Kis József: Információs jelentés Nagy Imre és társai kivégzésével kapcsolatosan

2018.06.15.

A mártír miniszterelnök és társainak peréről az Északmagyarország című megyei hetilap két nappal Nagy Imre és társainak kivégzése után tudósított hosszú cikkben. A hír természetesen igen gyorsan terjedt, s mindenki arról beszélt, már aki mert. A különböző szervek résen voltak, s nagy figyelemmel követték a reagálásokat. Ezen jelentésekből tevődött össze másnap, június 19-én az az „Információs jelentés”, amely a kivégzést követő visszhangról tájékoztatta a megyei pártvezetést. A számadás rendkívül érdekes adalékokkal szolgál a társadalom korabeli magatartására, azonban hangsúlyozni kell, hogy ezen pártbizottsági információs jelentés nem tekinthető egy mélyreható közvélemény-kutatás eredményeként készített tanulmánynak. A Nagy Imre és társai kivégzésével kapcsolatban készült információs jelentés – akár más témában írott társai – megfigyeléseken, benyomásokon alapult, s az abban foglaltak nem tekinthetőek a korabeli társadalom véleményének.

Az információs jelentésből kitűnik, hogy igen nagy érdeklődéssel vették tudomásul az emberek a forradalom miniszterelnökének és társainak kivégzését. Ez az érdeklődés azonban villámgyorsan alábbhagyott, s a jelentésírónak is az volt az érzése, hogy már csak a tesztelő kérdéseik, felvetéseik tartják felszínen a témát. A jelentés társadalmi csoportok szerint taglalta, mely réteg hogyan reagált a hírre.

A munkások körében nyilvánosan általános volt a helyeslés. A miskolci Lenin Kohászati Művek Nagyolvasztójának dolgozói nem pusztán helyeselték azt, de azon véleményüknek is hangot adtak, hogy „most már nem csak a kisemberek kapják meg a megérdemelt büntetést, hanem a vezető embereket is megtorolják.” A dolgozók többsége Nagy Imréék felakasztását a kormány szilárdságának bizonyítékaként könyvelte el, ugyanakkor kifogásolták, hogy – a Miskolcról elszármazott és a vasgyárban sokak által ismert – Kopácsi Sándort mindössze életfogytiglani börtönre ítélték, nála és Tildy Zoltánnál szigorúbb ítéletet vártak volna. Főként a kommunisták örültek neki, hogy a hír derült égből volt villámcsapás mindenki számára, s a perről sem a nyugati sajtó, sem más semmit sem tudott, a közvélemény tájékoztatása előtt semmi sem szivárgott ki. Elvárták volna ugyanakkor azt is egyesek, hogy a pert – a régi szokásokhoz híven – a rádió közvetítse, s azon kívánalmuknak adtak hangot, hogy a tárgyalás anyagából a sajtó közöljön részleteket.

A „dolgozó parasztság” – amelyet a legnagyobb mértékben érintett Nagy Imre 1953-as kormányprogramja – tartózkodással fogadta a hírt, a vidékiek többnyire nem nyilvánítottak véleményt. Azoknál azonban, akik mertek reagálni a kivégzésre, eltérő reagálásokat tapasztaltak. A termelőszövetkezeti tagok általában helyeselték az ítéletet, az egyéni parasztok ugyanakkor – akik sokat köszönhettek Nagy Imrének – sajnálták a volt miniszterelnököt.

Az értelmiség – bár körükben nyilvánult meg a legnagyobb érdeklődés a per iránt – tartózkodott a nyílt véleménynyilvánítástól. Főként egyetértő nyilatkozatok hangzottak el, de volt, aki felvetette, hogy Nagy Imréék ügyét Rákosi Mátyás perével párhuzamosan kellett volna tárgyalni.

A legélesebben az „osztályidegen elemek” nyilatkoztak, akik egyértelműen elhatárolták magukat Nagy Imrétől, „mintha nekik nem volna semmi közük hozzá, azt a látszatot keltik, hogy jól van ez, ő is kommunista, ezzel is kevesebb a kommunisták száma, hadd irtsák egymást.” Emellett fals hírek terjedtek el közöttük, így az, hogy Nagy Imrééket már korábban kivégezték és még csak nem is itthon, hanem a Szovjetunióban, s csupán most hozták sorsukat nyilvánosságra.

A jelentés külön foglalkozott a papsággal, amely a maga módján gyászolta a miniszterelnököt és társait: felakasztásuk hírére szerte a megyében több településen a szokásostól eltérően harangoztak, vagy a harangszót 10 perccel meghosszabbították. A tiszatarjáni református pap ugyanakkor nyíltan szembefordult az egyik járási VB-taggal, s felelősségre vonta a történtekért. Érdekes módon nyilatkozott Ráski Sándor miskolci református lelkész is, aki számított a történtekre, s úgy vélte, Kádár János azért adta át a miniszterelnöki tisztséget Münnich Ferencnek, mert „népszerűtlennek tartotta e feladat végrehajtását”.

Nagy Imréék kivégzésének társadalomra gyakorolt hatásáról ezt követően az iratok hallgatnak. Bizonyos, hogy az információs jelentéssel szemben az embereket sokkal jobban megrázta a volt miniszterelnök és társainak kivégzése, azonban másfél évnyi megtorlás, kivégzések és bebörtönzések sora után a társadalom egyre nagyobb része megtanulta magában tartani a véleményét és ha nyilatkozni kellett, többnyire az aktuális, kötelező politikai irányvonal szerint tette azt meg.

 

Irat jelzete: MNL BAZML XXXV. 1. 2/12. ő.e. 1958.

 

Megjegyzés: 

Megjegyzés: 

Utolsó frissítés:

2018.06.27.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges