Hadigondozási szakmai nap

2018.05.16.

2018. május 15-én levéltárunk hadigondozási szakmai napot tartott a megyei és a járási kormányhivatalok tisztviselői számára. Az eszmecserén részt vettek a régióbeli megyei levéltárak és az Országos Levéltár munkatársai is. A rendezvényen dr. Rózsa György főlevéltáros adott általános tájékoztatást a levéltár történetéről és fontosabb feladatairól, majd Oláh Tamás sátoraljaújhelyi osztályvezető és Kis József megyei levéltár-igazgató ismertette a hadigondozással összefüggő fontosabb iratanyagokat, illetve az azokhoz készült levéltári adatbázisokat. Ezt követően Germuska Pál főosztályvezető adott tájékoztatást az Országos Levéltárban őrzött iratokról, majd Tóth Ágnes főlevéltáros ismertette a Hajdú-Bihar megyei levéltár hadifogsággal kapcsolatos online adatbázisait. A rendezvény végén konstruktív párbeszéd alakult ki a hadigondozási kérdésekről a járási hivatalok és a levéltárak munkatársai között.

 

 

Utolsó frissítés:

2018.05.16.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges