Vae victis! - A pécsi polgárság vezetőinek a szerb városparancsnokhoz intézett alázatos kérvénye

2017.08.25.

Vae victis!

A pécsi polgárság vezetőinek a szerb városparancsnokhoz intézett alázatos kérvénye

 

Pécset 1918. november 14-én, egy csütörtöki napon szállta meg a szerb hadsereg. Erre lehetőséget az előző nap az elhíresült Károlyi-féle delegáció (tagjai Károlyi Mihály, Jászi Oszkár, Linder Béla, Hatvany Lajos és Bokányi Dezső) és Franchet d’Espèrey francia tábornok, az antant keleti hadseregeinek főparancsnoka közt aláírt belgrádi katonai konvenció nyújtott, amely tudvalevőleg ideiglenes demarkációs vonalat jelölt ki. Ez Babócsa és Barcs között kezdődött, majd Szigetvártól, Bükkösdtől, Orfűtől, Hosszúheténytől, Pécsváradtól, Apátvarasdtól, a Duna-Tisza közén Bajától, Felsőszentivántól, Kelebiától, Röszkétől északra húzódott. Pécs a maga szénbányászata révén stratégiai szempontból is nyilvánvalóan kiemelt jelentőséggel bírt.

A legelső napokban még viszonylag konszolidáltnak volt mondható a helyzet a Mecsek déli lábánál, sőt, Nendtvich Andor, Pécs kiemelkedő jelentőségű polgármestere Cvetić Miloš alezredest irodájában fogadta. A szerb tisztek gróf Zichy Gyula pécsi megyéspüspöknél is tisztelgő látogatást tettek a püspöki palotában.

A december 1-jén megalakult SHS államba való bekebelezés fenyegető gondolata elleni tiltakozásul másnap, december 2-án a pécsi Nemzeti Casinóban kiáltványt fogadtak el a pécsi polgárság meghatározó személyiségei. A szerb megszállók erre válaszul „a közrend és közbiztonság megóvásának biztosítása” címén a város polgárai közül 11 személyt túszul jelöltek ki: Nendtvich Andor polgármestert, dr. Tichy Ferenc városi tanácsnokot, Türr Mihály, ifj. Hummel Ede és Fischmann Manó gőzmalom-tulajdonosokat, Hamerli Imrét, a Pannonia (ma Palatinus) szálló tulajdonosát, ifj, Fürst Gyula szállítót, dr. Hajdú Gyula ügyvédet, Hirschler Mór kereskedőt, Viasz Béla ügynököt és Kausz Mór bankárt. Nevezetteket arra kötelezték, hogy minden nap reggel 9 órakor és este 7-kor a Lakits laktanyában jelentkezzenek le.

December 9-én az Újvidéken székelő Szerb Nemzeti Kormány igazságügyi miniszterének rendelete szerint a Királyi Ítélőtábla, a Királyi Törvényszék és a járásbíróságok bíráinak és személyzetének a szerb nemzeti kormányra kellett esküt tenniük. December 20-án vezették be Pécsett a szerbek a cezúrát, a budapesti lapok innentől egyáltalán nem érkeztek meg Pécsre. Érdekesség, hogy 1919. január 6-án, Vízkeresztkor, azaz a pravoszláv naptár szerinti Karácsony előtt a városban kidoboltatták, mindenki őrizze meg nyugalmát, örömük jeléül a szerbek lövöldözni fognak.

Január 29-én egészen gyalázatos és vérlázító eset történt. A szerb főipán nem tartván ígéretét, miszerint mind a vármegyeházáról, mind a városháza tornyáról a szerb zászlót eltávolíttatja, Nendtvich polgármester elhatározta, hogy a városháza kupolájára pedig a magyar nemzeti lobogót tűzzék ki. A lakosság ezt megpillantva nagy éljenzésbe, tapsolásba kezdett. A szerbek fegyverrel hadonászva berontottak az épületbe, ordítozni kezdtek, egy hadnagy a mérnöki hivatal szolgáját, aki nem tudta vagy nem akarta megmondani, ki húzta fel a magyar lobogót, úgy arcul csapta, hogy elesett. Végül előkerült a „tettes”, egy tűzoltó, aki a polgármester utasítására a „gaztettet” elkövette. Őt elvezették. A szerbek a zászlót leszedték, levitték az utcára, sárba tiporták, megtaposták, majd hangoskodva, diadallal bevitték a városparancsnokságra.

Február 11-én további túszokat jelöltek ki , nekik már minden délután 5 és este 7 óra között kellett lejelentkezniük, s nem a Lakits kaszárnyában, hanem a városparancsnokságon. Később őket Eszékre, majd Mitrovicára szállították, ahonnan csak március 13-án térhettek haza vasúton.

1919. február 22-én arra ébredt a város, hogy kitört az általános sztrájk a szerb uralom ellen. Sem a bányászok nem szálltak le a bányába, sem az iparosok, gyári munkások nem vették fel a munkát. Megállt a vasúti közlekedés, a távirda és a telefonszolgálat sem működött. Még a kávéházak és vendéglők sem nyitottak ki. Még aznap délelőtt 60 fős munkásküldöttség vonult Stevo Radovanovity alezredeshez, a város szerb városparancsnokához, kérve a forgalom északi irányba való azonnali megnyitását., a gyülekezési jog helyreállítását, a szerb polgári hatóságok pécsi működésének beszüntetését. Kifejtették, hogy a városparancsnok korábbi ármaximalizálási rendelete csak azt eredményezte, hogy az áruk eltűntek, a határzár miatt pedig újabb áru nem érkezvén a városba a lakosság helyzete elviselhetetlenné vált. Radovanovity dühöngött, az egész küldöttséget letartóztatta, majd a város kaszárnyáiban elzárták őket. A már korábban túszként kiszemelt személyeket is lefogták. Másnap reggel szerb lovas katonák vágtattak kivont karddal a város főterén ácsorgó emberek közé, sokakat megkardlapozva. Többen kórházi ellátásra szorultak. A városparancsnok még február 22-én felhívást tett közzé, amelyben halálbüntetést helyezett kilátásba a bánya-, villanyközponti-, vízvezeték-, vasúti és postamunkások számára, ha 48 órán belül nem veszik fel a munkát. Egyúttal ezeket a stratégiai üzemeket katonai parancsnokság alá helyezte. A kijelölt túszok a proklamáció értelmében életükkel feleltek, ha rendbontás történnék. Este 7 és reggel 6 óra között kijárási tilalom lépett életbe. „Aki 7 óra után az utcán mutatkozik, el lehet készülve, hogy bekísérik vagy elverik”- írja Visy volt főispán.

Február 26-án, szerdai napon, délelőtt 11 órakor nagyatádi Visy László volt városi főispán hívására a pécsi Városházán a következő személyek találkoztak a főjegyzői irodában: a főispánon kívül Wajdits Gyula kanonok, Waniss Sándor nyug. főszolgabíró, Eibach Emil nyug. takarékpénztári igazgató, dr. Loránt Lipót tb.városi főorvos, dr. Nemes Vilmos ügyvéd, dr. Kálmán Jenő ügyvéd és Varga Nagy István nyug. curiai bíró. A résztvevők egy nyilatkozatot fogalmaztak meg, amelyet Radovanovity alezredesnek címeztek.

A Pécset megszállva tartó szerbek városparancsnokságukat a városházával szomszédos, azzal szemközti utcasarkon magasodó egykori Löwy, később ismertté vált nevén Lóránt palotában rendezték be. Ide vonultak át a fent nevezett személyek, kivéve Varga Nagy István curiai bírót, aki végül visszalépett, hivatkozva Arnold Sándor nyug. táblabírói elnökre, aki eredetileg szintúgy hivatalos lett volna, főképp, mivel mind édesanyja, mind felesége bunyevác származású volt. Arnold azonban a retorziótól tartott, s meggyőzte Varga Nagyot is. Utóbbi elmondása szerint a nyugdíjfolyósítás szerbek általi leállításától féltek.

Mindezt Visy László volt főispán közli az I. világháború teljes folyamán, továbbá a szerb megszállás alatt saját kezűleg vezetett, gépelt, levéltárunkban letétben őrzött „Napló”-jának utolsó, VI. kötetében. Itt írja le a fogadtatást is. Eszerint a küldöttséggel együtt a Lóránt palotába ment dr. Kálmán Jenő ügyvéd volt tolmácsuk. „R(adovanovity)nagyon dühös volt. Különösen arról hallani sem akar, hogy a megszállott területen a magyar közigazgatás visszaállíttassék. Szegény fejének ez fáj legjobban, mert tudja, hogy a jog a mi oldalunkon van, s hogy ők csak a durva erőszakra támaszkodhatnak. Sokat és hosszasan beszélt. Egymásnak ellentmondó kijelentéseket tett, de a vége mindig csak az volt, hogy egyik kérelmünket sem teljesíti. Hanem követeli, hogy a munkáság azonnal lépjen munkába, mert  addig a letartóztatott munkások szabadon bocsájtásáról beszélni sem lehet.”

A sztrájk változatlanul folytatódott, a kereskedők sem nyitották ki üzleteiket. Február 27-én a megszállók elfogták Forbát Arnold gyárigazgatót, a kereskedelmi kamara alelnökét és Günther Mihályt, a kamara titkárát, őket téve felelőssé a bezárva tartó boltokért. Ők ketten felhívást intéztek a kereskedőkhöz, ám az is meghallgatatlan maradt.

Március 1. napján a Királyi Pénzügyigazgatóság, azaz az MNL BaML jelenlegi épületébe Pozsegából szerb pénzügyigazgató érkezett katonai segédlettel. A korábbi tisztviselők elhagyták az épületet.

Március 8-án a megszállók kikényszerítették a városi villamosközlekedés újraindítását, ám kizárólag szerb katonák ülhettek fel a járműre.

Március 10-én délután 3 és 4 óra között a Sétateret lovas katonaság vette körül. Több lövést adtak le, mire az ott sétáló tömeg fejvesztve menekülni kezdett, köztük babakocsikat toló dajkák. A férfiakat a városháza udvarára kísérték.

Maga az általános munkabeszüntetés a túszok hazaérkezésének napján, március 13-án szűnt meg, bár a bányászok egy része még napokig nem dolgozott. A sztrájkot a szociáldemokraták óriási sikerként könyvelték el.

Az alábbiakban a szerb városparancsnokhoz február 26-án benyújtott kérvény szövegét adjuk közre. Jól megfigyelhető benne a legyőzöttek megtorlástól való félelme, szánalomra méltó kényszerű alázatoskodása „a cél érdekében”. Valósággal „könyörgőre fogták”, felmagasztalva szerb hadsereg „vitézségét”.

A kérvény híven tükrözi a megszállás időszakának pécsi közállapotait, a megszállás okozta lelkiállapotot. Csak 1921. augusztus 21-én szabadult fel a város az idegen járom alól – miképpen ezt a Belvárosi templom előtti apostoli kettős keresztes örökmécses és az azon elhelyezett tábla is hirdeti. A Nemzeti Hadsereg augusztus 22-i bevonulását így adták hírül Pécs szabad királyi város közönségének a falragaszok: „Végre megint szabad magyarnak lennünk!”

 

Dr. Radó Bálint főlevéltáros

MNL Baranya Megyei Levéltára

 

Irodalom:

G.Soós Katalin: A nyugat-magyarországi kérdés 1918-1919. Budapest, 1962,  Akadémia. Kiadó

Hornyák Árpád: A délszláv állam megalakulása. In: A Kárpát-medence vonzásában. Tanulmányok Polányi Imre emlékére. Pécs, 2001. 199–214.

Hornyák Árpád: Baja, Bácska, Baranya. Szerb követelések a békekonferencián. Rubicon, (2001) 8–9. 57–61.

Hornyák Árpád: Magyar–jugoszláv diplomáciai kapcsolatok 1918–1927. Újvidék, 2004. 350.

Hornyák Árpád: Találkozások–ütközések. Fejezetek a 20. századi magyar–szerb kapcsolatok történetéből. Bocz Nyomda és Kiadó, Pécs, 2010. 192.

Lenkei Lajos: Negyven év Pécs életéből, Pécs, 1922.

Pécs-Baranya 1918-1928. Pécs, 1929,  A „Dunántúl” kiadása.

Pécs szerb megszállása egy szerb újságíró szemével. Milan Glibonjski visszaemlékezései. Fordította, a bevezetőt, a jegyzeteket és a névmutatót írta, a kötetet szerkesztette Hornyák Árpád. Pécs, 2006. 153.

Szűts Emil: Adatok a megszállt Baranya-Pécs közigazgatásának helyzetéhez és a visszacsatolás katonai és politikai előkészítéséről,1918-1920, Pécs, 1983, Baranyai levéltári füzetek 38.

Forrás:

Visy László: Napló, Pécs, 1914-1921

 

Utolsó frissítés:

2017.09.12.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges