113 Államigazgatási szervek létesítése, megszüntetése stb.
115 Vb-k ügyei
122 Vállalatok létesítése, megszüntetése, áttelepítése, egyesítése
126 Vállalatok belső szervezete
131 Eljárás, ügyvitel, ügykezelés
134 Munkatervek
137 Munkamozgalom
141 Munkaviszonnyal kapcsolatos ügyek
143 Szabadság ügyek
144 Továbbképzés, szakoktatás
145 Munkafegyelem
149 Vegyes személyi ügyek
175 Bíróságok vagy más hatóságok megkeresései
201 Tervelőkészítés, tervütemezés
202 Statisztika, adatszolgáltatás
205 Tervfelbontás
206 Tervmódosítás
208 Tervjelentések
224 Újítás, ésszerűsítés
231 Beruházás
234 Beruházások megvalósítása, ellenőrzése
235 Beruházások pénzügyi lebonyolítása, nyilvántartása
236 Felújítás
254 Anyagigénylés, anyagkiutalás
258 Takarékosság
275 Munkaerő-gazdálkodási ügyek
276 Munkakönyv
314 Költségvetési hitelek
319 Számadások
322 Bérek
323 Egyéb járandóságok
325 Kiküldetési, külszolgálati, áthelyezési költségek
335 Államra szálló vagyon ügyei
339 Egyéb vagyonkezelési ügyek
355 Hitelügyek
363 Vállalati eredmény-elszámolás
364 Vállalati pénzügyek
365 Pénzgazdálkodás
369 Számviteli és mérlegügyek
58 Építési igazgatás
587 Község- és városrendezés, helykijelölés, telekmegosztás stb.
588 Közterületi építkezés
591 Helyi ipar általános ügyei
593 Helyi ipari vállalatok termelési ügyei
67 Kertgazdálkodás
673 Virág- és dísznövénykertészet
674 Gyümölcstermelés
681 Vízgazdálkodás
682 Vízügyi igazgatás
689 Népfürdők, strandok
764 Távközlési üzleti ügyek
809 Lakásgazdálkodás (fejlesztés)
8091 Lakás- és helyiségkiutalás
8092 Ingatlankezelés
9361 Ipari tűzrendészet

Ipari szakigazgatás

Rendszámok 1950-1951

0060 Közszolgálat
0062 Köztisztviselő kinevezése, lemondása
0063 Köztisztviselői minősítés
0370 Tervhivatal
5020 Belügyi szervezés, sajtó, propaganda
5200 Vármegyék, járások, városok és községek igazgatása
5264 Városi üzemek, intézetek, intézmények
7131 Iparjogosítványok engedélyezése
7570 Ipari termelőszövetkezetek
8694 Vágóhidak, vágóhelyek
9001 Iparügyi Minisztérium igazgatási szervezete
9027 Iparügyi racionalizálás
9040 Iparpolitika, munkaverseny
9046 Üzemszüneteltetések engedélyezése
9040 Ipari dolgozók munkabérügyei
9110 Iparigazgatás
9111 Iparengedély kérelem
9117 Iparűzés szüneteltetése, megszűnése
9124 Iparostanulók ügyei
9130 Veszélyes iparok és cikkek
9180 Iparigazgatás vegyes ügyei
9750 Élelmiszeripar
9761 Malmok
9763 Darálók
9780 Szeszipar

Csoportszámok 1952-1956

10 Államhatalmi szervek ügyei
104 Helyi tanácsok és állandó bizottságok ügyei
12 Vállalatok szervezése, szervezete
122 Vállalatok létesítése, megszüntetése, egyesítése
13 Államigazgatási szervek és vállalatok működése és munkaügyei
131 Államigazgatási szervek, eljárás, ügyvitel, ügykezelés
134 Munkatervek
137 Munkamozgalom
139 Társadalombiztosítás
14 Személyzeti ügyek
141 Munkaviszonnyal kapcsolatos ügyek
144 Továbbképzés, szakoktatás
145 Munkafegyelem
147 Jutalmak, segélyek
17 Jogügyek
173 Bíróságok és más hatóságok vegyes megkeresései
174 Kisajátítás, igénybevétel
177 Döntőbizottságok
18 Felügyelet, ellenőrzés
183 Belső ellenőrzés
187 Működés elleni panaszok
20 Tervgazdálkodás általános ügyei
201 Tervelőkészítés, tervütemezés stb.
202 Statisztikák
206 Tervmódosítás
208 Tervjelentések
21 Műszaki fejlesztés
213 Műszaki szervezés
22 Termelési feltételek javítása, termelésszervezés
224 Újítás, ésszerűsítés
23 Beruházás, felújítás
231 Beruházás módszertani kérdései
233 Beruházás előkészítése
235 Beruházások pénzügyi lebonyolítása
253 Energiagazdálkodás
26 Áruszolgáltatás
27 Munkaerő-gazdálkodás
277 Szakmunkás át- és továbbképzés
3 Pénzügy
321 Munkakörök
32 Bér és nyugdíj
322 Bérek
326 Nyugdíj és egyéb ellátási díjak
35 Pénz- és hitelügyek
361 Állóalapok ügyei
363 Eredmény-elszámolások (vállalati pénzgazdálkodás)
364 Pénzügyi terv
365 Pénzgazdálkodás általános kérdései
369 Számviteli és mérlegügyek
591 Helyi ipar általános ügyei
593 Helyi ipari vállalatok termelési ügyei
596 Kisipari termelőszövetkezetek ügyei
599 Iparjogosítványok, iparengedélyek

Kereskedelmi szakigazgatás

Csoportszámok 1952-1956

104 Helyi tanácsok és állandó bizottságok működése
137 Munkamozgalom
138 Munkaügyi viták
144 Továbbképzés, szakoktatás
187 Működés elleni panaszok
201 Tervelőkészítés, tervütemezés
202 Statisztika
251 Anyagnormák
281 Árszabályozás
22 A termelés feltételeinek javítása
26 Áruszolgáltatás (beszerzés, raktározás stb.)
32 Bűnügyi rendészet
33 Állami vagyon
364 Pénzügyi terv
365 Pénzgazdálkodás általános kérdései
369 Számviteli és mérlegügyek
773 Magánkereskedelem
774 Mező- és kertgazdálkodási termények forgalmazása
775 Belkereskedelmi igazgatás. Szervezett ellátás
776 Állat és állati termékek forgalma
779 Vásár- és piacügyek
916 Nyitvatartási és záróra ügyek

Mezőgazdasági szakigazgatás

Rendszámok 1950-1951

8003 Ingatlanforgalomra vonatkozó általános rendeletek
8005 Személyzeti, oktatási, káderügyek, kádermunkáról havi jelentések
8007 Mezőgazdasági osztály belső általános ügyei. Személyi ügyek, alkalmazások. Személyzeti munka általános ügyei. Személyzeti munkára vonatkozó alaprendeletek, személyzeti munkatervek, értekezleti jegyzőkönyvek
803 Mezőgazdasági alapfokú szaktanfolyamok ügyei. Mezőgazdasági technikumi és tanfolyami felvételek
814 Felügyeleti panaszok, mezőgazdasági munkabér ügyek
815 Szövetkezetek alakítása, egyesülése. Tsz-mozgalom, fejlesztés, verseny, felajánlás. Tsz-ek általános ügyei. Tsz-ek szervezési, termelési verseny ügyei
821 Növénytermelés irányító rendeletei
8214 Gyapottermelés
822 Talajjavítás
825 Újítás
835 Növényvédelmi szolgálat
8353 Növényvédelem
878 Öntözés, rizstelepek

Csoportszámok 1952-1956

104 Értekezletek, szaklapok. Vb-hez tett jelentés
113 Létszámügyek
114 Mezőgazdasági igazgató körlevelei, jelentései
115 Értekezletek. Igazgatói utasítások. Járási mezőgazdasági osztályok beszámolói. Jelentések a megyei vb-hez. Megyei, városi, járási osztályok jelentései. Megyei vb-határozatok. Mezőgazdasági osztály belső ügyei. Versenyfelajánlások

131 Munkatervek, mezőgazdasági osztály szervezése, irányítása
133 Munkaidő megállapítás
134 Mezőgazdasági osztály munkatervei
135 Szakoktatás, személyzeti havi jelentések
137 Személyzeti csoport általános ügyei
138 Felügyeleti panaszok
14 Káderügyek
141 Alkalmazási, kinevezési, személyi ügyek A-Z
141 Személyi alkalmazási ügyek, besorolások
144 Szaktanfolyamok, propaganda ügyek. Továbbképzés. Ezüstkalászos tan- folyamok. Szakiskolások ügyei. Tsz-elnökképzés. Ipari tanulóképzés. Kitüntetések. Személyi panaszok

1411 Személyi alkalmazási ügyek, besorolások
1444 Mezőgazdasági szakoktatás
145 Fegyelmi és rendbírság
146 Napidíjak, SZTK-ellenőrzés
147 Jutalmazás
149 Kádermunka, szakképzés, oktatás ügyei
17 Jogi ügyek
177 Döntőbizottsági ügyek
18 Jellemzések, javaslatok, ellenőrzések
18 Mezőgazdasági osztály havi jelentései
2 Terv ügyek
20 Mezőgazdasági tervezés
201 Beruházások
202 Beszámolók, statisztika
205 Tsz-terv és beruházási ügyek
22 Újítások
226 Új termelési módszerek
2261 Munkaverseny felajánlások
235 Beruházási hitelkeretek felhasználása
25 Üzemanyag gazdálkodás
254 Anyaggazdálkodás
255 Tsz-ek anyagellátása
276 Munkakönyv ügyek
319 Tsz-ek könyvelési, pénz- és hitelügyei. Zárszámadásokról jelentések
35 Pénzügyek. Költségvetés, létszám, pénzgazdálkodás
355 Tsz-ek hitelkerete. Tsz-ek hitelfelhasználása
48 Rézgálicellátás
49 Építési ügyek
58 Tsz-ek építkezései
61 Tanfolyamok, munkaverseny
611 Földrendezés, állami tartalékingatlanok
6111 Földrendezési ügyek. Földügyi panaszok
6113 Földigénybevétel
612 Tagosítások
6121 Kártalanítás. Tagosítással kapcsolatos földrendezés
6143 Ingatlan adásvételi ügyek. Ingatlanforgalmi kimutatások 1951-1954
623 Tsz-ekkel kapcsolatos panaszok
624 Tsz-szervezés
625 Tsz-ek alakulása, mozgalmi jelentés, munkaszervezés
626 Tsz célvizsgálatok jegyzőkönyvei. Tsz-ek egyéb ügyei. Tsz elleni panaszok A-Z. Tsz-ek gépesítési ügyei. Tsz-ek gépkocsi ügyei. Kitüntetések,
versenyügyek. Tsz működési engedélyek. Patronálás. Tsz-tanfolyamok. Tsz személyi ügyek. Tsz-ek ügyei: mozgalmi jelentések, munkaverseny felülvizsgálat, tsz-ekről havi összefoglaló jelentések

637 Mezőgazdaság gépesítése
64 Mezőgazdasági munkák irányítása. Mezőgazdasági osztályvezetői be- számoló. Mozgalmi jelentések.
641 Vetőmagellátás, csere, termelés, termésbecslés. Takarmánymagvak, kalá- szos vetőmagvak, burgonya, kukoricavetőmagvak termesztése.
6411 Termésbecslés
642 Burgonyatermesztés, kenyérgabona
6421 Rizstermelés, öntözés
643 Kapások, vetőmag és termeltetési ügyei
644 Takarmánytermesztés, vetőmagcsere
645 Vegyes növények termelése. Növénytermelés általános ügyei. Cukorré- pa-termelés. Dohánytermelés. Szerződéses növénytermelés
646 Rét- és legelőgazdálkodás. Árterületek hasznosítása
647 Növényvédelem
6451 Gyapottermesztés
6452 Kamillagyűjtés
649 Mezőgazdasági termelés általános ügyei. Értekezleti jegyzőkönyvek. FM-tájékoztatók. Főagronómusi jelentések (tavasz). Határszemle jegyzőkönyv. Mezőgazdasági idénymunkák. Művelési ágváltozás. Nyári munkákról jelentések. Országos mezőgazdasági kiállítás. Õszi munkákról jelentések. Személyi ügyek (Gépállomás- és tsz-szakemberek). Tavaszi munkákról jelentés. Tavaszi, nyári mezőgazdasági munkák, termésbecslés

65 Állattenyésztés
66 Erdőgazdálkodás, vadgazdálkodás, halászat
663 Fahasználat
666 Vadászati ügyek
67 Faiskolák engedélyezése. Fakivágások engedélyezése. Gyümölcsfa védelem. Gyümölcsös telepítés. Kártalanítás. Kertészeti anyagellátás. Kertgazdálkodás, gyümölcstermesztés, növényvédelem. Szerződéses termelés. Szőlőtelepítés. Zöldségtermelés

67 Méhészet
68 Öntözés-vízhasználat, öntözőtelepek nyilvántartása. Legelő ügyek. Ön- tözés, rizstermelés. Öntözés, vízgazdálkodás. Rizstermelés. Talajjavítás. Vízjogi engedélyek

743 Gépjármű ügyek
76 Távbeszélő ügyek
873 Mezőgazdasági munkákról heti jelentések, agrárpropaganda
963 Tűzrendészet


Egészségügyi szakigazgatás

Rendszámok 1950-1951

3061 Népjóléti tervelőkészítés
3064 Népjóléti intézmények anyagbeszerzése, anyagellátása
3065 Hatósági orvosi szolgálat
3113 Hatósági orvosok személyi ügyei
312 Orvosok és vizsgázott fogászmesterek ügyei
314 Közegészségügyi rendészet
331 Népbetegségek elleni védekezés
332 Gyógyászati intézmények
3327 Tüdő- és nemibeteg-gondozási alkalmazottak személyi és szolgálati ügyei
333 Fertőző betegségek elleni védekezés
334 Egészségvédelmi szolgálat
3345 Közkút ügyek
3350 Anya- és csecsemővédelem
3360 Gyermekvédelem
3400 Betegellátás és hadigondozás
3410 Kórházak, betegellátás
3452 Nemzeti gondozási ügyek
35 Társadalombiztosítás
520 Vármegyék, járások stb. közigazgatása
5204 Vármegyei önkormányzat alakítása, működése
823 Mezőgazdasági ipar
83 Mezőgazdasági és erdészeti igazgatás
9071 Kollektív szerződések
93 Kisipar, kézműipar

Csoportszámok 1952-1956

063 Katonai szolgálattal kapcsolatos segélyek
104 Helyi tanácsok és állandó bizottságok működése
11 Államigazgatás szervezése, szervezete
114 Államigazgatási szervek belső működése
13 Működés, munkarend, munkaügy
134 Munkatervek
14 Személyi ügyek
141 Munkaviszonnyal kapcsolatos ügyek
143 Szabadság ügyek
144 Továbbképzés, szakoktatás
145 Munkafegyelem
17 Jogügyek
18 Felügyelet, ellenőrzés
2 Tervügyek
201 Tervelőkészítés
202 Statisztika
208 Tervjelentések
22 Termelés feltételeinek javítása stb.
224 Újítás, ésszerűsítés
23 Beruházás, felújítás
25 Anyaggazdálkodás
254 Anyagigénylés, anyagkiutalás
3 Pénzügy
311 Költségvetés szerkezete és a gazdálkodási szervezet
314 Költségvetési hitelek
318 Számvitel, könyvelés stb.
321 Munkakörök
322 Bérek
325 Kiküldetési, külszolgálati ügyek
331 Állami ingatlanok vagyonkezelése
45 Villamosipar
802 Hadigondozás
8035 Szociális otthonok
804 Testi, szellemi fogyatékosok ügyei
81 Anya-, csecsemővédelem
811 Gyermek- és kisdedvédelem
812 Csecsemővédelem (egészségházak stb.)
813 Bölcsődék, csecsemőotthonok
814 Szülészkerületek, szülésznői szolgálat
816 Iskolaorvosi szolgálat
817 Egészségügyi védőnők ügyei
82 Közegészségügyi felügyelet és járvány elleni védelem
821 Fertőző betegségek elleni védekezés
823 Települések egészségügye
825 Közlekedés közegészségügye
827 Iskolák közegészségügye
83 Gyógyító, megelőző szolgálat
831 Gyógyító, megelőző szolgálat (általános ügyek)
833 Népbetegségek elleni védelem
8314 Vidéki, városi, körorvosi ügyek
8331 Tüdőbeteg-gondozó szervezése stb.
8332 Nemibeteg-gondozó intézet szervezése
8334 Rák elleni küzdelem
8335 Fogászati ügyek
834 Munkaegészségügyi baleset-elhárítás
836 Gyógyszerészek, gyógyszerellátás
837 Sportegészségügy
854 Műszaki felsőoktatás
873 Népművelés. Propaganda
10 Rendészet, igazságügy


Művelődési szakigazgatás

Rendszámok 1950-1951

144 Szegedi Tudományegyetem
1030 VKM-ügyi szakoktatás
1210 Tanügyi igazgatás
1220 Elemi, alsófokú oktatás
1240 Középfokú oktatás
1250 Tanító- és nevelőképző intézetek
1260 Gyógypedagógia
1280 Középiskolák
1610 Könyvtárak, levéltárak
1738 Zeneiskolák
1810 Kultúraterjesztés
1811 Szabadiskolák, akadémiák stb.
1812 Kultúrnapok, falunapok
1813 Népkönyvtárak, vándorkönyvtárak
1814 Szabadművelődési film- és rádiószolgálat
1815 Iskolán kívüli népművelés
1816 Szabadművelődési kiadványok
1817 Analfabéták oktatása
1820 Szabadművelődési igazgatás
1821 Szabadművelődési hivatalok
1832 Népi táncok
1840 Népi képzőművészet
1850 Népművelés
1851 Színjátszó csoportok
1854 Népünnepélyek
1855 Népművészeti egyesületek
1910 Verseny- és tömegsport ügyek
1920 Iskolai testnevelés
1921 Iskolai sportszerek
1943 Testnevelő tanárok ügyei
3304 Iskoláskorúak egészségvédelme
336 Gyermekvédelem
3363 Gyermekmenhelyek és gyermekvédő intézetek stb. létesítése fenntartása
3371 Óvónők
3375 Óvodák, napközi otthonos óvodák
3652 Tervgazdálkodási építkezés
5645 Szakszervezetek ügyei
9033 Tanonciskolák és -otthonok


Csoportszámok 1952-1956

104 Helyi tanácsok és állandó bizottságok működése
108 Címer, zászló
115 Vb-k ügyei
138 Munkaügyi viták
14 Személyi ügyek
141 Munkaviszonnyal kapcsolatos ügyek
144 Továbbképzés, szakoktatás
202 Statisztika
224 Újítás
23 Beruházás, felújítás
25 Anyaggazdálkodás
31 Költségvetés
32 Bér- és munkaügy
322 Bérek
56 Élelmiszeripar
72 Vasút
804 Testi, szellemi fogyatékosok ügyei
819 Állami gondozott gyerekek ügyei
827 Iskolák közegészségügye
84 Közoktatás igazgatás
842 Tankönyv, tanszer
843 Iskola-felügyelet
844 Iskolákkal kapcsolatos társadalmi ügyek
846 Diákjóléti ügyek
847 Tanulók és tanulmányokat folytatók ügyei
848 Képesítés, oklevélügyek
85 Oktatás, nevelés
851 Iskola előtti nevelés
852 Alsófokú oktatás
853 Középfokú oktatás
858 Tanfolyamok (szakérettségi stb.)
859 Nemzetiségi oktatás ügyei
88 Testnevelés, sport
89 Vallásügyek
91 Igazgatásrendészet
94 Rendőrhatósági intézkedések és kihágások
955 Gyámság, gondnokság

A csoportszámos iktatás, bár országosan egységes rendszerben történt, és rugalmas alkalmazkodást tett lehetővé a szerv változó ügykörei szerint az iratkezelésben, mégsem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A tárgyi rendszerbe való besorolás sok hibával történt, mert a munkát végző új káderek nem rendelkeztek az ehhez elengedhetetlen igazgatási gyakorlattal. Ezért fordulhatott elő, hogy két azonos tárgyú ügyiratot két különböző csoportszámmal láttak el, ami később a gyors visszakeresést nagyban megnehezítette.

Az 1058/1956. (VI. 26.) MT rendelet hatályon kívül helyezte a csoportszámos iktatást elrendelő 1951-es keltű MT rendeletet. Elrendelte, hogy a tanácsi iratkezelés 1957. január 1-től a vb által összeállapított iratkezelési szabályzat alapján folyjék. A rendelet alapján született a Tanácsok Közlönye 1956. október 15-ei számában (IV. évf. 56. sz.) közölt „Minta-ügyiratkezelési szabályzat a tanácsi vb-k számára" című összeállítás. E minta alapján készült el a „Békés Megye Tanácsának Végrehajtó Bizottsága által megállapított ügyirat-kezelési szabályzat" című füzet. Az új iratkezelési rendszer visszatért a korábbi, folyószámos (numerus currens), naplószerű iktatáshoz, amely minden naptári évben 1-gyel kezdődő sorszámrenden alapult. Az 5/1963. (T. K. 78.) K. E. utasítás 1963-ban tovább pontosította a kezeléssel kapcsolatos teendőket. Itt már szó van arról, hogy az egyes szakigazgatási szervek iratait ún. számkeretben kell iktatni, ami azt jelenti, hogy minden szervezeti egység ezer esetleg kétezer iktatószámot tartalmazó keretet kap, és annak megfelelően vezeti az iktatókönyvbe az iktatandó ügyeket. (Pl. az utasítás szerint 1-6000 pénzügyi osztály, 6001-8000 tervosztály stb.) Az évente a titkárság által meghatározott számkeretek listája alapján az iktatószámból megállapítható, melyik szervezeti egység vette nyilvántartásba az ügyet, azaz decentralizált iktatás folyt, minden osztály külön iktatott a számára kijelölt számkeretben. Az elintézett ügyek iratait az iktatószámok sorrendjében sorba rakva tették irattárba. Az iratok között az iktatással egy időben felfektetett név-, hely- és tárgymutatókönyv segítségével lehetett tájékozódni, és lehet a levéltárba került iratokban is. A 30-12/1971. MT TH utasítás szerint a folyószámos rendszerben lerakott iratokra rá kellett vezetni az irattári jelzőszámot (a jelzőszámok egy-egy ügykört, tárgyi csoportot jelöltek), aminek az iratok megőrzése és selejtezése szempontjából volt jelentősége. (A számok rendszerét az utasítás közölte.) Az irattári őrzés szempontjából alapvető változást hozott a 8/1973. (TK. 51.) MT TH utasítás a tanácsi szervek ügyiratkezeléséről. Az utasítás 4. számú melléklete közölte a tanácsok irattári tervét, amely a tanácsi gyakorlatban előforduló tételeket, ügycsoportokat tartalmazta, nem mechanikusan követve a tanácsi szakigazgatás ágazati rendszerét. Az újítás lényege az volt, hogy egyesítette a sorszámos iktatást a tételes, tárgyi irattározással, ami jelentősen könnyítette a tájékozódást és az iratselejtezéseket is, hiszen már nem darabonként, hanem tételesen lehetett azt elvégezni. Minden sorszámosan iktatott irat az elintézés után kétjegyű ügykörszámból, ágazati betűjelből és a selejtezési időt rögzítő egytagú számból álló irattári jelet (tételszámot) kap. Az irattározás az irattári jelek, azaz tételek alapján történt. A tételeken (tárgyi-tematikus egységeken) belül az egyes iratokat az iktatószámok rendjében rakták le. A levéltárba csak a 0-ás selejtezési időjellel ellátott tételek kerülnek, ezek sorrendjét egy-egy éven belül az ágazati betűjel és az ügykörszám határozza meg.

A tanácsi irattári terv két nagy csoportra osztotta az iratanyagot. Az ún. általános részbe kerültek a belső személyzeti és munkaügyek, belső szervezet, működés, ügyvitel, belső költségvetés, pénzkezelés, szakmai oktatás, továbbképzés, vállalat-felügyelet, intézményirányítás, statisztika-információ, állami törvényességi és szakmai felügyelet-irányítás, árügyek, energiagazdálkodási ügyek, közérdekű bejelentések, panaszok, vegyes iratok (20-as ügykörszámmal). A különös részhez az ágazati betűjelek szerinti tételek kerültek: A pénzügyek, B egészségügy, C szociális ügyek, D egyházügyek, E építési és városfejlesztési ügyek, F közlekedés, G vízügy, vízgazdálkodás, H általános igazgatás, I lakásügyek, J gyámügyek, K iparügyek, L kereskedelem, M mezőgazdaság és élelmezésügy, N munkaügyek, P művelődésügy, R sportügyek, S személyzeti ügyek, T tervügyek, U titkárság-szervezési és gazdasági ügyek.

Az ágazati betűjelek nem feltétlenül felelnek meg a szakigazgatási szervek osztályszervezetének, így változások esetén sem kellett a rendszert megbontani. Az irattári jelben tehát az ágazati betűjel és az ügykörszám utal az iratanyag tárgyi csoportosítására, irattári tagolására.

A folyószámos iktatókönyvhöz hely-, név- és tárgymutató is készült, ábécé regiszterrel ellátott mutatókönyvben. A keresett tárgyú irat iktatószámát a mutatókönyv adja meg, az irattári jelet, tételszámot azonban az iktatókönyvből kell megállapítani; a konkrét iratot a megfelelő tételben (nagyobb őrzési egységben) lehet megtalálni; a tételen belül az iktatószám adja meg a pontos helyet. Az irattári tervet először a 2/1984. (TK. 28.) MT TH utasítás módosította, differenciálva a különböző szintű tanácsok között a selejtezési időt. Ezen túl a rendszer alapvetően nem változott.

A rendszerváltozás után, a tanácsok megszűntével (a Békés Megyei Tanács esetében 1990. szeptember 20.) is megmaradt az önkormányzatoknál a régi irattári rendszer, a 38/1998. (IX. 4.) BM rendelet, majd az azt követő módosítások rendelkeztek az irattári terv átalakításáról a megváltozott körülményeknek megfelelően. Az alapelv és a rendszer azonban nem változott.

Az iktatás gyakorlatában 1981-től megszűnt az osztályonkénti, decentralizált iktatás, centralizált, nem központi iktatásra tértek át, amit 1989-ig kézzel végeztek, majd 1989-1990-ben már számítógéppel.


Irodalom

Beér János: A helyi tanácsok kialakulása és fejlődése Magyarországon (1945-1960). Bp., 1962.

Besnyő Károly (szerk.:) A tanácsok szervezetére és működésére vonatkozó jogszabályok. Bp., 1963.

Fábián Lajos: Magyarország államszervezete fejlődésének vázlatos áttekintése 1001-1995. Nyíregyháza, 1997. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Levéltárának Kiadványai. III. Tanulmányok 4. Sorozatszerkesztő Nagy Ferenc.

Fonyó Gyula (összeáll.:) Az 1971. évi I. törvény és végrehajtási rendelkezései. Bp., 1971.

Fonyó Gyula (szerk.:) A Tanácstörvényről. Bp., 1971.

Káli Csaba: A megyei és járási tanácsok igazgatási rendszere Zalában 1950-1990 (1991). In: Zala megye archontológiája 1138-2000. Zalaegerszeg, 2000., szerk. Molnár András, 195-225.

Müller Veronika (főszerk.:) A tanácsigazgatás szervei 1950-1970. Bp., 1988.

A Tanácstörvény és végrehajtási utasításai. Kiadja a Minisztertanács Titkársága, II. kiadás. Bp., 1956.

Ó. Kovács István (szerk.:) A tanácsok Békés megyében 1950-1975. Békéscsaba, 1975.

Papós Mihály: A Csongrád Megyei Tanács vb-ülési jegyzőkönyveinek témakatalógusa 1950-1970. Szeged, 2000. A Csongrád Megyei Levéltár Kiadványai. Segédletek. XI. Sorozatszerk. Blazovich László.

Papós Mihály: A Csongrád Megyei Tanács vb-ülési jegyzőkönyveinek témakatalógusa 1971-1990. Szeged, 1996. A Csongrád Megyei Levéltár Kiadványai. Segédletek. VIII. Sorozatszerk. Blazovich László.

Szántó László: Kaposvár Városi Tanács és V. B. tanácsülési és vb jegyzőkönyveinek témakatalógusa 1950-1990. Kaposvár, 2005.