Jelenlegi hely

Elhunyt Korom Mihály

2014.03.04.
Elhunyt Korom Mihály, az Új Magyar Központi Levéltár korábbi főigazgatója.
 

Ismét elment egy régi kolléga. Korom Mihály 1928-ban született a Csongrád megyei Magyarcsanádon, földműves családban. Középiskolai tanulmányait Makón végezte ezt követően a budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen kezdte el felsőfokú tanulmányait, de az alapvizsgák után átiratkozott az ELTE Bölcsészettudományi Karára, ahol 1952-ben történelem szakon diplomázott. 1951-ben a bukaresti I. C. Parhon Egyetem ösztöndíjas vendéghallgatója volt. Tanulmányai befejezése után a Magyar Munkásmozgalmi Intézet munkatársa lett, majd innen 1953 őszén Moszkvában aspiranturát végzett, és 1957-ben a Lomonoszov Egyetemen a történettudomány kandidátusa tudományos fokozatot szerzett. Ezután visszatért korábbi munkahelyére tudományos titkári beosztásban, majd 1960-1967 között a szegedi József Attila Tudományegyetemen tanszékvezető docenseként munkásmozgalom-történetet és tudományos szocializmust oktatott. 1968-1975 között az ELTE Bölcsészettudományi Karán tanszékvezetőként, majd akadémiai doktori disszertációjának megvédése után, 1976-1990 között egyetemi tanárként dolgozott. 1975 őszén nevezték ki az Új Magyar Központi Levéltár főigazgatójává, tisztségét 1978 novemberéig töltötte be. Igazgatósága idején alapvetően megváltozott a központi levéltár szervezete. 1978-ban a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem, majd 1983-tól a Politikai Főiskola tanára, és az intézmény tudományos kutatócsoportjának a vezetője lett. Kutatási területe: Magyarország legújabb kori története, a második világháború, az ellenállási mozgalmak és a népi demokratikus országok története. Kutatásaiért 1963-ban Akadémia-díjban részesült.

Aki ismerte Korom Mihályt, tudja, elveiért, véleményéért keményen kiálló ember volt, ismerősei, kollégái is így emlékeznek rá.

Nyugodjék békében!

Utolsó frissítés:

2015.07.24.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges