Jelenlegi hely

04 Habsburg Ottó ifjúsága

 

 

 

Bevezetés 

I. IV. Károly uralkodása (1916–1918)

II. IV. Károly az emigrációban (1918–1922)

III. A Habsburg-család az 1920-as években

IV. Habsburg Ottó ifjúsága

V. Habsburg Ottó és báró Bakách-Bessenyey György kapcsolata (Levelek 1948 és 1958 között)

VI. Jelentések Habsburg Ottó tevékenységéről (1959–1985)

VII. Habsburg Ottó és a magyar állam közeledése 1987 után

VIII. Habsburg Ottó magyar állampolgársága


54.

Értesítés a miniszterelnökség részére Habsburg Ottó főherceg megszületéséről
Bécs, 1912. november 27.

„A császári és királyi Ház és a külügyek cs. és kir. ministeriuma” értesítése szerint Zita főherceg asszony, Károly Ferenc József főherceg neje november 20-án, reggel 2 óra 40 perckor, az alsó-ausztriai Reichenau-ban „szerencsésen” főherceget szült. A levél mellett megtalálható Ferenc József Ottó főherceg december 12-én elküldött, hitelesített keresztlevelének a kísérőlevele, keresztlevél azonban nincs az ügyiratban. A levél címzettje a M. Kir. Miniszterelnökség.

Az irat jelzete: MNL OL K 26–1912–I–7100. – Eredeti, magyar nyelvű, géppel írt és kézírással aláírt levelek.

54.Értesítés a miniszterelnökség részére Habsburg Ottó főherceg megszületéséről

54.Értesítés a miniszterelnökség részére Habsburg Ottó főherceg megszületéséről

54.Értesítés a miniszterelnökség részére Habsburg Ottó főherceg megszületéséről

54.Értesítés a miniszterelnökség részére Habsburg Ottó főherceg megszületéséről

     

 


 

55.

 

A Magyar Távirati Iroda (MTI) híre Habsburg Ottó megkoronázásának előkészítéséről
Párizs, 1931. július 23.

A Populaire aznapi száma „Magyarországon előkészítik Habsburg Ottó megkoronázását” főcímmel és „Titkos okmány a magyar legitimista mozgalomról” alcímmel részletesen ismertet egy állítólagos kiáltványtervezetet, amit Apponyi Albert dolgozott ki. A kérdéses kiáltványt Habsburg Ottó megkoronázása után bocsájtanák ki. A cikk állítása szerint a parlament aktuális ülésszakán Habsburg Ottót királlyá kívánják nyilvánítani. A lap szerint nem biztos, hogy ezt a tervet végre lehet hajtani, de tükrözi a legitimisták szándékát.

Az irat jelzete: MNL OL K 428 – Magyar Távirati Iroda Rt., Kőnyomatosok. Bizalmas értesítések. 1931. július 23. (1285.cs.)

54.Értesítés a miniszterelnökség részére Habsburg Ottó főherceg megszületéséről

 
  

 

 


56.

 

Németországi sajtócikkek a meghiúsult legitimista puccsról
Budapest, 1931. november 30., december 1., december 2.

A német lapok 1931. novemberi cikkei szerint legitimista puccsot készítettek elő Magyarországon, és hírük szerint magas állású arisztokratákat is letartóztattak. A Vossische Zeitung szerint – bécsi jelentésre hivatkozva – „Mint megbízható forrásból értesülünk, a Budapesten tervezett Habsburg-puccsról, amelyről már röviden hírt adtunk, Károlyi gróf miniszterelnököt és kormányának tagjait az elmúlt péntekről szombatra való éjszaka le akarták tartóztatni és Habsburg Ottó uralmát akarták proklamálni.” A hír szerint a rendőrség megelőzte a puccsistákat, akik egy budapesti laktanyában tartották tanácskozásaikat. A résztvevők között elsősorban a fehérterror idején előtérbe került személyek voltak, akik részt vettek antiszemita zavargásokban is, így Csabka Kálmán, Dannay László és Francia Kis Mihály. „Mint mondják Zita excsászárné és Habsburg Ottó nem bírtak volna tudomással a tervről. Csak annak sikere után értesíttettek volna róla.”
Más cikkek szerint mintegy száz egyént tartóztattak le, akiket közönséges bűnözőknek tituláltak a hazai sajtóban, de „a Héjas különítmény egykori vezérkari főnökének letartóztatása arra enged következtetni, hogy főként jobboldali radikális elemekről van szó, akik volt katonai egyénekkel állottak összeköttetésben”. Ráadásul „Budapesten [november] 28-án vad híresztelések voltak elterjedve Habsburg Ottó herceg hirtelen megérkezéséről, aki a szombathelyi püspöki palotában szállt volna meg”. Habsburg Ottó azonban ez alatt Belgiumban tartózkodott, a leuweni egyetem hallgatója volt.

Az irat jelzete: MNL OL K 428 – Magyar Távirati Iroda Rt., Kőnyomatosok. Német lapszemle, 1931. november 30.–december 2. (1223–1224. d.)

056. Németországi sajtócikkek a meghiúsult legitimista puccsról

056. Németországi sajtócikkek a meghiúsult legitimista puccsról

056. Németországi sajtócikkek a meghiúsult legitimista puccsról

056. Németországi sajtócikkek a meghiúsult legitimista puccsról

056. Németországi sajtócikkek a meghiúsult legitimista puccsról

     

 

 


57.

 

Prágai lap a magyar legitimizmus helyzetéről és kilátásairól
Prága, 1933. május 6.

A Lidové Noviny budapesti jelentése szerint „A Habsburgok restaurálása Magyarországon hovatovább néhány arisztokrata magánügyévé válik. A magyar polgárság sohasem volt a Habsburg híve, a magyar paraszt meg éppenséggel nem.” A cikk szerint a magyarok anyagiasak, s „a büszke magyar lélek ismerői pillanatig sem kételkednek abban, hogy Habsburg Ottó aranyakkal alaposan megrakott zsákok nélkül nem lehet király, […] akinek nevelésére és állítólag felruházására is tíz évvel ezelőtt szakácsnők és fűszerkereskedők között rendeztek gyűjtéseket, a magyaroknak sohasem imponált és soha nem is fog imponálni”. Az Anschluss veszedelme segíthetné őt, de „a magyar mágnások észjárása olyan lassú, hogy ezt a konjunktúrát is elaludták”.

Az irat jelzete: MNL OL K 428 – Magyar Távirati Iroda Rt., Kőnyomatosok. Bizalmas értesítések. 1933. május 7. 1286. cs.)

057. Prágai lap a magyar legitimizmus helyzetéről és kilátásairól

    
     

 

 


58.

 

„Akarja-e Magyarország a fiatal Habsburg Ottót?”
Budapest, 1933. november 30.

Vihar egy Angliában megjelent cikk után. Az Evening Standard 1933. november 16-ai számában egy cikk jelent meg a magyar királykérdésről. Gróf Khuen-Héderváry Sándor, a külügyminiszter állandó helyettese utasítja gróf Széchényi László követet, hogy a jövőbeni hasonló irományoknál külön értesítés nélkül cáfolja meg a magyar kormány felfogásától eltérő állításokat.

Az irat jelzete: MNL OL K 66–1937–I–5–a–2–35568 (1933–36946). – Géppel írt másolat.

058. „Akarja-e Magyarország a fiatal Habsburg Ottót?”

058. „Akarja-e Magyarország a fiatal Habsburg Ottót?”

058. „Akarja-e Magyarország a fiatal Habsburg Ottót?”

  
     

 

 


59.

 

Szerbiai lapok a Habsburg restaurációról
Belgrád, 1934. február 26.

Jugoszláv sajtóhírek szerint „a belga hatóságok a Habsburg család tartózkodási helyét szigorúbb őrizet alá vették és ellenőrzik, hogy ki látogatja meg a kastélyt”. A hír szerint a belga kormány így akarja megakadályozni, hogy Habsburg Ottó valamilyen politikai akcióba kezdjen. Ez nemcsak a kisantantot, hanem Franciaországot is és Olaszországot is érintené.

Az irat jelzete: MNL OL K 428 – Magyar Távirati Iroda Rt., Kőnyomatosok. Délszláv lapszemle. 1934. február 26.(1249. k.)

059. Szerbiai lapok a Habsburg restaurációról

    
     

 

 


60.

 

MTI hír Habsburg Ottó Ausztriával kapcsolatos nyilatkozatairól
Genf, 1935. április 2.

A Basler Nachrichten cikke szerint „Habsburg Ottó nem bízik az úgynevezett népboldogítókban, és nem pályázik ilyen szerepre”. Mint mondta, „Ausztria államformájának megváltoztatása csak akkor jogosult [!], ha ezzel Ausztria igazi békeküldetést teljesít”. Az osztrák szociáldemokráciával kapcsolatban pedig azt mondta, hogy a párt azért őrlődött fel, mert a nemzetiszocializmus támadása helyett „doktriner tradíciói miatt Dollfuss ellen fordult”.

Az irat jelzete: MNL OL K 428 – Magyar Távirati Iroda Rt., Kőnyomatosok. Ki nem adott közlemények. 1935. április 2.(1636. d.)

060. MTI hír Habsburg Ottó Ausztriával kapcsolatos nyilatkozatairól

    
     

 



61.

A madridi követ jelentése gróf Csáky István külügyminiszternek a Habsburg restaurációról
Madrid, 1939. december 17.

Andorka Rudolf arról a „spanyol ortodox monarchista körökben” elterjedt felfogásról tájékoztatja a külügyminisztert, hogy „a Habsburg restauráció hívei és emisszáriusai [lat.: a.m. kiküldött] itt kapcsolatokat keresnek. A cél az, hogy a spanyol Bourbonok és a Habsburgok restaurációját időben és az eljárás módjaiban sinchronizálják”. Bár a követ szerint a gondolat és még inkább az eljárás embrionális állapotban lehet, az üggyel számolni kell. Hozzáteszi ugyanakkor, hogy a spanyol monarchisták sem lelkesek a gondolatért, mert „Ottó mindenbe beleavatkozik, s ahelyett, hogy segítene, csak összekuszálja a dolgokat”. A követ egyúttal előrelátó és reális megállapítást tesz a világpolitikát meghatározó világháború kimenetelével kapcsolatban: „A háborút illetőleg a spanyolok és egyéb semlegesek számolnak Németország vereségével.” Mindazonáltal egy erős Németországot kívánnak, mert úgy vélik, „egyedül Németország képes a bolsevizmussal szembeszállni”.

Az irat jelzete: MNL OL K 64–1939–41–1144. – Géppel írt, eredeti, aláírással ellátott levél.

061. A madridi követ jelentése gróf Csáky István külügyminiszternek a Habsburg restaurációról

061. A madridi követ jelentése gróf Csáky István külügyminiszternek a Habsburg restaurációról

061. A madridi követ jelentése gróf Csáky István külügyminiszternek a Habsburg restaurációról

061. A madridi követ jelentése gróf Csáky István külügyminiszternek a Habsburg restaurációról 

 
     

 

 


62.

 

Habsburg Ottó amerikai útja
Baltimore, 1940. március 5., Berlin, 1940. március 11., Párizs, 1940. május 4.

A Reuter hírügynökségre hivatkozva közli az MTI Habsburg Ottó Baltimore-i nyilatkozatát, amely szerint nem kérdéses, hogy a németek el fogják veszteni a háborút (1940. március 5.), mert már az erkölcsi tényező magában is bizonyossá teszi a szövetségesek győzelmét. Néhány nappal később a berlini lapokról is tudósít az MTI, amelyek „Éles szavakkal emlékeznek meg arról a tervéről, hogy a háborúnak a szövetségesek által való megnyerése után új közép-európai államalakulást tervez, amelynek többek között Ausztria, Wittenberg és Bajorország mellett a mai Magyarország és Jugoszlávia is alkotó részei lennének.” (1940. március 11.)
Habsburg Ottó május elejei visszatérése után tett párizsi nyilatkozata szerint, útja „figyelemreméltó tanulságot szolgáltatott számára a tekintély és a szabadság elve közti egyensúlyról, valamint a föderalista rendszerről. Véleménye szerint Közép-Európát ilyen föderalista alapon lehetne újjászervezni.” A nyilatkozatban kitért arra is, hogy amerikai előadásaiban „nem titkolta bizakodását az igazság és a jog végső győzelmében”. (1940. május 4.)

Az irat jelzete: MNL OL K 428 – Magyar Távirati Iroda Rt., Kőnyomatosok. Házi tájékoztató. 1940. március 5., március 11., május 4. (1660. d.)

062. Habsburg Ottó amerikai útja

    
     

 

 


63.

 

A Tribuna című román újság cikke „Egy főherceg a propaganda szolgálatában” címmel
Bukarest, 1943. december 11.

A romániai újság úgy véli, hogy a Habsburg család befejezte működését, és „A dinasztia életben levő feje, az alig 30 éves Habsburg Ottó energikus édesanyjával, pármai Zita királynéval együtt az Egyesült Államokban álmodozik a bécsi korona letűnéséről.” A lap emellett megemlíti, hogy Magyarországon politikai mozgalmat is indított, amikor megalapította az ún. Legitimista Pártot. A cikk kitér magyarországi Habsburg József főhercegre is, mint aki propagandát fejt ki saját maga érdekében, „amikor leszáll az egyszerű néphez, és részt vesz apró népgyűléseken is”.

Az irat jelzete: MNL OL K 428 – Magyar Távirati Iroda Rt., Kőnyomatosok. Házi tájékoztató. 1943. december 11.(1707. d.)

063. A Tribuna című román újság cikke „Egy főherceg a propaganda szolgálatában” címmel

    
     

 

 


64.

 

Egy portugál lap pozitív értékelése Habsburg Ottóról
Lisszabon, 1944. február 13.

A Voz vezércikke szerint a Habsburg család „bámulatos politikai és diplomáciai hozzáértéssel” tartotta egyben a Monarchia különböző népeit. „Ezt az egységet semmisítette meg Versailles, és ezáltal a világ legnagyobb katasztrófájáért lett felelős: a jelenlegi világháborúért.” A szerző szerint Habsburg Ottó eddigi tevékenysége alapján „valószínűleg egyike lesz a legnagyobb uralkodóknak”.

Az irat jelzete: MNL OL K 428 – Magyar Távirati Iroda Rt., Kőnyomatosok.Házi tájékoztató. 1944. február 13.(1709. d.)

064. Egy portugál lap pozitív értékelése Habsburg Ottóról

    
     

66.

 

Hírek Ottó főherceg két öccsének, Károly és Rudolf főhercegnek a letartóztatásáról
London, 1946. január 19.

A hírek szerint Károly és Rudolf főhercegek francia katonai egyenruhában, Innsbruckban voltak és az osztrák hatóságok letartóztatták őket.

Az irat jelzete: MNL OL XXVI–A–14 – MTI Híranyag. 1946. január 19. (26. d.)

066. Hírek Ottó főherceg két öccsének, Károly és Rudolf főhercegnek a letartóztatásáról

    
     

 

 


67.

 

Hírek Ottó főherceg ausztriai tartózkodásáról
Bécs, 1946. január 22.

Az osztrák kormány hivatalos közleménye szerint „Habsburg Ottó állítólag Lichtenstein hercegség fővárosában, Vaduzban tartózkodik. Nem igazak azok a hírek sem, hogy Habsburg Róbert, Ottó testvéröccse Innsbruckban van.”

Az irat jelzete: MNL OL XXVI–A–14 – MTI Híranyag. 1946. január 22. (26. d.)

 

067. Hírek Ottó főherceg ausztriai tartózkodásáról

    
     

 

 


68.

 

A Habsburg főhercegek ügye Ausztriában
Bécs, 1946. január 28.

Az osztrák főhercegek ausztriai beutazásával kapcsolatban az MTI ismét azt jelenti, hogy az osztrák kormány kiutasította a két Habsburg főherceget Ausztriából, sőt, a lichtensteini hercegség kormánya cáfolta az osztrák belügyminisztérium közleményét, hogy Habsburg Ottó Vaduzban lenne.
Ugyanezen a napon, az osztrák szocialisták lapja, az Arbeiter Zeitung vezércikkben foglalkozott a Habsburg kérdéssel. E szerint „a Habsburgoknak egyszer s mindenkorra tudomásul kell venniök, hogy sem a felszabadított népek, sem a szövetségesek, a legkevésbé sem gondolnak rájuk. Mostani mozgolódásuk nem jelentős esemény, inkább tapogatódzásnak látszik. Azonban már ezt is csírájában kell elfojtani és a Habsburgok látogatásainak erélyesen véget kell vetni.”

Az irat jelzete: MNL OL XXVI–A–14 – MTI Híranyag. 1946. január 28. (26. d.)

068. A Habsburg főhercegek ügye Ausztriában

    
     

 

 


69.

 

A Habsburg család egyes tagjainak útlevélkérelme a magyar kormányhoz, Nagy Ferenc miniszterelnök elutasító döntése
Bern, 1946. február 7., Budapest, 1946. december 24.

IV. Károly testvére, a Genfben élő Habsburg Miksa, az ottani magyar főkonzulátustól fiai részére útlevél kiállítását kérte. Eddig, mind Miksa, mind gyermekei magyar útlevéllel rendelkeztek. A berni követség vezetője a közelmúltban életbe léptetett köztársasági törvénnyel kapcsolatos közjogi változások okán utasítást kér arra vonatkozólag, hogy „a kért útlevélkiadások teljesíthetők-e, illetve, hogy a Habsburg-család tagjainak útlevélügyei a jövőben miként lesznek kezelendők”. Érdekessége az ügynek, hogy a feljegyzés mellett megtalálható – az emigrációban Habsburg Ottóval együttműködő – Nagy Ferenc miniszterelnök aláírásával ellátott utasítás, mely szerint közli a külügyminiszterrel, hogy „véleményem szerint nem kívánatos a Habsburg család tagjai részére magyar útlevél kiállítása […] a további intézkedéseket ezen álláspontom szem előtt tartásával szíveskedjék megtenni”. (1946. december 24.)

Az irat jelzete: MNL OL XXXII–J–13–2861–1946. (1. d.) és MNL OL XXXII–J–13–19/pol.–1947. (1. d.) – Eredeti, géppel írt, aláírásokkal ellátott levelek.

069. A Habsburg család egyes tagjainak útlevélkérelme a magyar kormányhoz, Nagy Ferenc miniszterelnök elutasító döntése

069. A Habsburg család egyes tagjainak útlevélkérelme a magyar kormányhoz, Nagy Ferenc miniszterelnök elutasító döntése

069. A Habsburg család egyes tagjainak útlevélkérelme a magyar kormányhoz, Nagy Ferenc miniszterelnök elutasító döntése

 

069. A Habsburg család egyes tagjainak útlevélkérelme a magyar kormányhoz, Nagy Ferenc miniszterelnök elutasító döntése

 

 

 

069. A Habsburg család egyes tagjainak útlevélkérelme a magyar kormányhoz, Nagy Ferenc miniszterelnök elutasító döntése

 

069. A Habsburg család egyes tagjainak útlevélkérelme a magyar kormányhoz, Nagy Ferenc miniszterelnök elutasító döntése

069. A Habsburg család egyes tagjainak útlevélkérelme a magyar kormányhoz, Nagy Ferenc miniszterelnök elutasító döntése

 

 

069. A Habsburg család egyes tagjainak útlevélkérelme a magyar kormányhoz, Nagy Ferenc miniszterelnök elutasító döntése

 

 


70.

 

Mindszenty bíboros és Habsburg Ottó 1947. júniusi találkozása Chicagóban
Budapest, 1948. december 29.

A december 26-án letartóztatott bíboros elleni koncepciós per egyik vádpontjaként hangzott el Losonczy Géza államtitkár kijelentése, hogy 1947. júniusi egyesült államokbeli és kanadai útja alkalmából a hercegprímás az ottawai Mária-ünnepségek „ürügyén” találkozott Zita királynéval és Habsburg Ottóval. Június 10-én egy ottawai zárdában Zita királynéval, majd június 21. vagy 22-én egy chicagói apácazárdában tárgyalt Habsburg Ottóval, és ekkor Mindszenty beszámolt a magyarországi legitimisták tevékenységéről. Az MTI hír szerint Habsburg Ottó ekkor kijelentette: „a háború elkerülhetetlen”. „A legitimizmus sikere érdekében tehát a harmadik világháború kitörésére kell orientálódni, s ebből a célból azok felé a körök felé kell tájékozódni, amelyek egy új világháború kirobbantásán dolgoznak.” Az eseményre a per folyamán külön is kitérnek, ekkor már jobban a legitimista hatalomátvételre koncentrálva.

Az irat jelzete: MNL OL XXVI–A–14 – MTI Belföldi hírek. 1948. december 29. (99. d.)

070. Mindszenty bíboros és Habsburg Ottó 1947. júniusi találkozása Chicagóban

    
     

 

 


71.

 

Kommunista pártlapok a Mindszenty per „igazságáról”
Prága, 1949. február 10., Róma, 1949. február 16.

A „népi demokráciák” sajtója egyöntetűen a bíboros leleplezését hangsúlyozza, példaként itt a csehszlovákiai Lidove Noviny egyik cikkére hivatkozunk. Mai szemmel meglepő – bár a Sztálin által egységbe forrasztott kommunista mozgalom működésének ismeretében egyáltalán nem –, hogy a nyugati kommunista sajtó, így az Olasz Kommunista Párt lapja, az L’Unita is valós tényként kezeli a Mindszenty per vádjait és ítéletét. A cikk szerzője külön kiemeli az „egyházi reakció” háborúját, amely Habsburg Ottó uralmát készítette elő, Bajorországtól egészen Magyarországig, s ennek az uralomnak az amerikai hadsereg fennhatósága alatt kellett volna megszületnie.

Az irat jelzete: MNL OL XXVI–A–14 – MTI Külföldi hírek. 1949. február 10. (102. d.), MNL OL XXVI–A–14 – MTI Külföldi hírek. 1949.február 16. (103. d.)

071. Kommunista pártlapok a Mindszenty per „igazságáról”

071. Kommunista pártlapok a Mindszenty per „igazságáról”

   
     

 


 

Ugrás a lap tetejére