Az űrhajósok kiválasztása, politikai előkészületek

Az űrhajósok kiválasztása

 

A moszkvai döntés után hamarosan megkezdődött az űrhajósok kiválasztásának folyamata. A szovjet tapasztalatok alapján a magyar űrhajós is a vadászpilóták közül kerülhetett ki. 95 pilóta jelentkezett, és a ROVKI-ban (Magyar Néphadsereg Repülőorvosi Vizsgáló és Kutató Intézete) a szigorú szovjet irányelveknek megfelelően megkezdődtek a vizsgálatok. A folyamatos szűrések után hét főre szűkült a keret, és ettől kezdve szovjet orvosok végezték a további kiválasztást. Az általuk kijelölt négy embert - Farkas Bertalan, Magyari Béla, Elek László és Buczkó Imre - Moszkvában vizsgálták tovább. Közülük még 1977-ben Farkas Bertalant és Magyari Bélát választották ki. A két űrhajósjelölt 1978. március 20-án Csillag­városban megkezdte az űrhajóskiképzést. A Moszkvától 40 kilométerre lévő elzárt, 3000 fős városkába családjaik is velük mehettek, ami enyhítette a kemény kiképzési körülményeket.

Farkas és Magyari három hónapig tantervi oktatást kaptak. Ezt követően már repülhettek, majd ejtőernyős gyakorlatok következtek. A gyakorlatok részét képezte, hogy egy átalakított Tu-104-es fedélzetén 20-25 másodpercekre súlytalanságot teremtettek számukra. Túlélési gyakorlatok is színezték a kiképzést, ill. a felkészülés egy esetleges vízre szállásra: 5-6 órán át kellett egy űrhajó-makettben hánykolódni a tengeren.

Végül a jelöltek megismerkedhettek a Szojuzzal és a Szal­juttal. Az űrhajóskiképző központ egyik nagytermében ott áll(t) a Szaljut-6 és a Szojuz űrhajó egy-egy gyakorló példánya (utóbbiból két darab, egyikben a repülési feladatokat, a másikban a dokkolást lehetett gyakorolni), amelyek szimulátorként üzemeltek. A kurzust egy sikeres vizsga zárta le. 1979 év elején mindketten készen álltak arra, hogy a nyár elején egyikük az űrbe repüljön.