Levéltári élet

2019.10.09.
2019. október 7-én a Ridens Iskola diákjai és tanárai egy érdekes délelőttöt töltöttek a levéltárban
2019.09.10.
2019. augusztus 30-án a Voke Vasutas Művelődési Ház és Könyvtárban immár IV. alkalommal került megrendezésre a családfakutató találkozó, amelyen levéltárunk is képviselte magát.
2019.08.30.
2019. augusztus 26-án az MNL Hetedíziglen projektjének helyi programjairól Smid Enikő projektvezető tájékoztatta a nyíregyházi történelemtanárokat a Kutatói Kerekasztal keretében.
2019.08.21.
Az Összefogás Nyirtelekért Közhasznú Egyesület a Nyírtelek-halmosbokori emlékművön emléktáblát helyezett el közelmúltban elhunyt kolléganőnk, Henzsel Ágota tiszteletére.
2019.06.13.
Budapest Főváros Levéltára harmadik alkalommal adott otthont a Levéltári Pikniknek, amely egyben minden évben a Magyar Levéltárosok Egyesülete Nyitott Levéltárak programsorozatának nyitó eseménye is. Az ingyenes családi programokkal kísért rendezvényen az érdeklődők a magyarországi levéltárakkal ismerkedhetnek meg. Az idei év kiemelt témája a fürdőkultúra és turizmus.
2019.06.11.
Június 6-án az Apáczai Csere János Általános Iskola ötödikes diákjai voltak a vendégeink.
2019.05.17.
2019. május 10-én nyílt meg Iserlohnban az a kiállítás, amelyen a testvérvárosok sorában Nyíregyháza és a mi levéltárunk is bemutatkozott.
2019.04.29.
2019. április 23-án a szolnoki Aba-Novák Agóra Kulturális Központ Családkutató Klubjának tagjai két csoportban látogattak el a levéltárba.

Pages