Kurucz János fotóművész alkotói pályája

2019.02.20.

Kurucz János fotóművész alkotói pályája

írta: Kurucz Ádám

 

Miskolc város és Borsod-Abaúj-Zemplén megye elmúlt évtizedek során rendezett művészeti és kulturális eseményeinek ma már csak töredékesen megtekinthető emlékei az azokat hirdető egykori plakátok. E fontos dokumentumok „egyszerre a tömegmédia termékei és egy adott korszak jellegzetes történeti forrásai”,[1] amelyek a Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltára és a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár mellett számtalan művelődési házban és kisebb múzeumban lelhetők fel. Egy-egy plakát ma már önmagában kevés információt hordoz a szemlélő számára, de azok egy intézmény történetének vagy egy alkotó munkásságának akár fontos mérföldkövét is jelenthetik. Levéltári dokumentumok hiányában az egykori híradások mellett ezekből kaphatunk ízelítőt a közgyűjteményi és kulturális intézményekben folyt életből.  Az alábbiakban Kurucz János grafikus, amatőr fotósból lett fotóművész egyik kiállításának plakátja kapcsán vázolom a művész alkotói pályáját, amelynek levéltári forrása a most közzétett plakát.

 

Kurucz János 1923. augusztus 27-én született a Borsod vármegyei Múcsony községben. Művészet iránti érdeklődése már gyermekkorában megmutatkozott, amikor is főként a festészet vonzotta. Fényképezni 1950-ben, első fia születésekor kezdett. „Róla akartam képeket készíteni. Életlenek voltak a felvételek, szürkék, de nekem nagyon tetszettek, mert a fiam volt rajtuk...”[2] Csatlakozott a Diósgyőri Vasas Fotókörhöz, ahol szakmai környezetben bővítette fotózási ismereteit. „Azután már nemcsak családi képéket készítettem persze, lefotóztam mindent, amit láttam: a fákat az erdőben, a gyerekeket az utcán, a gyárban a munkásokat, a bírót, amint éppen tust ítél a szőnyegen. És kipróbáltam mindent, a fotografikát is, a magam bőrén próbálva ki az eljárásokat, hogy megtaláljam azt a kifejezést, ami érzésem szerint a legjobban segít elmondani, hogy mit érzek, mit gondolok. S ha ezt megérzi az is, aki megnézi a képeimet, akkor talán nem volt hiába sem...”[3]

1970-től rendszeresen vett részt hazai és nemzetközi kiállításokon, pályázatokon. Az 1980-as években már országos kiállítások állandó résztvevője, „mindennapjainkat megszállottan megörökítő krónikás”.[4] Választott témaköre nem volt, minden érdekelte, szívesen foglalkozott technikai megoldásokkal, különösen az általa is említett fotógraikával, bár munkája mellett csak szabadidejében nyílt alkalma fényképezőgépet ragadni. „Amikor először vettem gépet a kezembe – sőt, egyáltalán először vettem gépet magamnak –, a gyárban dolgoztam. A kohászatban [Lenin Kohászati Művek – K. Á.], és onnan mentem nyugdíjba is”[5] 1983-ban. „Nem akkor fotóztam, soha nem akkor fotózhattam, amikor kedvem tartotta, hanem amikor időm volt rá. Így azután megszoktam, hogy bárhová megyek is el, mindig magamnál hordtam a gépet, akár kirándulni mentünk az erdőbe, akár az utcára sétálni. Csak ritkán – legfeljebb hétvégén, szabadságidőben – figyelhettem arra, hogy milyenek a fényviszonyok. S az is megesett, hogy néha egy hónapig sem volt alkalmas az idő arra, hogy megcsináljam azt a képet, amelyiket szerettem volna, úgy, ahogyan én szerettem volna ...”[6]

            Bár laborjaként is csak családi lakásuk konyhája szolgált, a fotózás sokkal többet jelentett számára, mint egyszerű hobbi. „A gondolkodás, hogy hogyan tudom legkifejezőbben, legegyszerűbben elmondani azt, amit szeretnék, úgy vélem, ez teszi szenvedéllyé a fotózást nálam.”[7] Díjaiból finanszírozta költségeit, de így is Praktica és Pentacon Six gépekkel alkotott, amelyeknél akkoriban néhány kezdőnek is jobb lógott a nyakában egy-egy fotótanfolyamon.

Munkássága elismeréseként 1983-ban felvették a Magyar Fotóművészek Szövetségébe, majd 1988-ban a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja is tagjai sorába emelte. Élete során számtalan hazai és nemzetközi pályázaton vett részt, kétszáznál is több kiállításon nyolcvan díjat kapott és több, mint húsz önálló tárlata nyílt országszerte. A Legnagyobb büszkeséget mégis az jelentette számára, hogy kisebbik fiát megfertőzte fotózás iránti szenvedélyével. Közös kiállításuk 1989-ben nyílt meg, ami egyben életművének a lezárását is jelentette.

 

            Utolsó kiállítása vezetőjében barátja, Tarcai Béla, miskolci fotóművész írt alkotói munkásságáról jellemzést: „Kurucz János képeit látva, talán nem túlzás állítani, hogy Júlia Margaret Cameron, minden idők legnagyobb amatőr fotográfusa mellett sokan mások is vallhatják: „az a vágyam, hogy minden szépséget megragadjak, amit a világ nyújt, végülis beteljesült. Az ilyen, szépségeket kereső és a felfedezésben gyönyörködni tudó emberek között tartom számon Kurucz Jánost.

Képi világát a civil foglalkozást jelentő grafikusi munka, a nagyüzemi és nagyvárosi környezet hatásai és a több évtizedes alkotói gyakorlat érlelte olyanná, ahogyan ma előttünk áll: a valóság szinte mérnöki pontosságú megfigyelése, a technikai tökéletességre való törekvés és annak biztos felismerése, hogy mit kell és lehet a fotóval kifejezni úgy, hogy a mondanivaló aktuális, tehát érdekes, a fogalmazás pedig figyelmet érdemlő legyen.

Látásmódja azokban az évtizedekben formálódott, amikor a fotográfiát a minden oldalról érkező elismerések és elutasítások, a konzervativizmus és a modernség belső ütközései tették időnkint bizonytalankodóvá vagy éppen magabiztossá. Kurucz János ebben az ellentmondásos folyamatban megtalálta az egyéniségének és a világhoz fűződő kapcsolatának legmegfelelőbb témakört s az ehhez igazodó, nagy fegyelmezettséget tükröző formai megoldásokat.

A felületes szemlélő hajlamos arra, hogy Kurucz Jánost a sokat vitatott fotógrafika skatulyájába préselje be. Tény – és ez látszik munkáin is – hogy szívesen megy bele a formai játékokba, de ezt csak ott és addig teszi, amíg a privát örömön túl, közönsége számára is élményt tud nyújtani. A kiegyensúlyozottság az egyes képekben és munkáinak összességében olyan erény, ami egyéniségét és alkotásait vonzóvá tudják tenni.”[8]

 

            Mi is ez a sokat emlegetett fotógrafika, ami olyannyira jellemezte Kurucz János művészetét és amely műfajban legismertebb képei is készültek? „Minden fénykép két végletes árnyalat: a fekete, a fehér és az ezek között elhelyezkedő szűrke színekből épül fel. Minél gazdagabb e szürke árnyalatok skálája, annál hatásosabb, életszerűbb a fénykép. Ennek ellenére már régen történnek kísérletek a fotó e sajátos formanyelvének megváltoztatására, elidegenítésére. Ily módon a kép festményhez, nyomtatványhoz, rézkarchoz vagy tusrajzhoz hasonlóvá alakítható. Ez utóbbi a fotógrafika, melyet a legtöbb szokványos felvételből is elő lehet állítani. Az eljárás lényege: erősen le kell csökkenteni, illetve majdnem teljesen eltüntetni a fotóra jellemző, finomárnyalati skálát. Így a kép fehér alapra helyezett, szélsőségesen fekete vonalakból és foltokból épül fel, a részletek elvesznek, és a fotó így kelti tusrajz vagy rézkarc benyomását. Gyakran az igen élethűen ábrázolt, apróbb részletek elárulják ugyan, hogy a »tusrajz«-nak mi volt a kiindulási alapja, de ez éppenséggel nem baj, hiszen nem akarjuk letagadni, hogy fotóról van szó.” – foglalta össze a fotógrafika mibenlétét Járai Rudolf, országosan ismert fotóművész, szakíró.[9] Tehát azok a képei, amelyek első pillantásra – mai szemmel – úgy hatnak, mintha egy képszerkesztő szoftver szűrőjét húzták volna rájuk, valójában a fotónegatívról készített nagyítás labormunkájának eredményeként születtek meg. Nem volt véletlen a technikai megoldásokkal való szenvedélyes kísérletezése: a fotógrafika jelentette számára grafikus munkája és hobbija, a fotózás találkozását a fotópapíron.

 

Egyéni kiállításai nyíltak: Salgótarjánban, Balmazújvárosban, Szolnokon, Csongrádon, Kassán, Kaposváron, Székesfehérváron, Sopronban, Ózdon, Edelényben, Sárospatakon, Tiszaújvárosban, Kazincbarcikán, valamint Miskolcon a Rónai Sándor Művelődési Központban, a Júnó Szállóban, a Lenin Kohászati Művek Ifjúsági Házában, a 101-es és 114-es Szakmunkásképző Intézetben, az Ady Endre Művelődési Házban és a Miskolci Pamutfonóban.

 

Alkotói munkásságának főbb eredményei:[10]

1971

  • A Fővárosi Művelődési Házban a Munka című folyóirat rendezésében hirdetett pályázatra beküldött fényképekből nyílt kiállításon nagy sikerrel szerepelt „Szikraözön” című felvétele, amelyet a vasasszakszervezet különdíjjal tüntetett ki.

1974

  • A Diósgyőri Vasas Fotókörrel elnyerte a Kecskeméti Fotóklub által hirdetett diafilmpályázat különdíját.
  • III. díjat kapott a békéscsabai IX. „Kulich Gyula” országos fotókiállításon.

1975

  • A Szekszárdon kiírt „Szüret ’75” országos fotópályázat díjazottjai között szerepelt.
  • A Gyulán megrendezett „Székely Aladár” emlékkiállításon 3 képét állították ki, „Vasgyár” című felvétele különdíjat kapott.
  • A jugoszláviai „Aranyszem” fotópályázaton 2 képe és 2 diafelvétele került kiállításra.
  • Nívódíjat nyert a Fotóművészet folyóirat II. negyedévi pályázatán.
  • Különdíjjal jutalmazták a HUNGEXPO által kiírt „Fényképező kertbarátok” fotópályázaton.
  • A Magyar Újságíró Szövetség és a Magyar Fotóművész Szövetség által meghirdetett országos ENSZ-pályázaton Benkő Imrével (MTI) és Horváth Péterrel (MTI) megosztva a Magyar Fotóművész Szövetség első díját nyerte „A brigád” című képével. Alkotása ezáltal kijutott a kanadai Vancouverben 1976-ban megrendezett, „Az ember lakóhelye a hetvenes években” című fotó-világkiállításra.
  • A Szekszárdon kiírt. „Szüret ’75” című országos fotópályázat díjnyertesei között szerepelt, megnyerve a Szekszárdi Városi Tanács díját.

1976

  • A kazincbarcikai városi kiállítóteremben a „Szocialista városok harmadik országos fotókiállítása” legjobbjai között szerepelt „Kompozíció” című képe.

1977

  • Önálló fotókiállítása nyílt a diósgyőri Ady Endre Művelődési Házban „A munka” címmel.
  • Az ember és a természet kapcsolatát tükröző képei kerültek bemutatásra a Tiszamenti Vegyiművek művelődési házában, ahol „Így dolgozom” címmel tartott előadást, és mutatta be hazai és nemzetközi pályázatokon sikerrel szerepelt színes diáit.

1979

  • Miskolcon, a Rónai Sándor Művelődési Központ „Gyermekeink” fotópályázatán III. díjat nyert (fia, Péter I. díjat kapott).

1980

  • Hazai és nemzetközi kiállításokon szerepelt fotóinak válogatott anyagát mutatta be a Rónai Sándor Művelődési Központban. A kiállítás megnyitóján Papp Lajos költő, a Napjaink folyóirat főszerkesztője mutatta be az alkotót és a kiállított 70 képet.
  • Csongrádon önálló fotókiállítása nyílt.

1982

  • A 22. miskolci tévéfesztivál alkalmával a Rónai Sándor Művelődési Központban munkáiból egy válogatást mutattak be.

1983

  • Kisebbik fiával, Péterrel közösen nyílt kiállítása a Rónai Sándor Művelődési Központban, ahol 80 képük került kiállításra „Jártunkban-keltünkben” címmel.

1984

  • Sárospatakon, a Művelődés Házában majd’ két évtized terméséből nyílt válogatott kiállítása.
  • A 24. miskolci tévéfesztivál egyik látványossága volt „Miskolc” című fotókiállítása, ahol képeivel ismertette meg a fesztiválvárost az érdeklődőkkel.

1985

  • Kiállítása nyílt Kazincbarcikán, amelyet ugyancsak Papp Lajos nyitott meg a város kiállítótermében.
  • „Alföldi tájak, emberek” címmel fotókiállítást hirdetett Törökszentmiklóson a városi művelődési központ. A pályázaton a Fotó folyóirat plakettjét érdemelte ki.

1986

  • Miskolcon, a 101. számú Szemere Bertalan Szakmunkásképző Intézet galériájában nyílt fiával közös kiállítása. A megnyitót itt is Papp Lajos tartotta.

1989

  • A Miskolci Galériában nyílt a megye fotóművészeivel közös kiállítása.
  • A Miskolci Városi Könyvtár József Attila Fiókkönyvtárában nyílt utolsó, fiával közös kiállítása, ahol 81 képük került bemutatásra.

 

Kurucz János: Zebrák

Kurucz János: A munka (kiállítási plakát, forrás: MNL BAZML XV. 91. e. 233/1977)
Megjegyzés: 

 

Kurucz János alkotása
Megjegyzés: 

 

Kurucz János alkotása
Megjegyzés: 

 

Kurucz János fotóművész
Megjegyzés: 

 

Kurucz János néhány díja (fotózta és szerkesztette: Kurucz Ádám)
Megjegyzés: 

 

Kurucz János: Deszkatemplom
Megjegyzés: 

Kurucz János: Vár
Megjegyzés: 

 

 


[1] Balázs Gábor–Ólmosi Zoltán–Turbuly Éva: Osztrák levéltári napok Európa kulturális fővárosában. (Linz, 2009. október 10- 11.). Levéltári Szemle, 59. (2009) 3. szám 87-90.

[2] Csutorás Annamária: Beszélgetés a fotósról és a fotókról. Észak Magyarország 1984. február 5. 4.; Évtizedekkel később ugyanez a rajongás unokái fotózásában is megnyilvánult.

[3] Csutorás i. m. 1984.

[4] Csutorás Annamária: Jártunkban-keltünkben. Kurucz János és Kurucz Péter fotói. Észak Magyarország 1983. március 16. 4.; A megfogalmazás találó, hiszen fotós táskája nélkül csak kivételes esetben hagyta el otthonát.

[5] Csutorás i. m. 1983.

[6] Csutorás i. m. 1984.

[7] Csutorás i. m. 1984.

[8] Kurucz János és Kurucz Péter fotókiállítása. Kiállításvezető, Miskolc, 1989.

[9] Járai Rudolf: Fotografika. Népszava 1975. október 26. 10.

[10] A felsorolásban csak a jelentősebb pályázati eredmények és díjak szerepelnek a teljesség igénye nélkül. Több olyan év is volt, amikor több, mint 10 díjat kapott.

 

Utolsó frissítés:

2019.03.11.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges