Kulturális Örökség Napjai a Magyar Országos Levéltárban

Időpont:2007-09-15 - 2007-09-16
Esemény:Kulturális Örökség Napjai a Magyar Országos Levéltárban
Helyszín:Magyar Országos Levéltár

2007. szeptember 15–16-án a Kulturális Örökség Napjai című rendezvény egyik helyszíneként az érdeklődők megtekinthették a Magyar Országos Levéltár főépületét, annak freskóit, díszes ólomüveg ablakait és Dudits Andor által festett szekkóit. A látogatóknak idegen nyelvű vezetést biztosítottunk magyar, angol, német és francia nyelven. A két nap alatt 2780-an látogatták meg intézményünket, ebből körülbelül 800 fő volt külföldi és érkezett olasz, spanyol, orosz, francia, angol, német, szerb, szíriai és kuvaiti csoportokkal.

Látogatóink megnézhették most nyíló Haza és haladás című kiállításunkat, amely a reformkor kulturális, tudományos politikai és hétköznapi életét bemutató dokumentumokból áll.

A gyerekeknek Histórikus Játszóházzal kedveskedtünk, ahol a körülbelül 120 gyermek megismerkedett a viaszpecsét-készítés rejtelmeivel, de ezen kívül puzzle és memory játékokkal, keresztrejtvényfejtéssel és rajzversennyel vártuk őket. (Eredményhirdetés)