írástörténet

Írástörténet Balassa Bálint Gazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola tanulóinak

A TSZC Balassa Bálint Gazdasági Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 10.v.1. osztálya 2017. január 18-án az MNL Komárom-Esztergom Megyei Levéltárában ismerkedtek az írás történetével: régi írószerekkel (lúd- és nádtoll, diótinta), valamint merített papírból készített jegyzőkönyvet is láttak a gyerekek. "Nagyon jó volt" - írták a foglalkozás végén az emlékkönyvbe.

Fotók: Vakán József

Levéltár-ismertető és írástörténeti órák az MNL Komárom-Esztergom Megyei Levéltárában

2016. május 19-én és 24-én a Tatabányai Szakképzési Centrum Balassa Bálint Iskola Gazdasági Szakközépiskolája és Szakiskolájának (Esztergom) 10. és 11. osztályos tanulói levéltárismertető órán vettek részt, ahol Vas Alexa kolléganőnk segítségével betekintést nyerhettek a levéltár életébe, tevékenységébe valamint kvízjátékkal mélyíthették el a szerzett tudást. A kvízeket alább tekinthetik meg.

A székelyek és a székely írás eredetével kapcsolatosan több elgondolás van. A székelyek török népektől való származásának alátámasztására az egyik döntő érv eddig a korábban rovásírásnak nevezett székely írás volt. Most azonban kiderült, hogy a székely írást a Kárpát-medencében, az angolszász–ír papoktól még Árpád honfoglalása előtt vették át az egykori Avar Kaganátus nyugati határát védő, a Karoling-korban is ott élő székelyek. A Valóságban megjelent tanulmány rövid összefoglalója következik.

Levéltári kincseink 17-20.

Mákos Judit levéltári könyvtáros a Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára állandó papír- és írástörténeti kiállításába kalauzolja el a tévénézőket és a magazinműsor három egymást követő részében mesél az őspapír, a rongypapír és a korai íráshordozók történetéről.

Feliratkozás RSS - írástörténet csatornájára