Jelenlegi hely

Bató István életéről

2019.08.29.

Nemrég dr. Rózsa György főlevéltáros tartott előadást a miskolci Nyilas Misi ház nagytermében.

Az esemény apropóját az adta, hogy a Belvárosi Református Egyházközség egyedülálló dokumentummal gazdagodott, miután egy magánszemélytől megvásárolta a XIX. század Miskolcának kiemelkedő személyeként ismert Bató István kereskedő híressé vált végrendeletének eredeti példányát és annak mellékleteit.

A kitűnő állapotban lévő végrendelet a közvetlen leszármazott nélkül marad gazdag gabonakereskedő hagyatékát mutatja be, egyben a kiegyezés utáni Miskolc hétköznapjaiban is betekintést nyújt. Bató István már életében legendás alakja máig része Miskolc köztörténetének, az általa adományozott Eszter harang vagy a Bató szoba egyként része a város múltjának.

Az 1880-ban kelt mintegy 52 oldalas eredeti végrendeletet 1882-ban egészítette ki a végrendelkező egy pótvégrendelettel. Az egyház által megvásárolt 68 oldalnyi dokumentum anyag az eredeti dobozában került megvételre, visszakerülve így ahhoz az egyházközösséghez, melyhez Bató István életében is ezer szállal kötődött.

Utolsó frissítés:

2019.09.23.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges