“Bővülő történelem – Az elmúlt tizenöt év iratajándékozásai” – időszaki kiállítás az MNL Békés Megyei Levéltárában

2017.09.28.
2017. szeptember 26-án megnyílt „Bővülő történelem – Az elmúlt tizenöt év iratajándékozásai” című időszaki kiállításunk.

A megnyitón M-Szabó Dorottya, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának főlevéltárosa, egyben a 2016 szeptemberében indult rendezvénysorozat háziasszonya kiemelte, hogy az ajándékozások során nem csupán az őrzött iratanyag gyarapodása történik meg, de értékes szakmai és emberi kapcsolatok is létrejönnek. Ezek hozzájárulhatnak a későbbiekben az iratokban rejlő információk méltó bemutatásához.

Dr. Kovács József országgyűlési képviselő megnyitójában elmondta, hogy régóta ismeri a levéltár munkáját. Egy-egy évfordulóra, beszédre készülve nem egyszer segítették a sorok papírra vetésekor a levéltár raktáraiban megbúvó értékes információk. A bekerülő személyes irathagyatékok pedig különösen értékes információkat hordoznak a helyi közösségek múltjára, mindennapjaira vonatkozóan.
 
Végül, de nem utolsó sorban kollégánk, Dr. Németh Csaba, a kiállítás rendezője vezette be a közönséget a kulisszák mögé. Elmondta, hogy a lehetőségekhez mérten válogatott a rendelkezésére álló hihetetlenül színes és nagy terjedelmű irategyüttesekből. Ez a kiállítás – a köszönetnyilvánításon kívül – az érdeklődés felkeltésére is szolgál, így fontos szempont volt az iratok külleme, a szem számára nyújtott esztétikai élmény is, amely becsábíthatja a szemlélőt kutatótermeinkbe.
 
Reméljük, hogy sokak találnak egy-egy mondatot, képet a tárlókban és lapozgatóinkon, amelyekkel gazdagabban lépnek ki tőlünk. Célunk továbbá, hogy rávilágítsunk, hogy egy-egy értéktelennek hitt, sárga jegyzetfüzet, megfakult fénykép vagy egy ceruzával írott kis levél milyen izgalmas tud lenni, ha belehelyezzük saját korába, egy értelmező környezetbe, és ki tudja mit tud mondani a ma emberének.
 
Időszaki kiállításunk 2017 decemberéig látogatható levéltárunk gyulai épületében.
 
A megnyitóról megjelent beszámolók és riportok:
 

 

Utolsó frissítés:

2017.09.28.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges