Érdekes iratok

85 éve történt

magyar

A magyar cserkészmozgalom számára óriási lehetőség volt, hogy 1933-ban hazánk nyerte a IV. világ jamboree (cserkész-világtáborozás) megrendezésének jogát, melyet Gödöllői Királyi Kastély kertjében tartottak. A rendezvény fő szervezője és lebonyolítója gróf Teleki Pál miniszterelnök, tiszteletbeli főcserkész volt. Az eseményen 46 ország 26 ezer cserkésze vett részt, és jelen volt a mozgalom alapítója, Baden-Powell is.

Kálmán Dezső kölesdi református lelkész és a helyi gyülekezet között támadt konfliktus 1892-ben

magyar

1892-ben az országgyűlési választásokat január 28-tól február 6-ig tartották. A Kölesdi választókerület kiemelt jelentőséget kapott Tolna megyében, ebben a választási ciklusban, mert a legutóbbi választások idején (1887) a Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt jelöltje (Petrich Ferenc) győzött. 1892 elején ezért a kormányzó Szabadelvű Párt helyi vezetősége mindent megtett a képviselői hely visszaszerzése érdekében.

Ezt a címet adtuk annak a jövő hét szerdán megnyíló kiállításnak, mely az elmúlt tizenöt év iratajándékozásait mutatja be. Az ajándékozások a Magyar Nemzeti Levéltár iratgyarapodásának egy jelentős részét teszik ki, amit méltó módon szeretnénk bemutatni és jelentőségéhez mérten megünnepelni.

Tovább az egész bejegyzéshez

Feliratkozás RSS - Érdekes iratok csatornájára