You are here

A Bács-Kiskun Megyei Levéltárban fellelhető archív építészeti tervek helyzete

bkml

Az „Építészet Hónapja” alkalmából szervezett szakmai rendezvényt 2017. október 19-én, a Bács-Kiskun Megyei Építész Kamara és az MNL Bács-Kiskun Megyei Levéltára. A rendezvénynek a kecskeméti városháza adott otthont, témája: „A Bács-Kiskun Megyei Levéltárban fellelhető archív építészeti tervek helyzete” volt. Az eseményhez kiállítás is kapcsolódott, melyen Kecskemét emblematikus épületeinek színes, szemet gyönyörködtető tervrajzait csodálhatták meg az érdeklődők, ugyanakkor az értő szakmai közönség számára sokatmondó építészeti részleteket is megjelenítettek a kiállított dokumentumok. 

Ezt követően 2018. március 8-án "Az elmúlt 650 év" programsorozat részeként Tánczos-Szabó Ágota, "Kecskemét legszebb épületei" c. előadásához kapcsolódóan immár a nagyközönség is láthatta a tárlatot. A kiállítás bizonyítja, hogy a levéltárban lévő tervanyag nem holt anyag, a ma is álló épületek tervrajzainak megőrzése nemcsak történeti értékük miatt lényeges, hanem fontos kiindulópontot jelentenek egy-egy épület rekonstrukciója kapcsán az építészeknek. 

A tablók megtekintéséhez kattintson ide!