Bevezető    

A Somogy Megyei Levéltár nemzetközi szakmai kapcsolatainak építése során rendkívül gyümölcsöző munkakapcsolatot alakított ki a Rijekai Állami Levéltár vezetésével és dolgozóival. Ez a horvátországi levéltár jelentős mennyiségű magyar nyelvű, illetve magyar vonatkozású forrást őriz, mivel Rijeka, az egykori Fiume, és közvetlen környéke a magyar korona csatolt külön testeként (separatum sacrae regni coronae adnexum corpus) 1870 és 1918 között a Magyar Állam keretébe tartozott.

A Somogy Megyei Levéltár dolgozói 2001 szeptemberétől a Nemzeti Kulturális Alapprogram támogatásával rendezési és jegyzékelési munkálatokat folytattak a Rijekai Állami Levéltárban. A közös megegyezéssel kiválasztott Fiumei Magyar–Horvát Királyi Tengerészeti Hatóság fondjának (1870–1918) feldolgozása folyamatban van. Már eddig is jelentős mennyiségű maradandó értékű anyagot sikerült feltárni e nagyon keveredett, és a történelemtudomány számára eddig jórészt ismeretlen fondból. A mintegy 180 iratfolyóméternyi fond elnöki állagával már 2002 során végeztünk.

Ezt követően a Somogy Megyei Levéltár az Informatikai és Hírközlési Minisztérium „eVilág – digitális tartalom és kultúra (hazai kulturális javak a digitális világban)” című – 2002. évi – pályázati kiírásának „Határon túli magyar kultúra digitalizálása” (IHM ITP-2/C) programjához sikeres pályázatot nyújtott be és azt maradéktalanul meg is valósította. Ezen a honlap-oldalunkon az ebben a pályázatban vállalt digitális kiállítást tekinthetik meg. A Tengerészet Hatóság elnöki irataiból mintegy 2100 digitális felvételt készítettünk. Az itt kiállított dokumentumok az 1881 és 1908 közötti évekből valók.

A feladat elvégzéséhez szükséges eszközöket az Informatikai és Hírközlési Minisztérium pályázati kerete biztosította, míg a kinti munkavégzés anyagi fedezetét Somogy Megye Önkormányzati Hivatala és a Rijekai Állami Levéltár állta.

A pályázati előírásnak megfelelően a honlapunkon látható kiállítás egyszerűsített változatát 6 példányban, CD-n megküldtük az Országos Széchényi Könyvtár Kötelespéldány Osztálya számára, valamint 1 példányt eljuttattunk a Magyar Országos Levéltár részére.

A pályázatunkban vállalt 600 felvételt messze túlteljesítve – a kinti szűkös időkeretünk ellenére – mintegy 2100 felvételt készítettünk.

Fondtörténeti bevezető

„Fiume város és kerülete neve alatt az 1868. évi törvényhozási rendezés óta azt a kis földrajzi területet kell érteni, mely Modrus-Fiume horvátországi vármegye délnyugati szögletében a Fiumara folyócska és az isztriai határ közé van ékelve s 19,75 négyzetkilométernyi területet foglal el a tengerre néző alsó karsztpárkányból. A kis terület szürkés kővidék s alig terjed valamivel túl az első hegyvonalon. …Fiume város szép, jobbára olaszos építésű palotasorai, nagyszerű kikötőművei, raktárai és nagy ipartelepei foglalják el. Tengerpartja ötödfél kilométer hosszúságú s a Fiumara régi torkolatától a vegyészeti gyáron kevéssel túl, a cantridai hűvös ligetig terjed nyugat felé, a hol a Volosca felé vezető úton a határjelző kő áll: Limites Regni Hungariae. A tengerpartnak legnagyobb része be van építve szilárd kikötőművekkel, kőpartokkal, mólókkal, közraktárakkal és vasúti rakodóhelyekkel.

Ez a kis terület, bár földrajzilag különálló, de államjogilag az anyaországgal szorosan összefüggő test…, mely kormányzatilag »a fiumei és magyar-horvát tengerparti kir. kormányzó« cím alatt Ő felsége a király által kinevezett magyar állami méltóság felügyelete és vezetése alatt áll, helyi önkormányzatát pedig Fiume szab. kir. város törvényhatósága, e régi és különálló municipium látja el. A municipium hivatalos nyelve az olasz, az állami hatóságoké pedig a magyar és olasz.”

Az 1865. december 14-ére egybehívott magyar országgyűlésen a fiumei polgárság a Magyarországhoz történő visszacsatolást sürgette. Mivel azonban ez „késett, a város és környéke élénken kezdett tüntetni az 1867 elején újból kinevezett m. kir. kormány és visszaállított alkotmány mellett. A tüntetés csakhamar a nyugtalanság jellegét öltötte föl, mígnem Ő felsége Cseh Edét küldte le Fiuméba kir. biztosnak b. Zmaych kormányzó-főispán helyére.” Az új biztos április 23-án érkezett Fiumébe. A város „törvényszerű kívánságai 1868. XXX. tc. 66. §-ában nyertek államjogi elintézést.” Eszerint a várost, a kikötőjét és kerületét Horvát-Szlavon-Dalmátországtól „a magyar koronához csatolt külön test”-nek (separatum sacrae regni coronae adnexum corpus) nevezve rendelte el, hogy Fiume autonómiájáról s erre vonatkozó törvényhozási és kormányzati viszonyairól a magyar országgyűlés, a horvát-szlavón-dalmát tartománygyűlés és Fiume városa tárgyaljon és jusson közös megegyezésre. Fiume ideiglenes közigazgatási berendezkedéséről ezen az alapon intézkedett a király 1870. július 28-án kelt leirata. Egy másik királyi kéziratban – szintén július 28-án – az uralkodó visszavonta Cseh Ede megbízását és Zichy József grófot kinevezte a fiumei és magyar-horvát tengerpart kormányzójává. A kormányzó tengerészeti hatósága a horvátországi partokra is kiterjed.

A fiumei provizórium értelmében a település élére a fiumei kormányzó került. Őt a magyar kormányfő felterjesztése alapján az uralkodó nevezte ki. 1873-tól a kormányzó látta el a fiumei tengerészeti hatóság elnökének, 1870-1889 között a város pénzügyi igazgatójának tisztét is, a főrendi háznak is tagja volt. A kereskedelemügyi miniszternek volt közvetlenül alárendelve a Magyar Királyi Tengerészeti Hatóság.

A magyar és osztrák kormány közti vám- és kereskedelmi szövetségről szóló 1867. XVI. törvénycikk 6. §-a értelmében 1870. november 1-jétől kezdve az akkori földművelési-, ipari- és kereskedelmi miniszter átvette a magyar-horvát tengerparton a kikötői és tengerészeti egészségügyi szolgálat irányítását. A magyar-horvát tengerpart rév- és tengerészeti egészségügyi hivatalait és hatóságait kivették az osztrák kereskedelmi minisztérium, illetőleg a trieszti császári királyi központi tengerészeti hatóság fennhatósága alól s alárendelték a magyar kormány, illetőleg a Fiuméban felállítandó új hatóság, a Magyar Királyi Tengerészeti Hatóság alá. Az 1892. február 7-én kelt 2950. számú kereskedelemügyi miniszteri rendelettel megfogalmazott szolgálati utasítás szerint a Tengerészeti Hatóság hatásköre kiterjedt a magyar korona országainak egész tengerpartjára; a Tengerészeti Hatóság pedig maga közvetlenül a kereskedelmi miniszter rendelkezése alatt állt. Alárendelt hivatalai voltak a révhivatalok, révkirendeltségek, a martinschizzai tengeri veszteg-intézet, a fiumei tengerészeti akadémia és egyes szakbizottságok. A Tengerészeti Hatóság hatáskörébe tartozott a tengerészeti közigazgatás körébe vágó minden személyi, tengerészeti, hajózási, tengeri egészségi és tengeri vesztegzár ügyek ellátása, végrehajtása és felügyelete.

A trieszti tengerészeti hatóság mintájára szervezték meg ezt a hivatalt, amelynek elsősorban a hajózási, hajóépítészeti, halászati, tengeregészségi és veszteglési ügyekre terjedt ki a hatósága. A hatóság felügyelte a tengeri hajók építését, ellenőrizte a hajók állapotát és szabályszerű felszerelését, eljárt a magyar-horvát tengerparton űzött bel- és külföldi hajózásra vonatkozó ügyekben, gondoskodott a kikötőkről, fénytornyokról, kikötői tárházakról stb., a tengeri hajózást segítő és védelmét célzó intézményekről, valamint azok javításáról. A hivatal felügyelt a kereskedelmi tengerészeti akadémiára, s az előírt vizsgák alapján kiadta a kereskedelmi tengerészeti tiszti állásokra képesítő okleveleket. A hatóság járt el másodfokú tengerészeti és fegyelmi szempontból a hajótulajdonosok, hajóvezetők és tengerészek között tengeri utazások alkalmából előforduló vitás kérdésekben, a hajókárok és a hajótörések ügyeiben. Ők tartották nyilván a kereskedelmi tengerészet személyzetét, tárgyalták a tengerészek szolgálati viszonyaira vonatkozó kérdéseket, gondoskodtak az elszegényedett vagy külföldön elhunyt tengerészekről, valamint kezelték a tengerészek és tengeri halászok segélyalapjait. A hatóság tengerészeti kihágások esetén mint másodfokú hatóság működött, ellenőrizte az állam által segélyezett hajózási vállalatok szerződésszerű járatait, felügyelt a tengeri halászatra és a tengeri egészségi és veszteglési ügyekre vonatkozó törvények és rendeletek végrehajtására stb.

A tengerészeti hatóság mellé hat ülnököt rendeltek a tengeri hajótulajdonosok és kereskedelmi kapitányok közül.

A hivatal elnöke 1870. november 20-án adta ki az első, ideiglenes szolgálati utasítását. A Magyar Királyi Tengerészeti Hatóság három szervezeti egységből állt, a tengerészeti, a közigazgatási és a műszaki ügyosztályból, amely utóbb két alosztályra szakadt, számvevőségből és segédhivatalból. A hatóság alá rendelték a révhivatalokat: a fiumeit (Rijeka) a ponsali kirendeltséggel, a buccarit (Bakar), a portoreit (Kraljevica), a selci (Selce) a novi (Novi Vinodolski) és cirkvenicai révkirendeltségekkel, a zenggi (Senj) a szentgyörgyi (Jurjevo) kirendeltséggel, a carlopagói (Karlobag) a jablanaci és a stinicai révkirendeltségekkel. A fiumei révhivatalt a révkapitány irányította, vezetése alatt dolgoztak a révalkapitányok, a révbiztosok, a révgyakornokok, a gépészek, az orvosok, a hajóköböző, a kalauzfőnökök és a kalauzok. A többi révhivataloknál kisebb volt a személyzet, s a zenggi révhivatal kivételével, amely szintén egy révkapitány vezetése alatt állt, a többieket egy-egy vezető irányította révbiztosi rangban. 1904-ben már 51 fős tisztviselői és oktatói gárda dolgozott a hivatal kötelékében.

A Magyar Királyi Tengerészeti Hatóság szakkönyvtára az 1890-es évek vége felé kb. 5000 kötetet őrzött. 1600 kötet foglalkozott a tengerészettel és mérnöki tudományokkal, 400 pedig természettudománnyal.

A hatóság első vezetőjét, Zichy József grófot 1872-ben Szapáry Géza gróf, őt pedig 1883-ban Zichy Ágost gróf váltotta a székében, amelyet 1892 márciusa óta Batthyány Lajos gróf foglal el. Őt követte 1896-ban Batthyány Tivadar, utóbb pedig gróf Szapáry László (1898—1903) báró Roszner Ervin, (1905), Nákó Sándor gróf (1907-1909), gróf Winckenburg István (1911-1912, 1914-1917), Bíró Tamás (1913) és Jekelfalussy Zoltán (1918). Nem töltötték be a hatóság elnöki tisztét 1904-ben, 1906-ban és 1910-ben.

A kikötő területén állt a Magyar Királyi Tengerészeti Hatóság első épülete, amelyet 1886-ban emeltek. A hivatal mellett a királyi révkapitányság s a kereskedelmi tengerészeti akadémia nyert elhelyezést itt. A kiváló, olasz nyelvű főiskolában képezték a kereskedelmi hajózás tengerésztisztjeit, évenként mintegy 30–35 növendéket. Az akadémia új épülete 1903-ban készült el. Ugyanebben az épületben volt egy tengerészeti múzeum is, amely Fiume legérdekesebb látnivalói közé tartozott.

A kereskedelmi kikötő építését már 1766-ban tervezték. Bár elkezdték feltölteni a partot, a hajók továbbra is a Fiumara folyó torkolatát használták. István nádor fogott hozzá 1847-ben a kikötőépítéséhez. Mivel a munkálatok lassan folytak, mindössze egy 33 m széles és 500 m hosszú vízfelület állt a hajók rendelkezésére 1868-ban. Az Adamich móló, a Mária Terézia móló egy rakpart és az ún. Lido határolta ekkor ezt a területet. 1870-től kezdődött meg a koncepciózus, nagyszabású építkezés az Adria partján, ahová négy évvel később már a vasút is odaért. Pasqual francia mérnök vizsgálta felül a magyar kormány megbízásából a 13 120 000 forint költségelőirányzatot kívánó alaptervet, amit a törvényhozás az 1871. évi XIX. törvénycikkben fogadott el. Az eredeti tervet, a forgalom rohamos emelkedése miatt, azonban hamar kibővítették. A magyar törvényhozás évről-évre biztosította az óriási mű létesítéséhez szükséges pénzügyi eszközöket. A munkákat kezdetben egy francia társaság, 1879-től azonban egy fiumei befektetőkből alakult vállalat végezte. A szakadatlanul folyó munkának köszönhetően rövid idő alatt elkészült a kikötő. A kikötő belső részei, a rivák és mólók, faragott kőből, szilárd alapon épültek. Az összes kőpart hossza, a szintén kibővített Fiumara-kikötővel együtt, 5647 méter lett; ilyen hosszú vonalon helyezkedtek el a kikötött hajók. Az építésnél 502 591 m2 területet kellett feltölteni; a kikötőbeli víz felszíne 369 303 m2. A mólókon és a rakodópartokon ekkor tíz, szilárdan épített és gépekkel ellátott raktár állt 2635 vasúti kocsi rakományára való hellyel. Azonkívül 23 vasúti raktár épült, 3625 vasúti kocsirakomány számára. Közben elkészült az olajfinomító gyár is. Ugyanebben az építési periódusban töltötték fel és nagyobbították meg a Fiumara-csatorna és Recina folyó által határolt ún. Deltát további 7 285 000 forint költséggel. A munkákat 1889-től tovább folytatták. Közben a kikötő forgalma is dinamikusan nőtt: amíg 1871-ben 257 gőzhajó fordult meg a fiumei kikötőben, addig 1895-ben már 4247.

A kikötőbe és raktárakba az állami költségvetés húsz év alatt, 1872-1892 között, az eredeti előirányzatot jóval meghaladva, 17 251 000 forintot épített be.

A fiumei tengerészeti hatóságnál lajstromozott hajók száma a 19. század utolsó éveiben elérte a 222-öt, s köztük 46 gőzös volt.

Rendezték

Bíróné Friedrich Anita

dr. Bősze Sándor

Csóti Csaba

dr. Gyenesei József

Polgár Tamás

Prait Zoltánné

dr. Szántó László

Tóth Jánosné

Vonyó Anita

A digitalizálás végezte

Csendes Csaba

Az annotációkat készítették

dr. Bősze Sándor

Csóti Csaba

dr. Gyenesei József

Polgár Tamás

dr. Szántó László

Vonyó Anita