Az utolsó megyei MSZMP-első titkár

2019.06.06.

Köztünk élő emlékezők - levéltári beszélgetések című sorozatunkban ezúttal az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bizottságának utolsó megyei első titkárát, Dudla Józsefet szólaltattuk meg. Dudla József 1938-ban született Hejőbábán, majd a Lenin Kohászati Művekben dolgozott. 1957-ben lett párttag. Politikai pályafutásának kezdetén a KISZ-ben dolgozott, volt üzemi alapszervi titkár, majd 1968-ban a szervezet megyei első titkára lett. 1974-től a megyei pártbizottság Párt- és Tömegszervezeti Osztályát vezette, 1982-től Miskolc, 1987-től a megyei pártbizottság első titkára volt. Interjújában számos eddig nem ismert történetről számolt be, de egyszer országos tekintetben is fontos adalékokkal szolgált a Kádár-rendszer, illetve a rendszerváltozás történetéhez. Megtudhatjuk tőle többek között, létezett-e valójában a Németh Miklós miniszterelnök által emlegetett borsodi összeesküvés a rendszerváltozás megakadályozása céljából.

Utolsó frissítés:

2019.06.24.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges