2013

2013

 
   
12.13Balaton.hu - Múlt és jövő találkozása 
 Korszerű oktatóteret hoztak létre a Veszprém Megyei Levéltárban, uniós forrásból. A fejlesztést csütörtökön adták át. Dr. Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója a levéltárak szerepéről beszélt az avató ünnepségen. E kérdéskörben kifejtette: jó példának tekinthető a brit nemzeti levéltár, akik már régóta dolgoznak azon, hogy az állampolgárok számára elérhetővé és érthetővé tegyék az ott őrzött iratokat.Balaton és vonzáskörzetében több száz kiadó szálláshely, online szállásfoglalás, balatoni hírek, balatoni programok.pdf
   
11.27Hirado.hu - A Kalocsai Főegyházmegyei Levéltáré az Év Levéltára díj 
 A Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár kapta az Év Levéltára díjat, amelyet szerdán adtak át Budapesten.Hirado.hu - A Kalocsai Főegyházmegyei Levéltáré az Év Levéltára díj.pdf
   
11.26Inforadio.hu - Titkos jelentések az évszázad mérkőzéséről 
 A Magyar Országos Levéltár is megemlékezik az évszázad mérkőzéséről: az eseményre vonatkozó, eddig nem publikált titkos külügyminisztériumi iratokat és jelentéseket tettek közzé.Titkos jelentések az évszázad mérkőzéséről - Inforádió.pdf
   
11.18Haon.hu - Ilyen változás csak százévente 
 A levéltárak életében évszázadonként csak egy-két alkalommal van jelentős változás. Egy ilyen következett be tavaly ősszel, amikor létrehozták a Magyar Nemzeti Levéltárat (MNL), elkezdődött a megyei és városi levéltárak integrációja – e szavakkal kezdte köszöntőjét a 40. Levéltári Napokon dr. Fülöp Tamás.haon.hu-Ilyen_vltozs_csak_szzvente.pdf
   
11.18Kultura.hu - Egy ló tekintete mindent elárul 
 „Bele kell nézni egy ló szemébe, hogy megértsük őt” – mondja Garadnai Zoltán, az Országos Levéltár főosztályvezetője, akinek bevallása szerint személyes élmények is hozzájárultak ahhoz, hogy munkatársaival a lótenyésztés és a lovassportok világát választották témául a november 15-én zajló Levéltári Éjszakán. A programmal az intézmény a levéltárak eddig kevesek által ismert, új arcát szeretné megmutatni.Kultúra.hu - Egy ló tekintete mindent elárul.pdf
   
10.24HVG.hu - A Politikatörténeti Intézet Strasbourgig megy 
 Strasbourgban keres jogorvoslatot a Politikatörténeti Intézet, miután az Alkotmánybíróság (Ab) döntése is megerősítette a levéltári törvény módosítását, amely kisajátította és az országos levéltárba helyezte át az állampárt és a hozzá kapcsolódó szervezetek iratanyagát.Itthon- A Politikatörténeti Intézet Strasbourgig megy - HVG.hu.pdf
   
10.18HVG.hu - Az Ab elhajtotta a Politikatörténeti Intézetet 
 Az Alkotmánybíróság (Ab) a napokban elutasította a Politikatörténeti Intézet és a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének a levéltári törvény ellen benyújtott alkotmányjogi panaszát, így az intézetnek át kell adnia iratanyaga jelentős részét.Itthon- Az Ab elhajtotta a Politikatörténeti Intézetet - HVG.hu.pdf
   
10.11Hirado.hu - Gárdonyi-emléknapot tartanak Egerben 
 A Gárdonyi-ház kertjében időkapszulát ásnak el, amelyet 2063. augusztus 3-án, Gárdonyi Géza születésének 200. évfordulóján nyitnak majd ki.Hirado.hu - Gárdonyi-emléknapot tartanak Egerben.pdf
   
10.11Sopron TV - Konferencia és vándorkiállítás Bethlen Gábor erdélyi fejedelem emlékére 
 400 éve, 1613. október 23-án lépett trónra Bethlen Gábor. Erdély egyik legjelentősebb fejedelme előtt a Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára konferenciával tisztelgett, és a Bethlen Gábor és kora című kiállítást is befogadta termeibe. Az idei Bethlen Gábor emlékév keretében rendezett csütörtöki tudományos konferencián történészek, a kor tudós ismerői tartottak előadásokat, melyek során az erdélyi fejedelem jelleméről, és hatásáról is értekeztek.Konferencia és vándorkiállítás Bethlen Gábor erdélyi fejedelem emlékére.pdf
   
10.07Kultúra.hu - Csaknem hárommilliárd forintból készült az új levéltári rendszer 
 Mérföldkövéhez érkezett a hazai adatkezelés, elkészült ugyanis a levéltárakban tárolt dokumentumok digitalizálását, gondozását, lehívását forradalmasító Elektronikus Levéltár. Az óriási adatmennyiség kezelését új alapokra helyező rendszer a T-Systems Magyarország Zrt. kivitelezésében jött létre, 2,75 milliárd forintért – írja a Magyar Nemzet.Kultúra.hu - Csaknem hárommilliárd forintból készült az új levéltári rendszer.pdf
   
09.26Orientpress - Házhoz jönnek a régi oklevelek 
 Akár Zrínyi Miklós kéziratos munkáit, vagy száz évvel ezelőtti közjegyzői igazolásokat is könnyedén tanulmányozhatunk majd otthoni karosszékünkben ülve, október elsejétől az elektronikus levéltárban – ezt is szemléltették az e-levéltár projektzáró sajtótájékoztatóján.Orientpress - Házhoz jönnek.pdf
   
09.19Bitport.hu - Október elsején indul az e-levéltár portál 
 Tíz hónapos munka után elkészült az elektronikus levéltári nyilvántartó és archiváló rendszer. A teljes egészében uniós pénzből megvalósult projekt fontos eleme az október elejétől elérhető Elektronikus levéltár portál.Október elsején indul az e-levéltár portál - Bitport.hu.pdf
   
09.19Kormány.hu - Megvalósult az Elektronikus levéltár projekt 
 Magyar Nemzeti Levéltár, Budapest Főváros Levéltára és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökséggel együtt Európa egyik legfejlettebb levéltári nyilvántartó és archiváló rendszerét hozta létre. A mintegy ötéves munka eredményeként, 2,75 milliárd forint uniós támogatásból megvalósított Elektronikus levéltár a modern kor igényeihez igazodó lehetőséget teremt nagy mennyiségű elektronikus iratanyag pontos, naprakész nyilvántartására, közzétételére és archiválására.Kormányzat - Nemzeti Fejlesztési Minisztérium - Infokommunikációért Felelős Államtitkárság - Hírek.pdf
   
09.17Hirado.hu - Bethlen Gábor és kora: kiállítás a Nemzeti Levéltárban 
 A kedden nyílt tárlaton egyebek mellett céhszabályzatok, pecsétlenyomatokról készült felvételek, kiváltságlevelek és egyéb dokumentumok láthatók.Hirado.hu - Bethlen Gábor és kora- kiállítás a Nemzeti Levéltárban.pdf
   
09.13MNO - Egy éve késik az iratok átadása 
 Polgári perben, az Alkotmánybíróságon és a strasbourgi bíróság előtt is támadja a Politikatörténeti Intézet azt a tavaly elfogadott törvényt, amely alapján az intézetnek át kellene adnia iratainak jelentős részét a Magyar Nemzeti Levéltárnak. A felek álláspontja megmerevedett, hiába a törvény, az iratok egyelőre maradnak.Egy éve késik az iratok átadása.pdf
   
09.03Ma.hu - Hajdú-Bét - fontos dokumentumok lehetnek még a cég iratai közt 
 A Hajdú-Bét károsultjai egyetértenek azzal, hogy a Hajdú-Bihar megyei levéltár nem engedélyezte a Hajdú-Bét felszámolójának a cég iratainak leselejtezését, mivel volt olyan károsult, aki azért nem jutott kártérítéshez, mert nem tudta bemutatni a Hajdú-Béttel kötött szerződést.Megmenthetők a Hajdú-Bét selejtezésre szánt dokumentumai - Belföld - Magyarország hírei - Győr-Moson-Sopron - kisalfold.hu.pdf
   
08.29MNO.hu - Budai ezt nem tenné a hajdú-bétes iratokkal 
 Budai Gyula levélben kérte a levéltár főigazgatóját, hogy halasszák el a Hajdú-Bét-károsultak iratainak megsemmisítését mindaddig, amíg az érintettek ügye nem tekinthető megoldottnak.Budai ezt nem tenné a hajdú-bétes iratokkal.pdf
   
08.28Index.hu - Péterfalvi: Az MSZP nem vigyázott a kommunisták mikrofilmjeire 
 Idén február elején több tízezer, korábbi MSZMP-tag neveit, személyes adatait és pártkongresszusokra készült statisztikai összesítéseket tartalmazó mikrofilmeket talált az Átlátszó nevű internetes lap az MSZP II. János Pál pápa téri volt székházában. A filmeket az OSA Archívumba szállították az újságírók azért, hogy levéltárosok állapítsák meg, mit tartalmaznak a filmek. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság kivizsgálta az ügyet.Index - Belföld - Péterfalvi Az MSZP nem vigyázott a kommunisták mikrofilmjeire.pdf
   
08.28Gazdasági Rádió - A levéltár keresi a Hajdú-Bét károsultjainak bizonylatait 
 A megyei levéltár helyszíni ellenőrzést tart Biharkeresztesen a Pergamen 2000 Kft. telephelyén, ahol többek közt a Hajdú-Bét iratait is őrzik - írta a Magyar Hírlap a Magyar Nemzeti Levéltár megyei levéltárakért felelős főigazgató-helyettesére hivatkozva.A levéltár keresi a Hajdú-Bét károsultjainak bizonylatait.pdf
   
08.27Origo.hu - Tíz ország királya lett a magyar uralkodó 
 Egy éve dolgozik a Szent Korona és a koronázások 1526 és 1916 közötti történetét vizsgáló, Pálffy Géza tudományos tanácsadó vezette "Lendület" kutatócsoport az Akadémián. Munkájuk eredményeként már ismerünk olyan koronázási szertartást, amelyet akár újra meg lehetne rendezni, olyan sok korabeli tárgyat és az eseményeket leíró dokumentumot sikerült azonosítani.Tíz ország királya lett a magyar uralkodó.pdf
   
08.16Kisalfold.hu - Megmenthetők a Hajdú-Bét selejtezésre szánt dokumentumai 
 Állami, illetve hatósági beavatkozás szükséges a 2003-ban csődbe ment Hajdú-Bét Rt. iratai selejtezésének megakadályozásához.Megmenthetők a Hajdú-Bét selejtezésre szánt dokumentumai - Belföld - Magyarország hírei - Győr-Moson-Sopron - kisalfold.hu.pdf
   
08.09Kossuth Rádió - Napközben: Családfakutatás 
 Voltak-e nemesi felmenőink? Honnan jöttünk? Milyen mesterséget űztek elődeink? Hol éltek és voltak az ük-ük-ük nagypapák, nagymamák? Mindenki fejében legalább egyszer felmerül a gondolat, hogy felkutatja családja történetét, elkészíti saját családfáját. Persze a többségnek ez marad egy álom, de vannak akik akár hosszú éveken át is kutatják az elődöket, próbálják tényekkel alátámasztani a családi legendáriumban lévő történeteket. Tartást ad ha ismerjük múltunkat, állítják azok akik már nekiveselkedtek az izgalmas feladatnak. De hogyan kezdjünk hozzá? Milyen dokumentumokat kell összegyűjteni? Miben tud segíteni az Országos Levéltár? Kaphatunk e civil segítséget? És miért tartja fontosnak az egyik budapesti gimnázium hogy projektmunkában minden évben kiadja a családkutatás feladatát a diákjaink? 
   
08.01Családháló.hu - Tartást ad őseink megismerése 
 Marton-Szabó Dorottyát egyetemista kora óta foglalkoztatta a családfakutatás: a Magyar Nemzeti Levéltár munkatársát lenyűgözi az, ahogyan meghatároznak bennünket felmenőink.Tartást ad őseink megismerése - családháló.hu.pdf
   
07.22Kultúra.hu - Fülöp Tamás lett az MNL megyei főigazgató-helyettese 
 A Magyar Nemzeti Levéltár megyei főigazgató-helyettes kinevezésének adott helyet július 22-én délelőtt az MNL székháza. Az intézmény Lovagtermében az új tisztségről szóló oklevelet dr. Lengyel Györgyi az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára adta át dr. Fülöp Tamásnak, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár korábbi igazgatójának.Kultúra.hu - Fülöp Tamás lett az MNL megyei főigazgató-helyettese.pdf
   
07.14NISZ.hu - Finisben az elektronikus levéltár 
 Július 10-12-én, Badacsonyban tartják a Fiatal Levéltárosok Egyesületének V. Tudományos Nyári Táborát,
melynek első napján bemutatták az Elektronikus levéltár fejlesztésében eddig elért eredményeket és
felvázolták az elektronizált folyamatoknak köszönhető, új kihívásokat.
Finisben az elektronikus levéltár - Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt..pdf
   
06.27Birosag.hu - Életutak – pályaképek: egy konferenciasorozat első állomása 
 Az „Életutak – pályaképek” című, a kúriai elnökök életútját és a korszakot bemutató konferenciasorozat első szakmai tanácskozását június 27-én, csütörtökön rendezték meg a Kúria dísztermében.Életutak – pályaképek- egy konferenciasorozat első állomása - BÍRÓSÁG.pdf
   
06.27Galamus.hu - Konferencia a Kúria korábbi elnökeiről 
 Darák Péter, a Kúria elnöke és Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója nyitotta meg csütörtökön Budapesten azt a konferenciát, amely az 1868-tól 1949-ig fennálló, 2012-tól újra létrejött Kúria korábbi elnökeinek munkásságával foglalkozott.Konferencia a Kúria korábbi elnökeiről - Galamuscsoport.hu.pdf
   
06.24Kultúra.hu - A levéltárak digitalizálását támogatná az NKA 
 Esztergomban gyűltek össze a hazai levéltáros szakemberek hagyományos éves rendezvényükre. A június 17-19-én a Szent Adalbert Rendezvényközpontban megtartott konferencián elhangzott az NKA a jövőben nagyobb hangsúlyt fordít majd a levéltárak digitalizálási munkáinak támogatására.Kultúra.hu - A levéltárak digitalizálását támogatná az NKA.pdf
   
06.21Levéltáros.hu - Minden idők legmunkásabb vándorgyűlését tartotta idén a Magyar Levéltárosok Egyesülete 
 Esztergomban gyűltek össze a hazai levéltáros szakemberek hagyományos éves rendezvényükre. Ebben az évben a közös múlt magyar iratai, vagyis a határokon kívül található magyar és magyar vonatkozású levéltári iratanyag volt a közel 300 levéltáros együtt gondolkodásának tárgya.Minden idők legmunkásabb vándorgyűlését tartotta idén a Magyar Levéltárosok Egyesülete - MAGYAR LEVÉLTÁROSOK EGYESÜLETE.pdf
   
06.08Kormány.hu - Idén második alkalommal indult útjára a Nyitott Levéltárak programsorozat 
 múltunkban gyökerezünk mi magunk is - nyitotta meg Hammerstein Judit kultúráért felelős helyettes államtitkár a Magyar Levéltárosok Egyesülete által életre hívott "Nyitott Levéltárak 2013" programsorozatot június 7-én. Közlemény.Kormányzat - Emberi Erőforrások Minisztériuma - Kultúráért Felelős Államtitkárság - Hírek.pdf
   
06.04Hirado.hu - Együttműködik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Magyar Nemzeti Levéltár 
 A Patyi András rektor és Mikó Zsuzsanna főigazgató által aláírt szerződés alapján a levéltár munkatársai kurzusokat tartanak az egyetem alap- és mesterszakos hallgatóinak, valamint a doktori iskola növendékeinek.Hirado.hu - Együttműködik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Magyar Nemzeti Levéltár.pdf
   
05.26Kossuth Rádió - Vasárnapi újság: Pénzügyi krimi a pártállambólVasárnapi újság- Pénzügyi krimi a pártállamból - MR1-Kossuth Rádió.pdf
 „Jöttek a híres japán szamurájkötvények, és német márkában is kibocsátottunk évente egy-egy kötvényt. Ezzel a Nemzeti Bank biztosította a külső adósság folyamatos finanszírozását” – olvashatjuk a héten megjelent: A Magyar Nemzeti Bank szerepe a magyar gazdaságban – változó történelmi korszakokban című kötetben. A pártállam vezetőinek tehát meg sem fordult a fejükben, hogy a gazdaság fejlesztése révén lefaragják az adósságot, újabb és újabb hitelek felvétele közben hétről hétre bejelentették: „Magyarország jó adós.” A Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatójával, Mikó Zsuzsannával Molnár Pál beszélgetett. 
   
05.07Index.hu - Új irat szól István király másik fiáról 
 Egy mindeddig ismeretlen, valószínűleg Mátyás király uralkodása idején született krónikát talált egy történész az Országos Levéltárban. A krónika azon kevés késő középkori híradások közé tartozik, amelyek megemlítik, hogy Imre hercegen kívül Szent István királynak létezett egy másik fia is: Ottó. De valóban hihetünk-e az erre vonatkozó forrásoknak?Index - Tudomány - Új irat szól István király másik fiáról.pdf
   
05.05Vatikáni Rádió - „Történelmünk hosszú időn át elválaszthatatlan volt a kereszténység történetétől” 
 

Interjú Mikó Zsuzsanna történésszel, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatójával

Vatikáni Rádió - „Történelmünk hosszú időn át elválaszthatatlan volt a kereszténység történetétől”.pdf
   
05.03Magyar Szó Online - Múltról szólni a jelenhez 
 Amerikai magyar egyetemi oktatók tanácskozása a Rutgers Egyetemen – Munkatársunk jegyzete, New Brunswick, New JerseyMagyar Szó Online - Külföld-Nagyvilág - Múltról szólni a jelenhez.pdf
   
05.01Magyarország az európai egyházi levéltárak hálózatában 
 Magyarország első alkalommal vett részt az európai egyházi levéltárosok találkozóján. A Róma közelében megrendezett konferencián való részvétellel hazánk bekerült az egyházi levéltárosok közösségének hálózatába.Magyarország az európai egyházi levéltárak hálózatában.pdf
   
04.29MTA BTK TTI - Beszámoló a Történettudomány és levéltárak című konferenciárólBeszámoló a Történettudomány és levéltárak című konferenciáról - Történettudományi Intézet.pdf
   
04.15A Magyar Nemzeti Levéltár munkatársainak látogatása az Állami Számvevőszéken 
 2013. április 3-án az Állami Számvevőszékre látogatott a Magyar Nemzeti Levéltár Módszertani, továbbképzési és iratkezelés-felügyeleti osztály vezetője, és kollégája az ÁSZ új levéltári referenseként.A Magyar Nemzeti Levéltár munkatársainak látogatása az Állami Számvevőszéken - Ász Hírportál.pdf
   
03.13 CheckMyBudapest Blog - Az egyik legszebb épület Budapesten, az Országos Levéltár és különleges állatvilága 
 Ezúttal a budai várnegyedben járunk és az Országos Levéltár kerül bemutatásra.CheckMyBudapest- Az egyik legszebb épület Budapesten, az Országos Levéltár és különleges állatvilága.pdf
   
03.14BME.hu - Méltó helyen őrzik tovább a magyar műszaki felsőoktatás zászlóshajójának múltját 
 Egy laborból átalakított, modern dizájnnal és fejlett épületgépészettel rendelkező kétszintes raktárhelyiség látványa fogadta az egyedi iratok és modern technológia találkozását ünneplőket.Méltó helyen őrzik tovább a magyar műszaki felsőoktatás zászlóshajójának múltját - Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem.pdf
   
03.15Hír TV - Március 15-i rendezvény a Magyar Nemzeti Levéltárban

 

   
03.06OrientPress - Meglepő halálozási okokról tudósítanak az anyakönyvek 
 Érdekes következtetések vonhatóak le az adott kor halálozási körülményeiről és házasodási szokásairól a lakosság adatait legjobban lefedő anyakönyvekből - mondta el rádiónkban Berkes József, a Magyar Nemzeti Levéltár főlevéltárosa, aki a névadási szokásokról és az anyakönyvkutatás buktatóiról is beszélt. A hely- és tudománytörténeti kutatások fontos forrása lehet az a készülő adatbázis is, amely a történelmi Magyarország lakóinak fennmaradt személyi adatait fogná egybe – közölte Szögi László, az ELTE Egyetemi Levéltár igazgatója.

Meglepő halálozási okokról tudósítanak az anyakönyvek.pdf

A teljes műsort meghallgathatja az alábbiakban: 
   
02.27Inforadio.hu - Biszku-ügy: Ismét meghosszabbították a nyomozás határidejét 
 További négy hónappal meghosszabbította a nyomozás határidejét Biszku Béla volt belügyminiszter ügyében a Fővárosi Főügyészség - közölte Bagoly Bettina, az ügyészség szóvivője szerdán az MTI megkeresésére.Biszku-ügy- Ismét meghosszabbították a nyomozás határidejét - Inforádió.pdf
   
02.27HVG.hu - Az egyedüli jelentkező lesz a fővárosi levéltár új vezetője 
 Kenyeres István eddigi szakmai főigazgató-helyettes lesz a fővárosi levéltár vezetője, erről egyhangúlag döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán. Kenyeres István május 16-tól öt éven át vezetheti Budapest Főváros Levéltárát.Az egyedüli jelentkező lesz a fővárosi levéltár új vezetője - HVG.hu.pdf
   
01.31ZAOL.hu - Közgyűjtemény: az otthoni fotelből is elérhető lesz 
 Beszélgetés dr. Mikó Zsuzsannával, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatójávalKözgyűjtemény- az otthoni fotelből is elérhető lesz.pdf
   
01.29Kormány.hu - Sikeres a megyei kulturális intézményrendszer átalakítása (MTI) 
 Az eddigi tapasztalatok szerint sikeres volt a megyei kulturális intézményrendszer 2012 végi átalakítása, így a kormányzat reményei szerint hosszú távon működőképes új modell jött létre – mondta el Hammerstein Judit kultúrpolitikáért felelős helyettes államtitkár.Kormányzat - Emberi Erőforrások Minisztériuma - Kultúráért Felelős Államtitkárság - Hírek.pdf
   
01.25Álmukban nem gondolták volna mit rejt a penészes faláda 
 Egy néhai, kedélyes szolnoki plébános forrásértékű munkájával gazdagította a megyei levéltárat dr. Vincze Gyula szolnoki ügyvéd. Emellett néha igen meglepő helyekről gyarapodik a közgyűjtemény.Álmukban nem gondolták volna mit rejt a penészes faláda - Közélet - Jász-Nagykun-Szolnok - szoljon.hu SZOLJON.pdf
   
01.25Minap.hu - Hazánk legrégebbi közintézményében kutathatnak 
 Új gyakorlóhely nyílik meg a miskolci bölcsészhallgatók előtt annak az együttműködési megállapodásnak köszönhetően, amit a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara és a Magyar Nemzeti Levéltár vezetői írtak alá pénteken. A levéltári forrásokra támaszkodva a hallgatók a gyakorlatban is megismerhetik a közgyűjtemény legjelentősebb értékeit és a levéltár működését, de az intézmény munkatársai kurzusokat is tartanak majd.minap.hu - miskolci hírforrás- Hazánk legrégebbi közintézményében kutathatnak.pdf
   
01.15Blikk.hu - Dudaszóval rontotta meg a sátán 
 „Tehát boszorkány vagy-é, és mikor lettél avvá?" Az ördöggel való cimborálással megvádolt Pásztor Kata annak idején biztosan nem mulatott ilyen jól, de mai szemmel mintha egyenesen a Gyalog-galopp című vígjáték híres jelenete elevenedne meg az 1775-ös, Arad vármegyei boszorkányper iratai láttán.Dudaszóval rontotta meg a sátán - Blikk.hu.pdf
   
01.03Befejezik a Fejér Megyei Levéltár épületének fejlesztését 
 Nyílt közbeszerzési eljárást indít a Fejér Megyei Levéltár új épületszárnya elmaradt munkálatainak kivitelezésére a Magyar Nemzeti Levéltár. A nettó 380 millió forintra becsült beruházással befejeződhet az évek óta üresen álló épület fejlesztése.Befejezik a Fejér Megyei Levéltár épületének fejlesztését - Járás.info.hu.pdf