Jelenlegi hely

Az állampárt és a demokratikus erők harca

IRATOK

  1. A Szakszervezetek Országos Tanácsa főtitkárának levele az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal elnökéhez a Szakszervezetek Országos Tanácsa 1988. július 8-ai ülésén a szakszervezetek átalakulásáról elfogadott dokumentumokról
  2. Gyulay Endre szeged-csanádi püspök jó kívánságai Németh Miklós miniszterelnöknek, megválasztása alkalmából
  3. Feljegyzés az MSZMP és az MDF szakértőinek „A demokrácia intézményesítésének alternatívái hazánkban” címmel a Politikai Főiskolán rendezett vitájáról
  4. Az MSZMP Fegyver- és Gázkészülékgyár Pártbizottság állásfoglalása a Munkásőrség politikai helyzetéről
  5. Kádár János, az MSZMP elnöke és Grósz Károly, az MSZMP főtitkára a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága ülésén
  6. Az MSZMP KB Társadalompolitikai Osztály tájékoztatója a Politikai Bizottságnak az 1989. március 15. előkészületeiről – Javaslat az MSZMP és a KISZ ünnepi jelszavaira
  7. Németh Miklós, az MSZMP PB tagja, a Minisztertanács elnöke moszkvai munkalátogatásán Mihail Gorbacsovval, az SZKP főtitkárával
  8. A Magyar Szocialista Munkáspárt és a Magyar Demokrata Fórum képviselői informatív, konzultációs megbeszélése az MSZMP KB székházában, középen Csurka István és Fejti György.
  9. Csoóri Sándor felszólalása az MDF első országos gyűlésén Budapesten a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem aulájában
  10. Dósa István, a Munkásőrség országos parancsnoka első helyettesének 017/1989. számú intézkedése az 1989. március 15-ei ünnepségekkel kapcsolatos feladatokról
  11. Berecz János, Grósz Károly és Németh Miklós a Parlamentben
  12. Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum vezetőségi tagja beszél az 1989. március 15-ei ünnepségen
  13. Orbán Viktor választmányi tag vitaindító beszédet mond a FIDESZ gyűlésén az I. kerületi Tanács Művelődési Házában
  14. Kiss Péter a KISZ Budapesti Bizottságának első titkára beszél a Baloldali Ifjúsági Társulás küldöttgyűlésén az MSZMP Oktatási Igazgatóságán
  15. Dr. Békesi László pénzügyminiszter, dr. Glatz Ferenc művelődési miniszter, dr. Horn Gyula külügyminiszter, Horváth Ferenc ipari miniszter, dr. Hütter Csaba mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter és dr. Kemenes Ernő, az Országos Tervhivatal elnöke, az új miniszterek leteszik a hivatali esküt az Országgyűlés májusi ülésszakán, mely Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke vezetésével megnyílt
  16. Dósa István, a Munkásőrség országos parancsnoka első helyettesének 030/1989. számú intézkedése a munkásőr objektumok biztosításának a megerősítéséről
  17. Az MSZMP KB „Temetést Előkészítő Bizottság” tájékoztatója Kádár János temetésével kapcsolatban
  18. A Munkásőrség országos parancsnokának állásfoglalása az 1989. október 2-ai Vezetői Koordinációs Értekezleten a Munkásőrség elleni 1989. szeptember 29-ei tüntetésről
  19. Raft Miklósnak, a Minisztetanács titkárságvezetőjének összeállítása Németh Miklós, a minisztertanács elnöke részére a magyarországi pártok támogatásáról
  20. Nyers Rezső, az MSZP elnöke levele az MSZMP tagjainak az új szocialista párt megalakulásáról és támogatásáról
  21. Glatz Ferenc művelődési miniszter előterjesztése a Minisztertanács részére a Munkásőrség Tábor utcai (Budapest, I. kerület) épületének német nyelvű gimnáziumként történő hasznosításáról

 

A „szalámitaktika” ügyes és gátlástalan alkalmazásával a Rákosi Mátyás irányította Magyar Dolgozók Pártja 1949 elejére sikeresen felszámolta Magyarországon a többpártrendszert. Az 1956-os forradalom és szabadságharc néhány napig ismét lehetőséget teremtett a pártok újjáalakulásra, de Kádár János szovjet tankokkal a háta mögött újra kiépítette az állampárt diktatúráját. Az MSZMP – a belső hatalmi harcaival együtt is – több mint harminc évig hegemón hatalmat valósított meg Magyarországon.

Németh Miklós, az MSZMP PB tagja, a Minisztertanács elnöke moszkvai munkalátogatásán Mihail Gorbacsovval, az SZKP főtitkárával
1989. március. 3.
MTI F_SOS19890303020

Vissza a lap tetejére

Még 1988. március 23-án is a párt vezető szerepének érvényesítéséről és a politikai intézményrendszer működésének továbbfejlesztéséről tárgyaltak a Központi Bizottság tagjai. Szintén az egység megóvását szolgálta, amikor április 8-án négy rendszerkritikus értelmiségit, Bíró Zoltánt, Bihari Mihályt, Király Zoltánt és Lengyel Lászlót kizárták az MSZMP-ből. A következő hónap végén (május 20-22.) az MSZMP pártértekezletet hívott össze. Grósz Károly és hívei elérték, hogy Kádár Jánost felmentsék a pártfőtitkári tisztségéből, Kádár ugyan a párt elnöke maradt, de hatalma megszűnt. Leváltották a Politikai Bizottság több prominens tagját is (Aczél György, Gáspár Sándor, Lázár György, Németh Károly, Óvári Miklós). A pártértekezlet határozata az egypártrendszeren belüli, „a párt vezető szerepére épülő” szocialista pluralizmust hirdette meg. Mindez a hegemón helyzetét megőrizni igyekvő régi-új „rendpárt” megerősítését célozta. Ehhez leginkább a párton belüli egységre lett volna szükség, de lényegében három erőközpont alakult ki. Az új „erős” ember, a pártfőtitkár Grósz Károly lett. Az új összetételű Politikai Bizottságban Berecz János körül a konzervatívok csoportosultak, a Német Miklós, Nyers Rezső és Pozsgay Imre fémjelezte vonal pedig a párton belüli reformkommunista szárnyat képviselte. A következő hónapokban a két rivális, Grósz Károly és Berecz János egyre inkább közeledett egymáshoz. Lényegében két irányzat vált így meghatározóvá.

Berecz János, Grósz Károly és Németh Miklós a Parlamentben
1989. március 9.
MTI F_SOS19890309002

Vissza a lap tetejére

A Szakszervezetek Országos Tanácsa főtitkárának levele az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal elnökéhez a Szakszervezetek Országos Tanácsa 1988. július 8-i ülésén a szakszervezetek átalakulásáról elfogadott dokumentumokról
1988. július 25.
XIX–C–6– 3693 I.6–1988. gépelt, aláírással hitelesített eredeti példány
 

Vissza a lap tetejére

A párton belüli erőviszonyok a belpolitikai helyzetben is tükröződtek. 1988. november 29-én Grósz Károly a Budapest Sportcsarnokban rendezett pártaktíván kijelentette, hogy Magyarországon osztályharc folyik, és ha nem tudnak „az ellenséges, ellenforradalmi erőkkel” szemben fellépni, akkor „az anarchia, a káosz és – ne legyen illúzió – fehérterror uralkodik el” az országban. Hangsúlyozta, hogy fenn kell tartani az egypártrendszert, mert az „történelmileg alakult ki”. Berecz János egy tatabányai pártfórumon arról beszélt, hogy „jelenleg forradalmi válság van” Magyarországon. A bomló állampárton belül fokozatosan a reformszárny került előtérbe. A „demokratikus szocializmus” jelszava (a reformkörök, a reformszövetség létrehozása) szalonképesebbé tette őket, mint az erőpártiakat. Politikájukat két lényeges szempont határozta meg: élesen el kívántak határolódni a Kádár-korszak terhes örökségétől, továbbá mindenáron „partiban kívántak maradni” az új politikai tényezőkkel. E célok miatt is hatásosnak bizonyult Pozsgay Imrének a párttagságot és a közvéleményt erősen foglalkoztató nyilatkozata. 1989. január 28-án a rádióban (a 168 óra című műsorban) váratlan – a pártvezetőséggel nem egyeztetett – nyilatkozatot tett, amelyben „népfelkelésként” minősítette az ’56-os eseményeket. A párton belüli erőviszonyok eltolódását is jelezte, hogy a miniszterelnöki székben Grósz Károlyt 1988 novemberében Németh Miklós váltotta, aki azonnal a Parlament elé terjesztette az új egyesülési jogról szóló törvényt, amely a pártalapítás jogát is kimondta.

Gyulay Endre szeged-csanádi püspök jókívánságai Németh Miklós miniszterelnöknek, megválasztása alkalmából
1988. november 24.
XIX–A–a–at–1002/88., gépelt, aláírással hitelesített eredeti példány

Vissza a lap tetejére

Ezt követően, 1989 februárjában az MSZMP Központi Bizottsága is kényszeredetten tudomásul vette, hogy már a közeljövőben a pártnak, mint a versengő többpártrendszer egyik szereplőjének kell megküzdenie a hatalomból való intézményes részesedésért. A pártbomlás folyamatának drámai mozzanata volt Kádár János áprilisi utolsó nyilvános szereplése. Egy fizikailag és szellemileg is leépült ember vergődését láthatták a KB tagjai, aki alig követhető gondolatfoszlányokkal próbálta igazolni az 1956-os forradalom leverésében, illetve Nagy Imre kivégzésében játszott szerepét.

Kádár János, az MSZMP elnöke és Grósz Károly, az MSZMP
főtitkára  Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága ülésén
1989. február 22.
MTI F_SOS19890220036

Vissza a lap tetejére

Három hét múlva, az 1989. májusi központi bizottsági ülésen a pártelnöki tisztségéből is felmentették Kádár Jánost. Azon a napon, amikor a Legfelsőbb Bíróság a Nagy Imre és társai ellenes perben 1958-ban hozott ítéletét hatályon kívül helyezte (1989. július 6.), meghalt Kádár János.

Az MSZMP KB „Temetést Előkészítő Bizottság” tájékoztatója Kádár János temetésével kapcsolatban
1989. július 11.
M–KS 288. f. 21/1989/42. ő.e. 37., 40., 74., stencilezett irat

Vissza a lap tetejére

Az MSZMP XIV., utolsó kongresszusán, 1989 októberében lényegében az állampárt intézményét is megszüntetve hívták életre a Magyar Szocialista Pártot (MSZP). Az MSZP örökölte az MSZMP vagyonát. Az átalakulást ellenzők Thürmer Gyula vezetésével 1989. december 17-én újjáalakították az MSZMP-t, melynek Központi Bizottságában tag lett a párt két korábbi vezetője, Grósz Károly és Berecz János is.

Nyers Rezső, az MSZP elnöke levele az MSZMP tagjainak az új szocialista párt megalakulásáról és támogatásáról
1989. október 19.
M–KS 288. f. 3/199. ő.e., gépelt másodlat

Vissza a lap tetejére

A magyar politikai életben a kommunista pártoknak a létezett szocializmus időszakában mindvégig számolniuk kellett a belső ellenzék mellett külső ellenzékükkel is (például az egyházakkal, illetve némely egyházi csoportosulásokkal egészen a rendszerváltozásig, továbbá az 1956-os gyökerű demokratikus ellenzékkel). Pártosodásról, politikai célú pártokról azonban – a rövid 1956-os időszaktól eltekintve – nem beszélhetünk. Az 1987 szeptemberben Lakiteleken összegyűlt értelmiségiek sem alakítottak pártot. A kormányszóvivő még 1988 márciusában, fél évvel az MDF első tanácskozását követően, amikor a Fórum már rendszeres nyilvános összejöveteleket rendezett a Jurta Színházban, arról beszélt, hogy a kormány nem vesz tudomást a hónapokkal korábban megalakult Magyar Demokrata Fórumról.

Feljegyzés az MSZMP és az MDF szakértőinek „A demokrácia intézményesítésének alternatívái hazánkban” címmel a Politikai Főiskolán rendezett vitájáról
1989. január 23.
M–KS 288. f. 11/4457. ő.e. 79–82., gépelt, aláírással hitelesített tisztázat

Vissza a lap tetejére

Jó ideig, még a szeptember 3-ai alapszabály megfogalmazásakor is csupán demokratikus szellemi-politikai mozgalomként, független társadalmi szervezetként határozta meg magát az MDF. Másnap Berecz János KB-titkár bejelentette, hogy az MSZMP kapcsolatokat alakított ki a Magyar Demokrata Fórummal. Szerinte az MDF többnyire olyan írókat tömörített, akik kevesellték azt a lehetőséget, amelyet az Írószövetség nyújtott nekik az ország ügyeinek intézésében. A Magyar Demokrata Fórum elnöksége és választmánya csak 1989. június 24-én döntött a párttá alakulásról.

A Magyar Szocialista Munkáspárt és a Magyar Demokrata Fórum képviselői informatív, konzultációs megbeszélése az MSZMP KB székházában, középen Csurka István és Fejti György
1989. március 5.
MTI FNYIP19890305023

Vissza a lap tetejére

Az MSZMP KB Társadalompolitikai Osztály tájékoztatója a Politikai Bizottságnak az 1989. március 15. előkészületeiről — Javaslat az MSZMP és a KISZ ünnepi jelszavaira
1989. február 27.
M–KS 288. f. 22/1989/1. ő.e. 212., gépelt tisztázat
Dósa István, a Munkásőrség országos parancsnoka első helyettesének 017/1989. számú intézkedése az 1989. március 15-ei ünnepségekkel kapcsolatos feladatokról
1989. március 6.
M–KS–295. f. 1/2. ő.e. 017/1989., gépelt, aláírással hitelesített eredeti példány

Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum vezetőségi tagja beszél az 1989. március 15-ei ünnepségen
1989. március 15.
MTI F_TAG19890315101

Vissza a lap tetejére

1988 tavaszától felerősödött a különféle laza politikai, társadalmi, értelmiségi, állampolgári szerveződések, mozgalmak szervezetalapítási vágya. 1988. március 17-én felhívás jelent meg a Szabad Kezdeményezések Hálózatának (SZKH) létrehozására. 1988. november 13-án az SZKH utódjaként megalakul a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ). A hónap végén harminchét egyetemista és fiatal diplomás megalakította a Fiatal Demokraták Szövetségét (Fidesz). Az „előpártosodás” termékeny időszakában a legkülönbözőbb szervezetek jelentek meg a vállalkozók társulásától (VOSZ), az új szakszervezeteken – elsőként a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (TDDSZ) alakult meg május közepén a Metro Klubban 1028 taggal – és a Történelmi Igazságtétel Bizottságon (TIB) keresztül a Nyilvánosság Klubig, vagy éppen a reformszocialisták egy részét tömörítő Új Márciusi Frontig. Semmiképp sem lehet még pártoknak tekinteni ezeket a formációkat. Az MSZMP elutasító magatartásán túl a kérdés jogilag és gazdaságilag sem volt még rendezett.

Csoóri Sándor felszólalása az MDF első országos gyűlésén Budapesten a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem aulájában
1989. március 11.
MTI F_IBI19890311058

Kiss Péter a KISZ Budapesti Bizottságának első titkára beszél a Baloldali Ifjúsági Társulás küldöttgyűlésén az MSZMP Oktatási Igazgatóságán
1989. április 7.
MTI F_LB19890407011
Orbán Viktor választmányi tag vitaindító beszédet mond a FIDESZ gyűlésén az I. kerületi Tanács Művelődési Házában
1989. április 3.
MTI FROZS19890403022

Vissza a lap tetejére

Raft Miklósnak, a Minisztetanács titkárságvezetőjének összeállítása Németh Miklós, a minisztertanács elnöke részére a magyarországi pártok támogatásáról
1989. október 17.
XIX–A–a–at Szám nélkül, 18. doboz, gépelt másodlat

Vissza a lap tetejére

Az 1989-es esztendő jelentette a többpártrendszerre történő átmenet igazi főpróbáját. Az addig létrejött szervezetek – MDF, SZDSZ, Fidesz, Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP), Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt (FKgP), Magyar Néppárt (MNP), Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) és számos további, átmenetileg kvázi-pártként működő szerveződés – 1989 márciusában a Független Jogász Fórum kezdeményezésére megalakították az Ellenzéki Kerekasztalt (EKA). Az EKA társult szervezetei hozzáláttak programjaik egyeztetéséhez, és áprilisban tárgyalást kezdeményeztek az MSZMP-vel, hogy közös nevezőre jussanak a rendszer-átalakítás legfontosabb kérdéseiben. Nem volt zökkenőmentes a tárgyalássorozat; kölcsönös bizalmatlanság, tájékozatlanság, félrevezető szándék nehezítette az egyeztetéseket. 1989. május 18-án az Ellenzéki Kerekasztal szervezetei közös levelükben megállapították, hogy az MSZMP megakasztotta, sőt felszámolta a kormányzó párt és az ellenzék között megindult tárgyalásokat. Az MSZMP tárgyalási ajánlata pusztán propagandafogásnak bizonyult annak fényében, hogy Grósz Károly kijelentette, a szabad választásokra legkorábban hat év múlva kerülhet sor. A hónap végén nyilvánosságra hozták az MSZMP KB új tárgyalási javaslatát. Eszerint négyoldalú megbeszéléseket szorgalmaztak úgy, hogy az asztal egyik oldalán az MSZMP, a másikon az Ellenzéki Kerekasztal, a harmadikon a többi független szervezet képviselői, a negyediken pedig a megfigyelők foglalhattak helyet. Az MSZMP felkérte az Országgyűlés elnökét, hogy elnököljön az érdemi tárgyalások ülésein. Június 2-án megkezdődött az MSZMP és az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásainak első fordulója, amely konkrét eredmény nélkül ért véget. Június 10-én végül is aláírták a felek az érdemi tárgyalások megkezdéséről a megállapodást, és ezt követően 1989. június 13-án megkezdődtek az MSZMP, az Ellenzéki Kerekasztal és az úgynevezett harmadik oldal (társadalmi szervezetek, mozgalmak) részvételével a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások.
Ebben az időszakban is akadt bőven félreértésre okot adó esemény. A párttörvényt előkészítő MSZMP és EKA munkabizottság július 26-ai ülésén Fejti György elutasította a munkahelyi pártszervezetek felszámolását és az MSZMP vagyonával történő elszámolást. A bejelentés még az MSZMP tárgyalóküldöttségét is meglepte. Válaszul az EKA felfüggesztette részvételét a munkabizottságban. Az akció indítékait máig homály fedi, nem derült ki, hogy Fejti mit remélt az ellenzéki oldal provokálásától. Szeptember 18-án megszületett a megállapodás a politikai átmenetről, de a Fidesz és az SZDSZ nem írta alá, az Ellenzéki Kerekasztal ezzel széthullott. Az államfői intézmény lett az a közjogi vitaügy, amelyet az EKA tagszervezetei nem kerülhettek meg, és amely felőrölte az egységüket. Másnap az SZDSZ állásfoglalást tett közzé, amelyben követelte az MSZMP, a SZOT és a Munkásőrség vagyonának zárolását. Szeptember 24-én az SZDSZ aláírásgyűjtést kezdeményezett négy kérdés népszavazásra bocsátása érdekében: „1. Kivonuljon-e az MSZMP a munkahelyekről? 2. El kell-e számoltatni az MSZMP-t a vagyonáról? 3. Feloszlassák-e a Munkásőrséget? 4. A szabad választások után vagy azt megelőzően legyen megválasztva a köztársasági elnök?”

Az MSZMP Fegyver- és Gázkészülékgyár Pártbizottság állásfoglalása a Munkásőrség politikai helyzetéről
1989. január 26.
XXIX–F–363–a–112. t., gépelt másodlat

Dósa István, a Munkásőrség országos parancsnoka első helyettesének 030/1989. számú intézkedése a munkásőr objektumok biztosításának a megerősítéséről
1989. június 7.
M–KS 295. f. 1/2. ő. e. 030/1989., gépelt, aláírással hitelesített eredeti példány

A Munkásőrség országos parancsnokának állásfoglalása az 1989. október 2-ai Vezetői Koordinációs Értekezleten a Munkásőrség elleni 1989. szeptember 29-ei tüntetésről
1989. október 2.
M–KS–295. f. 1/6. ő.e.,gépelt, aláírással hitelesített másodlat
Glatz Ferenc művelődési miniszter előterjesztése a Minisztertanács részére a Munkásőrség Tábor utcai (Budapest, I. kerület) épületének német nyelvű gimnáziumként történő hasznosításáról
1990. május 15.
XIX–A–127–b–3177–1990., gépelt, aláírással hitelesített eredeti példány

Vissza a lap tetejére

Rendkívül érdekes, ahogyan az állandóan változó belpolitikai helyzetben az egyes pártok erőviszonya alakult. Szeptember közepén, a „tárgyalásos forradalom” lezárulásakor, a kerekasztal felbomlásakor a közvélemény-kutatások alapján Pozsgay Imre élvezte a legnagyobb népszerűséget. Mindezt azonban nem tudta párterővé váltani, mert az MSZMP éppen akkor hasadt véglegesen szét. Pozsgaynak akkor lett volna komoly esélye az államfői posztra, ha a kerekasztal-megállapodások többségi állásfoglalásának megfelelően sort kerítettek volna a köztársasági elnök azonnali, 1989. évi megválasztására. Az MDF markáns arculattal rendelkező, népszerű szervezet volt, azonban akkoriban leginkább a „mozgalomnak maradni vagy párttá válni” belső vitája kötötte le. Az SZDSZ és a Fidesz karakteres közszereplői révén ismert volt ugyan, de mégsem tudtak kilépni az értelmiségi, illetve generációs „elitpárt” árnyékából. A helyzet adta lehetőséget felismerve indította meg az SZDSZ a kerekasztal-tárgyalások lezárása után a népszavazási kampányát. A liberálisok egyik kiemelt célja az volt, hogy megakadályozzák a reformersége ellenére is (ex)kommunista Pozsgay Imre államelnökké választását. Másrészt mindenképpen minimalizálni akarták mindazt az előnyt (gazdaságit és politikait is), amelyet az állampárt utódja élvezhetett. Fontos szempont volt továbbá, hogy a népszavazási kampányában ismertségüket és táborukat is növelni kívánták. A népszavazás beváltotta az SZDSZ reményeit. A közelgő választási kampányban marginális elitpártból kiterjedt bázisú politikai tényezővé váltak. Az MDF, mint rivális erő nem tudott mit kezdeni a népszavazással. Az „új szocialisták” pedig elsősorban még létező információs monopóliumuk és kapcsolatrendszerük kiaknázására törekedtek. Míg a politikai közélet új szereplői a hatalmi részesedés „újraelosztását” jelentő küzdelmekre koncentráltak, a bomló állampárt kellő információval rendelkező „káderei” az állami tulajdon megkezdődő magánosítására startoltak rá. Az előprivatizációs folyamatban többen a szinte gomba módra szaporodó részvénytársaságok, holdingok, kft.-t tulajdonosai, cégvezetői, igazgatói lettek.
A parlamenti választásokra készülő közel száz politikai szerveződés közül az új választási törvény szűrte ki a komolytalan vagy gyenge próbálkozásokat. Közel harminc kampányképes párt maradt meg végül is. A Parlamentbe jutáshoz nélkülözhetetlen országos listát pedig közülük is mindössze tizenkét párt tudta felmutatni. Az ő esélyeiket tovább mérsékelte, hogy a bekerüléshez az érvényes szavazatoknak legalább négy százalékát el kellett nyerniük. 1990. március 25-én megnyíltak a szavazóhelyiségek. Az állampárt utódszerepét vállaló MSZMP a Parlamentbe jutás határértéke alatt maradt (2,7%), de az MSZP is csak tíz százalékot kapott, igaz, bejutott a Parlamentbe. Ugyanakkor a nagy múltú „történelmi pártok” sem tudtak meghatározó erővé válni. A kisgazdák (10%), és a kereszténydemokraták (6%) elérték a törvényhozóvá válás küszöbértékét, de a szociáldemokraták éppúgy elvéreztek (2%), mint a Nemzeti Parasztpárt utódjaként színre lépő Néppárt (0,8%). A három új párt a szavazatok valamivel több mint felét gyűjtötték össze az első fordulóban. A Fidesz éppen csak túljutott a szükséges minimumon (5%), a Magyar Demokrata Fórum a szavazók közel egynegyedét tudhatta maga mögött (24%), és nem sokkal maradt el tőle a liberálisokat támogatók száma sem (22%). Az első forduló erősen megrostálta ugyan az indulókat, de továbbra is nyitott maradt a versengés. A két rivális párt versenyében az új választási forduló hozott döntést. Az „elvtársakat búcsúztató” (az MDF „tovaris konyec” feliratú sikeres plakátján olvasható felirat) a „nyugodt erő” imázsát sugalló Fórum propagandája bizonyult eredményesebbnek az újabb kéthetes kampányban. Az egyéni választókerületekben háromszor annyi mandátumot szereztek az MDF jelöltjei, mint az „állva maradó” rivális szabad demokrata jelöltek. 1990. május 2-án összeült a Magyar Köztársaság Parlamentje. 

Dr. Békesi László pénzügyminiszter, dr. Glatz Ferenc művelődési miniszter, dr. Horn Gyula külügyminiszter, Horváth Ferenc ipari miniszter, dr. Hütter Csaba mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter és dr. Kemenes Ernő, az Országos Tervhivatal elnöke, az új miniszterek leteszik a hivatali esküt az Országgyűlés májusi ülésszakán, mely Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke vezetésével megnyílt
1989. május 10.
MTI F_ABA19890510054

Vissza a lap tetejére

 

 Közismert, hogy a rendszerváltozás utáni új demokratikus világban sokan nem tudták kihasználni a szabadság adta lehetőségeket, kevésbé ismert viszont, hogy az új rendszerben kétségkívül súlyosbodó problémák, a szegénység, a kirekesztés, a munkanélküliség már a Kádár-kori társadalomban is jelen voltak.